Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-26 / 34. szám

535

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

I. Ez a nagy csókolózás jelent elsőben nagy szerelmet. Jelent igazán érzett nagy szerelmet, mert Isten soha sem nyilvánítja szerelmét, ha csak nem érzi azt végtelenül szivében. Isten nem ád Judás csókot és nem árulja el, a kit átölel. Istenben nics képmntatás, nem csókolja meg azokat, a kiket nem szeret. Oh mennyire szereti Isten a bűnösöket! Ha megtértek és hozzá jöttök, meglátandjátok, mily nagyon szeret benneteket. Mérhetlen a szeretet, melylyel viseltetik irántatok. Szeretett a világ fundamentumának megvettetése előtt és szeretend az időnek elmúlásáig. Óh mérhetlen Istennek szerelme a bűnösök iránt, kik jönnek hozzá s kegyelmébe helyezik magukat! . . .

Jelent ez a nagy csókolózás nagy kijelentett szerelmet is. Istenuek népe nem mindig ismeri az ő iránta való szerelmének nagyságát, Néha azonban kiöntetik szivünkbe a belénk adott szent lélek által. Tudják közülünk olykor némelyek, hogy mi a majdnem fölöttébb boldog élet. Sok esetben éreztük, hogy Istennek szerelme annyira eláradt rajtunk, hogy szinte kértük, szűnjék a gyönyör, mert nem birnók tovább. Ha a dicsőség egy kissé el nem fedeztetik vala, talán meghalunk a rendkívüli elragadtatás vagy boldogságtól szerelmeseim.' Isten csodásán megnyitja népének szivét, hogy kijelentse nékik kegyelmét. Ő nem esak néhány szerelem-cseppet képes helylyel-közzel önteni beléjük, hanem a szerelem nagy és hatalmas áradatát. Guyon asszony szokta emlegetni a szeretet áradatját, mely mindent elseperve és magával ragadva rohan át a leiken. A példázat szegény tékozlója iránt oly nagy szeretet nyilvánult, hogy zengedezhette volna atyja szerelmének áradatát. így fogadja Isten azokat kiket megment; nem kis mértékű kegyelmet adva nekik, hanem kiáradó szerelmet jelent ki előttük.

Továbbá e nagy csókolozás jelent nagy megtudott szerelmet. Midőn at}Tja megcsókolgatá őt, a szegény tékozló tudta, ha soha az előtt, hogy atyja szereti. Nem kételkedett felőle, világos tudatával bírt aunak. Igen gyakori, hogy a bűnös, mindjárt az első pillanatban, midőn hisz Jézusban, megkapja e „nagy szerelmet“. Isten kinyilvánítja neki és megtudja és élvezi kezdettől fogva. Ne gondoljuk, hogy Isten mindig a legjobb bort tartogatja utoljára; asztalának némely legdrágább inyenczségeit adja nekünk mindjárt az első perczben, midőn mellé ültünk. Emlékezetemben a gyönyör, mit élvezék, midőn hinni kezdtem Jézusban, s visszagondolva rá, emléke most is oly élénk, mintha csak tegnap lett volna. Ó én nem hittem, hogy halandó oly hosszas megterheltetés és oly rettenetes elvettetés után oly annyira boldog lehetne. A kereszten függő Jézusra tekinték csupán, és az agyonuyomó teher mindjárt eltűnt, és a szív, mely terhe alatt csak sóhajtani és kiáltani tudott — kezde szökelni, tánczolni, és vígan énekelni. Föltaláltam Krisztusban mindent, amit kívántam és megnyugodtam azonnal Istennek szerelmében. Veletek is igy lehet, ha Krisztus által Istenhez tértek. Azt mondandják rólatok, mit a tékozlóról: „Atyja meglátván, hozzá futa és esék az ő nyakába, és megcsókold Őtet nagy szerelmében“.

II. E nagy csókolózás jelent másodszor nagy bocsánatot. A tékozlónak sok megvallandó bűne volt, de mie-535

lőtt részleteire tért volna: atyja megbocsátott neki. Én a megbocsátás után szeretem a biinbánatot. Némelyek azt tartják, hogy a bocsánatnyerés után nem bánjuk meg bűneinket; pedig óh szerelmeseim! akkor valljuk meg legigazabban, mert egész valóságában megismerjük a biiunek terhét!

A gondolat, hogy Krisztus mosott meg bűneimből tulajdon vérével, elevenebben érezteti velem azokat és készt, hogy nagyobb alázattal valljam meg őket Isten előtt. E tékozló képe bámulatosan hű azoknak tapasztalatához, kik Istenhez térnek. Atyja megcsókold őt bocsánatnak csókjával, s az ifjú még eztán is folytatá beszédét: „Atyám! vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok többé méltó arra, hogy a te fiadnak neveztessem“. Ne habozzál hát elismerni bűnödet Isten előtt, bárha tudod is, hogy az Krisztusban teljesen elvétetett.

E szempontból e csókok elsőben azt jelentik: „Bűnöd egészen eltűnt és többé nem emlittetik. Fiam, jöjj szivemre! Fájdalmasan megbúsitottál és megharagito'tál, de mint a vastag felhő, eltakartam botlásaidat, és mint a felhő, bűneidet“.

A mint az atya fiára tekiute és nagyon megcsókolá ötét, valószínűleg jött erre egy másik csók is, mely ezt látszék mondani: „Semmi fájdalom sem maradt; nem csak megbocsátottam, de feledtem is. Egészen eltűnt, tisztára eltűnt. Immár soha nem vádollak érte. Szerelmem soha nem lesz kisebb irántad. Soha nem bánok úgy veled, mintha még érdemeden és bizalomra méltatlan lennél.“ Erre megint következett bizonnyal egy másik csók, mert ne feledjük, atj^ja megbocsátott neki „és megcsókolgatá őtet“ kimutatandó, hogy biine egészen megbocsáttatott.

(Folyt, köv.)

A veszprémi egyházmegye közgyűlése.

Augusztus 7. 8. napjain tartotta egyházmegyénk évi rendes közgyűlését Veszprémben, Pap Sándor esperes, Véghely Dezső kir. tanácsos egyházm. gondnok urak elnöklete alatt.

Midőn közgyűlésünk lefolyásáról lelentésemet megteszem, először is avval kezdem, a mit nem végezhetett el. Az egyetemes kon vent által beküldött „Jelentő ív“-ek járásonként betöltettek, az ivek felyülvizsgálás és megerősítés czéljából- egy bizottsághoz küldettek, mely közgyűlést előző napon ülésezett. Az előadó minden egyes egyház jelentő ivéről kimerítő birálatos előterjesztést készített ugyan, de a bizottság a tárgyalásba nem ment bele, mert a IV. rovat alatt felsorolt „egyháztagok évi járuléka“ adatait egyeztetni nem lehetett. Híjába hoztuk fel, hogy fögondnokunk 0 Excellentiája elnöklete alatt a nagyszalontai egyházmegyében kimondották, hogy a IV. rovat czimei üresen hagyandók, közgyűlésünk is magáévá tette a bizottság 3 órai meddő vitatkozásának azon conclusioját, hogy a kerülettől kérjünk utasítást és a mi fődolog, tiszta űrlapokat, s az egész egyházmegyében egy ember járjon el és töltse ki azokat. Attól félünk, hogy elkésünk,'