Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-10-07 / 40. szám
633 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 634 helyett nem mindenütt \ - l-öl nyárfa vagy más puhafa fog-e a parochia udvarán díszelegni, a mi bőséges alkalmat szolgáltathat a gúnyolódásra. Nagyon jó lesz tehát a lehető legkomolyabban megfontolni ezt is. Ezeket kívántam a pápai egyházmegyei hatóság íigyelmébe ajánlani. Győby János. ev. ref. lelkész. Könyvismertetés. Dicsőfi József, Evangyéliomi elmélkedések. Debreczen, 1893. Ára 3 frt. (Vége.) Sajátszeríi ellenmondás van a bevezetés dogmatikai részének két fejezete t. i. a kijelentés és a szentirásról szóló fejezetek között. Mig amott Dicsőíi a kijelentést nemcsak mint belső lelki tényt, hanem mint valóságos Külső -eseményt tekinti s ily külső eseménynek megtörténte nélkül vallásunk alapját megingatva látja: addig emitt elveti az inspiráczió tanát s e tan ellen szentirási és észokokkal kel síkra. Hogy e két kérdés egymással szoros összefüggésben van s hogy egyiknek elvetése vagy elfogadása maga után vonja a másiknak elvetését vagy elfogadását is — az alig igényel bővebb fejtegetést. Ha valaki elfogadja a külső kijelentést — következetlenség hibája nélkül nem vetheti el a külső (betű szerinti) inspiracziót, s ha ez utóbbit nem pusztán szentirási, de észokokból is elvetni kénytelen, nem tarthatja fenn a külső kijelentés megtörténtét illető állítását sem. — Érzi ezt maga Dicsői! is, mert könyve 80-ik lapján saját maga veti föl a kérdést: „S a próféták? Róluk teljesen áll az, mit fentebb mondtunk, hogy ők valósággal külsőleg vették az isteni kijelentést, de áll róluk az is, mit a többi ó-szövetségi iratokról most mondtunk el, hogy ők Isten lelke által indíttatva csak szóltak, csak tanítottak, s nem egyszersmind írtak is“. Épen, mert ily ellentétes álláspontot foglal el Dicsőíi e két homogén kérdésnél, nem időzünk e pontnál to vább; nem emeljük ki különösen azt, kogy nem sikerült neki nézetünk szerint a külső kijelentésre nézve objektiv ismertető jegyeket felállítani, általában búcsút veszünk az egész alapvető résztől, hogy rövid pillantást vessünk a Jézus Krisztus személyiségét és a Jézus Krisztus tanát tárgyazó részekre. Ha mi Dicsőfinél az alapvető részben kifogásoltuk a vallás fejlődését és fogalmát; továbbá, mint az imént röviden tettük, a kijelentést és az ihletést tárgyaló fejezeteket: csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk a most következő két részről, melyekben a kiváló exegeta, a maga alapos biblia magyarázási apparátusával s a gyakorlati lelkipásztor a maga nemes ethikai felfogásaival jön elénk. A Jézus Krisztus személyiségéről szóló rész a keresztyén ünnepek szerint tárgyalja első sorban Jézus Krisztus élettörténetét, azután pedig sorra veszi Jézus Krisztus neveit, s megmagyarázza a különböző nevek jelentőségét. A mit a biblia inspirációjánál s a kijelentésnél láttunk, hogy t. i. két ellentétes nézet és álláspont kibékitetlenül áll egymás mellett, az áll azonban némileg a Jézus történetére vonatkozólag is. Egyik- másik evangeliomi csodának raczionálisztikus magyarázat van adva (143 lap) mig más helyeken mint pl. Krisztus feltámadásának kérdésénél a csudának valósággal megtörténte van vitatva, mint a mely nélkül a kér. egyház létrejötte érthetetlen volna. „A Krisztus feltámadása nélkül nem volt és nincs és nem lesz soha a kér- hitnek bizonyossága.“ (160. 1.), -- de hát vájjon nem ez mondható-e a teljes inspiráezióra is? A Jézus Krisztus neveiről szóló szakaszban szerző kiváló bibliai theologusnak mutatja magát; a négy fejezet, melyre e szakasz feloszlik, - Az ember Fia, Az Istenfia, A Messiás, A Dávid Fia — nagy gond és arra hivatottság terméke. Épen ilyen elismeréssel kell szólanunk az utolsó részről, melyben a gyakorlati lelkész magyarázza meg híveinek a Jézus Krisztus tanát, kiindulásul véve az „Isten országát“, melynek fogalmát már előbb a Bevezető rész 4. § ában tisztázta volt Ritschl és Herrmann nyomán. Az Isten országának jelleme s az oda való juthatás föltételei,— ezek vannak Jézus Krisztus egyes példázatai alapján fejtegetve. Az evaugeliom remekei úgy vannak rendszerbe fűzve, ezek a vallási tanítás örök becsii gyöngyei úgy vannak összeállítva, hogy az olvasó az Isten országának nagy becséről, az oda való jutás sziikszégességétől áthatva, Krisztus tanítása szerint igyekezzék ez országba jutni. Hogy az olvasónak tájékozódása legyen arról, mint csoportosítja Dicsőíi külön szakaszokba az egyes példázatokat, ime bemutatjuk az egésznek vázát, megjegyezve, hogy ha egy-két példázatunk egyik vagy másik csoportba osztására tehetnénk is megjegyzést, az egészet helyesen keresztülvittnek tartjuk. Isten országának jellemét a következő példázatok tüntetik föl: A mustármag, az elvetett gabonamag, a kovász, a legfőbb kincs és a legdrágább gyöngy. Isten országában a menget Atya és az 0 Fia szerepét mutatják: Az elveszett juh és drakma, a terméketlen tigeía, a szőlőmiveseket űzető gazda, a jó Pásztor. A tagság föltételeit Isten országában megállapítják: A tékozló, ó posztó—új posztó, ó tömlő—uj tömlő, toronyépítés, hadakozás (ez utóbbi Lk. 14. 26-—35.) A tagság akadályai Isten országában a következő példázatok által vannak föltüntetve: A gonosz szölőmivesek, a gazdag és Lázár, a nagy vacsora, a bolond gazdag, a farizeus és a publikánus, egy apa két gyermeke, a magvető. Isten országa tagjainak jellemvonásait bemutatják: A gaz biró, a rimánkodó barát, a két adós, a gaz adós, az irgalmas samaritánus, az első és utolsó hely, a szolga, a lmtelen sáfár, a hű szolgák, a bölcs és bolond építő mester. Végre Isten országának jövőjét rajzolják: A tiz sziizr a búza és a konkoly, a gyalom, a keresztyén Írástudó.
