Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-09-16 / 37. szám
583 DŰNÁNTÚLI PROTESTÁS NLAP. 584 le adományaikat a nevelés szent ügyének Pápán fölszentelt oltárára, s igy lett lehetővé téve az 5-ík iskolai épület fölemelésének megkezdése. Most tesszük le ez épület alapkövét. Legyen megáldva Istentől az építésnek kezdete, folyama és bevégzése. Legyenek áldva azok, kik nagyobb vagy kisebb összegekkel az építés költségeihez hozzájárultak vagy járulnak. Előttünk az adomány értékét nem annak nagysága határozza meg, hanem az a nemesen érző szív, melynek sugalatából s a szent ügyre való azon lelkesedés határozza meg, a mely által vezérelve adatott. Szent ez az áldozat, mert a nemzeti közművelődés és igy a magyar haza oltárára van letéve. Egyházkerületünknek és főiskolánknak évkönyvei örökitendik a nemes szivü és szép lelkű áldozok neveit s a késő maradék is áldja őket, hálásan emlegeti érdemeiket. Világitó tornyot emeltek, melyből a tudomány áldó fénye az egész nemzetre árad ki. Egygvel ismét szaporították azon hatalmas oszlopok számát, melyeken a magyar állam épülete rendületlenül s újabb ezredévek viharával daczolásra képesítve nyugszik. Növelték ismét azon csarnokok számát, melyekből az életbe a tudományt, igazságok ismeretét viheti ki az uj nemzedék s az igazság megismerése és ismertetése által biztosittatik a nemzet szabadsága, alkotmánya s újabb ezredévekre terjedő élete. Újra fölragyogtaták azt a betlehemi csillagot, mely a tudomány fényénél Jézushoz vezet, mert ez az iskola is férfiakat növel, kik — mint hajdan Kelet bölcsei — Jézushoz sietnek, s az általa hirdetett nagy és dicső tanokat: a szabadság- egyenlőség- és testvériség eszméit vezérlendik diadalra. Épüljön ez az iskola Isten vezetése mellett, őrködjék felette az égi hatalom s ne engedje, hogy ezt újabb üldöztetés rohamai rombolják le, s a romok között kialudjék, azok alá temettessék az a világosság, mely minden tanintézetből s igy innen is az egész nemzetre áldó fényt lövelve ragyog ki. Az az áldó Isten, kinek segítségül hívásával kezdtük meg a munkát, legyen a bevégzett munkának, és majdan a fölemelt főiskolának erős védelmezője, nemzedékről és nemzedékre fentartója. Majd áldást mondott a püspök a királyra, a kormányra, Veszprémmegyére, Pápa városára, az egyházkerületre. A tékozlófiú iránti pazar szeretet. C. H. Spurgeon után MIKLÓS GÉZA. Lukács XV. r. 20. v. »És megcsókold őtet*. (Vége.) VII. Ezen mondásommal arra czélzok, hogy ránk nézve bizonyos fajta benső közösség ez, melybe gyakran lép az Ura hozzájövő bűnösökkel. „Atyja meglátván, könyörületre indula iránta, s hozzá futván, esék az ő nyakába és megcsókolgatá ötét“. Tudjuk, hogy ez az előtt történt, mielőtt a család együtt lett volna. Előbb, mintsem az étel megkészült, előbb mintsem muzsika, vagy táucz lett volna 'a háznál, atyja megcsókolá őtet. Kis gondja lett volna összes énekükre, és kevésre vette volna a szolgáktól való fogadtatást, ha mind ezt megelőzőleg szívesen látást nem nyer vala atyjának kebelén. Mi is igy vagyunk; előbb Istennel kell társas viszonyba lépnünk, ha a népe egyességébe való belépésre gondolunk. Mielőtt csatlakoznám valamelyik egyház felekezethez, kívánom mennyei atyám csókját. Mielőtt a lelkipásztor baráti jobbját nyújtaná, kívánom fogni mennyei atyám szívesen fogadó jobb kezét. Mielőtt megismerne Istennek népe itt alant, kívánom, hogy titkon megismerjen a nagy atya odafent, s megadja ő mindezt annak, ki hozzájön, mint a tékozló mene atyjához. Vajha megadná most valamelyiteknek . . . E csókolózás továbbá a közös asztalhoz járulás eWt volt. Tudjuk, hogy a tékozló oda ült későbben atyja asztalához és evék a hízott tulokból, de előbbre már atyja megcsókolta őtet. E korábbi szerelmes csókok nélkül aligha ülhetett volna egy könnyen a lakomához. A közös asztal, melyhez hivatalosak vagyunk, igen kedves nekünk. Az urvacsorai parancs, hogy együk jelképileg a Krisztus testét és igyuk az ő vérét, bizonnyal boldogság ránk nézve; de mielőtt oda járulnék, kívánom, hogy szerelmi csókja által közösségben legyetek Istennel. „Csókoljon meg ajkának csókjaival“. Ez valami rendkívüli, elragadó és édes. Adja Isten sokőtoknak! Vajha kapnátok sok csókot atyátok ajakáról, mielőtt templomba jöttök, vagy a közös asztalhoz járultok! Ez a sok csők szint igy a nyilvános vigasság előtt osztogattatott. A barátok és szomszédok hivatalosak valának a lakomára. Gondolhatjuk azonban, hogy mennyire restelkedett volna a fiú azokkal szemben, ha ki nem nyeri vala már előbbre atyjának szerelmét vagy nem egész bizonyos a felől. Talán kész lett volna újra elillanni. De atyja megcsókolgatá őtet és igy mosollyal fogadható a régi barátok kiváncsi nézését, mig végre az atyának szemmel látható öröme le nem sulytá őket és az juta eszökbe, hát ha valami kellemetlen megjegyzést szalasztottak ki ajkukon. Nehéz vallást tennünk Krisztusról, ha nincs meg bennünk a vele való közösség meggyőző érzete. Midőn azonban Isten-adta elragadtatásunkban a levegő égbe emelkedünk, könnyű megnyernünk nemcsak a világ, hanem még azok rokonszenvét is, kik talán ellenünk támadtak volna. Innét van az, hogy az imént megtértek miért vezérelnek rendszerint má.'okat is a világossághoz, az Ur bocsánatának sok csókja oly kis ideje, hogy adatott nekik, hogy Isten csókiával nem rég illetett ajkokből kiszámlázó szavaik magokon őrzik az isteni szeretet illatát. Fájdalom, hogy némelyekből kialszik idővel első szerelmök tüze és elfeledik a mennyei atyjoktól kapott sok csókot. Végül mind ez az idősebb testvérrel való találkozás előtt adatott. Ha megtudja vala a tékozló, hogy bátyja hogyan gondolkozik és beszél róla, rám nézve nem lett volna csoda, ha el fut a háztól és vissza sem jő többé. Ha talán közelednék is otthonához, a mint meghallja, hogy bátyja mit mondott, ismét elbújdosik. Igen, de előbb, mint az történhetnék, adá neki atyja a sok csókot. Szegény
