Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-28 / 43. szám
677 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 678 reskedés tiltva lévén, egyik-másik morogna a miatt, hogy nem árulhat miként reggel, vagy mintha valamely házban az egyik szolga olyan tárgyat vesz kezébe, a mihez másiknak nyúlni nem szabad; vagy rósz néven veuné azt, hogy a mit egyik házban, egy családnál megtehet, azt a másiknál nem teheti meg. 3. Épen ilyenek azok, a kik haraggal hallják, hogy a régi korban az igaz emberek megtehettek olyant, a mi ma már tilos; hogy Isten azoknak mást parancsolt s ne künk is mást, korunkhoz illőt; hogy egy és ugyanazon embernek, vagy ugyanazon család tagjainak a mi szabad az egyik órában, a másikban pedig tilos; és hogy a mi szabad, sőt parancsoltatik az egyik helyen, büntetendő a másikon. Különböző é vagy változó az igazság? nem; hanem az idő más és más — mert az röpül. És a rövid életű emberek gyarló elméjükkel nem tudják a régmúlt idők okait összeegyeztetni a maiakkal, természetes, hogy azokat nem ösmerhetjük úgy, mint a melyek tapasztalati körünkből valók. Egyik esetben megbotránkozunk, a másikat helyesnek tartjuk. 4. Azon időkben nem tudtam ezeket. Bár lépten-nyomon láthattam volna, mégsem láttam meg. Hiszen verseimben sem ugyan azon lábakat használtam, hanem különböző vers nemekben, különböző lábakat, de azért a költés mövészete nem különböző, hanem magában foglalja ezen különbözőségeket. Nem láttam meg az igazságot, a melynek hódolva éltek a jó és kegyes emberek, s a mely magában véve változatlan, csak egyes, különböző időkben fogják fel az emberek különféleképen. S igy én vak létemre birálgattam azon szent patriarchakat a mi viszo- Eyaink szerint. Vili. Fejezet. Isten törvénye örök és változhatatlan. 1. Ezek szerint talán nem is lehet mindenkor és mindenütt szeretni Istent teljes szivünkből teljes elménkből és teljes élőnkből, és szeretni felebarátunkat, mint magunkat? Dehogy nem. Ép azért minden bűnös és természet ellen való cselekedet mindenkor és mindenüt utálatos és büntetendő. A mely nép a Sodomiták módjára élne, az ép úgy magára vonná Isten büntetését, mint a sodomabelíek. Mert az Istennel való szövetséget sértjük meg, a midőn az általa alkotott természetet természet ellen való kívánságokkal szennyezzük be. De a polgári társaság ellen elkövethető vétkek is kerülendők. Egy városnak vagy nemzetnek a szokás avagy a törvény által megállapított alkotmányát sem benszülött, sem idegen nem sértheti meg kedve szerint: ezért joggal szégyenletesnek és utálatosnak tartatik az a rész, mely az egészbe nem illik bele. De ha Isten az ilyen szokásnak vagy szövetségnek ellenkezőjét parancsolja, akkor azt meg kell tenni. Ha egy király olyat rendel, a mit se maga, se más előbb nem parancsolt: vajon ne hajtassák-e végre? Sőt igen, az emberi társaság természetéhez tartozik, hogy királyának engedelmeskedjék. Mennyivel inkább kell engednünk Istennek, az egész teremtettség királyának? Mert valamint az emberi társaságban a felsőség iránt való engedelmesség a fődolog, úgy az Istennel szemben is az. 2. A mit a természet elleni bűnös kicsapongásokról mondottunk, ugyan azt kell mondanunk a másoknak szóval vagy tettel való ártás vágyról ; származzék az akár anyagi érdekből, a mint a csaló és rabló cselekszik, akár valamely rossz megelőzése czéljából, midőn félelemből teszünk kárt valakinek; akár irigységből, mint a mit a boldogtalan érez a szerencsés irányában, avagy a jó helyzetben lévő, a ki félve látja, hogy más is boldogul; vagy végre a mások bűneiben való gyönyörködés, miként a gladiátorok nézői, vagy mások kigúnyolásában, kicsúfolásában örvendezők. Ezek a gonoszság kútfejei, s a melyek a testnek kívánságából, a szemeknek búj álkodásából és az életnek kévélységéből vágynak. Akár csak az egyik, vagy másik, vagy mind a három okból élnek az emberek gonoszul, vétkezvén a két tábla tiz parancsolatai ellen, melyeket Uram zabolául adtál nekünk. 3. A romlott cselekedetek beszennyezhetnek-e téged, oh romolhatatlan ? A bűnök sértenek-e téged oh sérthetetlen ? Csak azt boszulod meg az embereken, a mit önmaguk saját lelkűk ellen vétenek. Önmaguk ellen vétenek, ha az általad teremtett lelkűket elrontják; ha szabados dolgokkal mértékletlenül élnek; vagy tilos és természetellen való dolgok után sóvárognak; ha gondolatban és szavakban ellened lázonganak, az ösztön ellen rugódoznak; szóval ha vakmerőén szenvedélyeikre bízzák magukat. 4. Ilyen dolgokat visznek véghez, a kik tégedet elhagynak teremtőnk, világ kormányzója; éretlen kevélységből valami földi dolgot jobban szeretnek náladnál. — Ezért kell nékiink hozzád alázatos szívvel vissza térnünk és akkor megtisztítasz rósz szokásainktól, irgalmat cselekszel azokkal, a kik bűneiket megbánják, meghallod a megkötözöttek sóhajtásait, és meg oldod azon bilincseket, a melyeket magunk vettünk magunkra; föltéve, hogy nem szegülünk többé ellened, nem ragaszkodunk úgy a földi javakhoz, hogy miattok tégedet, legfőbb ! elveszítsünk. (Folyt, köv.) Csizmadia Lajos. Lelkész beiktatás és kibocsátás Madban. Habár egy kissé elkésve is, egy szép ünnepélyről kívánom e lapok t. olvasóit tudósítani, a mely f. é. szept. 30-án folyt le egy félreeső kis helyen Mádon. — Egy oly ünnepélyről, melynél népesebbet, fényesebbet, nagyobb zajút láttam én is már eleget, de meghatóbbat, egyszerűségében fenségesebbet — soha. — Nevezetesen e napon iktatta be főt. Vályí Lajos esperes úr fiát, tiszt. Vályi Miklós urat a madi eklézsiába és bocsátotta ki az ez évben végzett fiatal attyafiait az Úr szőlőjébe. — Szerencsés gondolat volt főt. Esperes úrtól, hogy e két ünnepélyt összekapcsolva, a lelkes madiak örömét ez által még inkább fokozta. Öröm ünnepet ült a madi kis gyülekezet. — De hogy 43*
