Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-10-21 / 42. szám

659

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

660

Ebből, mint mondám, veszély nem támadhat.

Nagyon — nagyon szépen mondotta szeretve tisztelt püspök urunk legközelebb a főrendi-házban, hogy az egyház valódi ereje nem a tagok számában rejlik. Arany igazság ez!

S ezzel odaértem, hogy a jövendőben reánk váró fontos teendőről beszéljek.

Ha a tanitói fizetéseknek még a mostaninál is korszerűbb rendezésével a gyülekezetek esetleg a kormány segélyéhez folyamodnának, ez még nem vonná maga után azt, hogy iskoláinkba nem felekezetűnkhöz tartozó tanitók állíttatnának. A mi teendőnk épen ezért az lenne, hogy akár a felekezeti, akár az állami képezdékben tanuló, felekezetűnkhöz tartozó növendékek olyan vallástanitásban részesüljenek — erre helyezem a fősúlyt — hogy egyházunk érdekeit szivükön viseljék, hogy ennek igazi apostolai legyenek.

Tehát mindenek előtt szakitani kell azzal a régi „nem bánom“ methodussal. Nem szabadna megtörténni annak, a mi a legközelebbi kerületi gyűlésen is megtörtént, hogy minden hozzá szólás nélkül napi rendre tértek épen egyik állami iskolában levő növendékeink vallás tanitása felett. Ez természetesen ez előtt is igy volt! Azért nem is lehet csudálkozni rajta, hogy pl. fordult elő olyan eset, hogy tiszta református házaspár ünnepélyes aktus mellett bocsátotta át gyermekét a római egyházba; továbbá, hogy országos hirü, szerepet játszó református egyén a római egyház jobb jövőjére üritett poharat s azt prófétába, hogy a jövő úgy is csak azé.

De szakitani kell a vallás tanítás eddigi methodusávaJ is, a mely szerint a növendék jószerint csak úgy tekintette vallástanitóját, mint aki a leczkét kihagyja és kikérdezi, nem pedig, mint a ki lelkének gondozója s az idvesség dolgaiban való gyarapodásának elósegitője. Nem a külső tudásra, hanem a belső szilárdságra s a meggyőződés erőssé tételére fektetendő a fősúly. Valljuk csak meg őszintén, ez előtt ez az oldal kevés figyelemben részesült. így nem is lehet csudálkoznunk., hogy a vallással azután a középiskolában — később nem — ott is csupán gépiesen foglalkozott világi, intelligens elemünk nagy részénél olyan közönyösséggel, olyan sivár lélekkel, olyan kicsinylő gondolkozással találkozunk, hogy szinte megbotránkoztat, ha nem fájdalmas és elszomorító is egyúttal. Ép azért nem

tudom eléggé dicsérni azt a nemes törekvést, melyet a fővárosban közelebb alakult ref. ifjúsági egyesület kitűzött maga elé.

(Folyt köv.)

Fülöp József.

r

Szemelvény Szent Ágoston coníessióiból.

(Folytatás.)

III. Fejezet.

Felemlíti az egyházban elkövetett bűneit, tanulmányait és iskolai

életét.

1. A te hűséges kegyelmed folyton fejem felett lebegett, míg én a bűnökbe rohantam. A szentségtörő kíváncsiság a te elhagyásodra csábított eugemet s a mélységbeli hatalmak, az ördögök szolgálatára vett rá, ezeknek szentelém romlott tetteimet; mindezekkel, te feuyitél meg' engemet. Elég vakmerő valék a te ünnepélyes tiszteleted alatt, a te templomod falain belől érzékiségemet kielégíteni, s ott kereskedni a halál gyümölcseivel, a miért engem sulyosan meglátogattál, és engem a nagy bűnöst, te végtelen kegyelmű Istenem, kivettél azok romlott társaságából, a kik között fölemelt fővel jártam, engem a szökevényt, a ki megszökött rabszolgaként ragaszkodtam a látszó szabadsághoz s jobban szerettem az én utamat, mint a tiedet.

2. Az úgynevezett tiszteletreméltó tanulmányok is félre vezettek engem, szemeimet a törvényszékre vetém, vágytam majdan ott kitűnni. Annál hírnevesebb lenni, minél inkább rá tudnám szedni az embereket ékes szólásommal. Milyen vak az ember, még kérkedik vakságával. Azon időben első lettem a rhe tori kában, büszkeség töltött el, az önhittség dagasztá keblem; bár — te tudod óh Uram — sokkal szerényebb voltam azoknál, s nem is jártam azoknak utján, a kiket (az iskolai élezések) eversoreteknek neveztek, a kiket különben ez a kegyetlen és ördögi név eléggé jellemez. Ezek között éltem szégyentelen szemérmességgel, mert nem voltam hozzájuk hasonló, társalogtam s gyakran barátkoztam velők, de cselekedeteiktől mindenkor iszonyodtam. Azon tetteiket, mrsiojukat mint ők nevezték, értem, miszerint nemtelenül megrohanták a szemérmes idegeneket s kigunyolták, ok nélkül bántalmazták őket, csupán csak azért, hogy rajtuk mulassanak. Egészen az ördögök módjára cselekvének. Joggal ever.sereseknek hivatának, mert magok evertoltak (romlottak) valának, megrontvák azon csalárd szellemektől, a melyek titkon kigunyolták és elcsábíták őket, épen az által, hogy ők magok gyönyörködtek mások kigúnyolása és megcsalásában.

IV. Fejezet.

Tizenkilencz éves korában Ciceró Hortensiusát olvasva a bölcsészet iránt lángra gyűl.

1. E közben mint ifjú buzgón tanulmányoztam az ékes szólástant is, a melyben nagyravágyásból, közönséges emberi hiúságból vágytam kitűnni. A tanulás rendes fo-