Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-09-30 / 39. szám

611

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

612

dezése, némely régi, határozatlan tételeknek egyszersmindenkorra meghatározása s ha lehet megváltása mellett. Az „5 szekér széna“ a „műiden gazda után 1 szekér fa“-féle tételek precizirozása, ha lehet megváltása, vajmi kívánatos dolog lenne oly helyeken, hol a gazdák száma s a szekerek nagysága tekintetében állandó vélemény eltérés forog fenn a hívek s az egyházi hivatalnokok között.

Vártuk, hogy a jelentőivek kitöltése alkalmával a helyszínén megjelenendő egyházmegyei bizottságok betekintenek az ügy szövevényei közé. Azt gondoltuk, jó alkalom lösz a dijlevelekbe hivatalos szemüvegen át beletekinteni s az itt ott felmerülő hiányos, határozatlan, vagy épen elenyészni készülő tételeket részint megerősíteni, részint feleleveníteni, mint hamvaiból a Phönix madarat. Gondoltuk, jó alkalom lesz a meglevő tanitóhiányra s az itt ott már mutatkozó lelkészhiányra s a megváltozott viszonyokra való hivatkozással felvetni ott, a hol kell, a fizetések rendezésének eszméjét! S valóban becses dolog lett volna megtudni, hogy a presbyteriumok — tudva azt, a mit már tudniok kell — a díj levelek rendezése s esetleg az egyházi hivatalnokok fizetésének javítása szempontjából — mint első fóram — miké pen gondolkoznak az egész vonalon ?

Nem akarok e bizottságok munkája felett véleményt koczkáztatni, azt sem tudjuk, volt-e a fentebbiekre megbízatásuk vagy sem, sőt láttuk, hogy a rendelkezésükre álló idő a teendők halmazának feldolgozására még physicailag is alig volt elég. Annyit azonban — az egyházi sajtó útján— már tudtunk, hogy ők sem végeztek egyebet, mint hogy folytatták a bebalzsamozás munkáját. Aláírták, hitelesítették azt, mit a presbyterium papírra tett.

De a tárgyat, a lelkészi fizetés rendezés eszméjét napirendről levenni nem lehet. Ha levennénk: a viszonyok kérlelhetetlen logikája utalná ismét oda. — Ha a felekezotközi viszonyok sok eddigi dolgot megváltoztatnak, meg kell változtatni ezt is, — ha vannak rendezetlen ügyeink, melyeknek rendezése égető szükség, égető szükség ez is. — Ha azt akarjuk, hogy a lelkész vetkőzze le az O százados ó-emberét s merőben újat öltsön fel, —{ha iskola-ügyünk fellendítése, tanárain k helyzetének javítása czéljából nemcsak a többi felekezetekkel, de — nagyon helyesen — még az

állammalis versenyre kelünk: akkor a lelkészek helyzete javításának kérdését halogatni nem lehet.

Mert hogy alsó, felső iskoláink, intézeteink s egész anyaegyházunk épületének sarkköve a gyülekezet s abban a lelkész és annak munkálkodása: abban senki sem kételkedik.

Vegyük elő tehát azokat a régi dijleveleket» hadd járja át őket a megváltozott ábrázatu világ egészséges szellője! S ha elővettük, ne tegyük vissza ismét múzeumunk csendes magányába, újabb, százados pihenésre. Mert ime az egyházi életben ma minden téren, minden nemzetiségnél zsidónak, görögnek — ez a tudomány pródiká'tatik: „A régiek elmúltak, itt mindenek megújulnak“.

S a dij leveleknek ilyen revisiója után hozzá foghatunk a rendezés munkájához. Akkor már tájékozva leszünk, hogy hol és mire van szükség? Akkor a közalap kapui sem zúgnak mástól, mint a valóban segélyre szorultak zörgetésétől, akkor megszűnik ott is az ostromállapot s beáll egy kis jótékony fegyverszünet.

Ajánlom a kérdést az avatottak s általában mindazok figyelmébe, kik a legközelebbi „szükséges teendőkkel“ előszeretettel foglalkoznak.

Kercza.

RÁcz István.

,,Gutta cavat lapidem“.

Sokszor és sok téren érvényesült már a fentirt szavakban rejlő igazság. Érvényesült a mi dunántúli egyház társadalmi életünkben is, midőn közelebb való időben tartott pápai közgyűlésünk egy volt pápai tanárnak, előbb elutasított, de megújított kérelmére évi 300 forint kegydijat szavazott meg a főiskolai közpénztár terhére.

A szavazás törvényszerűen folyt le, s miután, — mint állítják, — „a többségnek mindig igaza van“, tekintsük bevégezett ténynek, s nyugodjunk meg benne mindaddig, mig lesz a közpéuztáruak annyi feleslege, hogy abból az évi 300 frt kifizethető lesz.

De szóljunk, mert lehet szótanunk, ezen esemény megtörténtének ötletéből, egy társadalmi betegségről, mely testünkön kezd rágódni, melylyel szemben társadalmi szervezetünk gyenge, mely, — félni lehet, — akadályozza annak egészséges fejlődését, sőt veszélyeztetheti életét, azon nem ev. ref protestáns jellem fejlődésről, mely a „gutta eavat lapidem“ jelszót írja zászlójára.

Üldöztetésünk megszűnt, hitvitáink nincsenek, a békés fejlődésre ajándékozott időt, a jövő biztosítása szempontjából, vagyoni ügyeink rendezésére fordítjuk. Nervus rerum gerendarum. Pénzt gyűjtünk. Országos domesztikát állítunk fel. Iskoláinkba is befogadjuk a pénzthozó álla-