Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-21 / 42. szám
661 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. lyamata közben Ciceró egyik könyve jutott kezembe, melynek lia szellemét nem is, de nyelvezetét csaknem mindenek csodálják. Ezen könyvnek a czime Hortensius és a bölcseletre buzdít. Ezen könyv olvasása nagy változást hozott bennem létre, megváltoztatá hajlamaimat és vágyaimat, te feléd irányította gondolataimat Ur Isten. Minden hiú reményeim egyszerre megvetendőknek tűntek fel előttem, szivem kimondhatatlan hevével vágytam az örök bölcseség után. Kezdettem hozzád visszatérni. Mert eme műnek nem a nyelvezete kapott meg engem, hanem a foglalata. 2. Mily lázban voltam, Istenem, hogy égtem a vágytól a földi dolgok közül hozzád juthatni, és én nem tudtam mit akarsz velem cselekedni? Mert nálad van a bölcseség s a bölcseség szeretete, mit a görögök philosophia-nak mondanak, fellángolt bennem. Vannak olyanok, kikét a philosophia elcsábít, a kik tévedéseiket ezen nagy, tetszetős és tíszteletes névvel sugározzák körül s takarják el; és ezen könyvben csaknem mindnyájan fel vannak jegyezve, a kik a régi időkben ilyenek valának. A te lelkednek azon egészséges intését látszik követni, melyet a te jó és kegyes szolgád hangoztatott: Col. 2: „Meglássátok, nehogy valaki bennetek zsákmányt vessen az emberi bölcseségnek és csalárdságra rendeltetett hiábavaló tudománynak általa, mely emberi rendelés szerint, a világnak betűi szerint és nem a K) isztus szerint vagyon, — mert ő benne lakozik az Istenségnek minden teljessége. 3 Azon időben (te jól tudod, hogy akkor még nem ismertem az apostol eme szavait) épen azért tetszett nekem Cicero buzditása kiváltképpen, hogy erősen intett, buzdított, gyújtott, nem ez vagy amaz secta, hanem a tiszta bölcseség keresésére, követésére és felkarolására. Es ezen nagy buzgóságomban egyedül az bántott, az fájt, hogy ama könyvben Krisztus nevét nem találtam. Mert ezen nevet, a te kegyelmes voltod szerint Uram, megváltómnak és fiadnak nevét zsenge szivembe az anya tejjel együtt szívtam be s ott annak mélyén meg is tartottam. A tanulás, a müvélődés nem tudta teljesen kivenni onnét. V. Fejezet. A szentirást olvasgatni kezdi és annak egyszerű irálya bántja. Azért elhatározám egész tehetségemmel a szentiráshoz fordulni, és látni, hogy mik vannak abban. És imé olyan dologra találtam, a mit a kevély meg nem ért — de a gyermek előtt sem egészen világos; mély értelmű dolog alacsony mezbe, titokzatosságba burkolva jelenik meg; nem tudtam sem belehatolni, sem nyakamat alázattal meghajtani. Mórt akkor még, a midőn először tekinték bele a szent könyvbe, nem voltak meg ezen eszméim, melyeket most kifejezek; akkor még szerintem nem volt hasonlítható Tullius müveihez. Duzzadó kevélységem nem tudott megalázkodni; látásom pedig gyengébb volt, hogysem belé láthattam volna. Bár olyan dolog az, hogy együtt nő fel a kicsinyekkel, ámde én nemakartam kicsiny lenni, büszkeségtől felfújva, nagynak képzeltem magam.] 662 VI. Fejezet. A manichaeusok társaságába és- tévelygésébe keveredik. 1. Ennek következtéban tehát a kevély, testies gondolkozása s nagy hangú emberek közé (a Manichaeusok közé) keveredtem, a kiknek szájában a te neved s az Ur Jézus Krisztus és a parakletosnak a vigasztaló Szent Lélek nevének szó-tagjaiból a Sátán tőrt, lépvesszőt készített. Eme nevek folyton szájokban voltak, de csak mint üres haugok. Folyton azt hangoztatták előttem: az igazság, az igazság; sokszor hallottam tőlük, hogy az igazság egyedül csak náluk van ; de azért sok tévest állítottak nem csak rólad, ki magad vagy az igazság, hanem e világ alkotóelemeiről, a Te teremtményeidről, a mikről a philosophusok már sok igazat mondotttak, de a miket most nem sorolhatok elő, a Te irántad való szeretetből mennyei Atyám! Igazság! igazság! mennyire epedt utánnad a szivem ! Midőn nevedet haliám hangoztatni, nfid&n azt sok és nagy könyveikben találám. Ezeken mintegy tálczákon nyújtották nékem, a ki éheztem utánad, helyetted a napot és holdat, a te dicső müvedet, de mégis csak müvedet és nem tenmagadat, s nem is a te főalkotásodat, mert szellemi müveid előbbre valók ezeknél, mert jóllehet dicsők és égiek, de mégis csak testiek ezek. 2. De én csak egyedül érted éheztem és szomjuhoztam óh igazság, kiben nincsen változás, vagy a változásnak árnyéka; csalékony phantomokat tálaltak elibém, mert mig a napot szemeinkkel láthatjuk, addig ezek egy kábult elme képzélgései valának. De mégis ezekben tégedet keresve táplálkoztam velők, ha nem igen Ízlettek is. Ezen üres költeményekben belőled semmi sem vala: de nem is telettem általok, sőt még üresebb lettem. Álmában is eszik az ember, de az az evés nem táplál, mivel csak álom. Ezen költeményekből, a milyennek immár magadat kijelentéd nékem, nem lehet reád ismerni, mert testies phantomok, testies képzelgések; testesebbek valának, mint azon égi vagy földi tárgyak, a melyeket szemeinkkel látunk. A mit látunk, az bizonyosabb annál, a mit képzelünk, és bizony az a képzelődés alaptalan, ha a létezőt végetlenül másnak, nagyobbnak tekintjük, mint a milyen. Ilyen üres dolgokkal táplálkoztam én is, de nem tápláltak azok. 3. De te oh szeretet, a ki után epedtem, nem olyan vagy mint azon testek, melyeket szemeinkkel látunk; sőt ezen alkotásaid nem is a legfőbbek. Mily távol voltál az én képzelődéseimtől, azon élettelen phantomoktól. A te léted bizonyosabb a létező dolgokénál — de te azért nem ilyen tárgy vagy. Nem is eme testek életét képező lélek vagy. Hanem a lélek élete, az életnek élete, s magad is soha el nem enyésző élet vagy. Oh lelkemnek élete mily távol voltam akkor tőled! Messze távol jártam tőled, mint a tékozló fiú s megkívántam én is a moslékot, de még azt sem adja vala nékem senki sem. Mennyivel jobbak valának a grammatikusok és poéták meséi ezen csalásoknál ? Mert ezen versek és költemények, mint pl. Medea menekülése is, jobban megfeleltek a czélnak, mint az öt sötét üregben elhelyezett öt elem különböző elem (a manichaeusok fictioja) kiszinezése, mert ezek nem létezvén, 42*
