Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-19 / 33. szám

521

522

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

az azokat látogató ref. növendékek vallásos oktatásáról gondoskodni kell. Körmöczön, A.-Maróthon, Selmeczen stb. a ref. növendékek csekély száma megengedi, hogy az evang. lelkészekhez járjanak vallásoktatásra; azonban már Léván acath. jellegű főgymnaziumban, s nőnöveldében oly nagy a ref. növendékek száma, hogy itt egy hitoktatói állás szervezésének szüksége fenforog, a mennyiben a lévai ref. lelkész nem rendelkezik annyi idővel, iiogy a vallásoktatást heti 28 órán — mint előírva van — úgy eszközölje, a mint kellene. Azonkívül, a különben is imagas tandij mellett, a vallástanitásért minden egyes növendéknek 5 frtot kell fizetnie. Ezen tűrhetetlen állapot- megszüntetése ezéljából hasson oda a kerület, hogy a hitoktatói állás mielébbi szervezése tárgyában a convent utján intézkedés történjék.

V. Az egyházak osztályozására vonatkozólag a kiküldött bizottság azt javasolja, hogy a beérkezett díjlevelek adassanak ki a jelentő íveket készítő bizottságnak, a mennyiben a jelentő iv Y-ík pontja úgyis az egyházak osztályozásához szükséges adatokat tartalmazza. Egyúttal javasolja az egyöntetű eljárás tekintetéből, hogy a közgyűlés bizonyos kulcsot állapítson meg.

Miért is a közgyűlés az átszámításokra nézve a következő kulcsot állapította meg: Búza hektoliterenként 5 frt; árpa 4 frt; zab z frt 50 kr; bor 15 frt; fa ölenkint 12 frt.

3. Felolvastatott a Varannay Lajos, Juhász Pál és Patay Károly urak által készített „véleményes* jelentés a convent által készített országos ev. ref. lelkészi özvegyárva gyámintézet tervezet felett“, melyet egész terjedelmében az alábbiakban közlünk:

Legnagyobb készséggel csatlakozik egyházmegyénk azoknak sarához, kik örömüknek, lelkesedésüknek adtak kifejezést e tervezet bemutatása felett. Századoknak, tizedeknek mulasztását látja helyre pótolni akarni általa, s gyámoltalan elhagyott özvegyek, segély nélkül maradt árvák menedékének, gyámolának tekinti azt. Midőn azonban általánosságban csak is az elismerés szavaival áldoz conventünk atyailag őrködő előrelátásáért, egyházmegyénk jogos kötelességének ismeri, hogy részleteiben birálat, megvitatás tárgyává tegye annak szellemét és intézkedéseit.

Mindenek előtt a protestáns lelkészi kar, de általában a Protestantismus szellemével homlok egyenest ellenkezőnek tartjuk a lelkész özvegyek, árvák azou megkülönböztetését, mely szigoiú határvonalat húz a 700 írton alóli és felüli fizetésű lelkészek özvegyei és árvái között, s a segélyezésben e 2 osztály határai között részesíti őket. Mert hiszen, ha a teljes igazságosság, a rideg számok álláspontjára akart volna helyezkedni a conventi tervezet, az esetben ki kellett volna mondania, hogy minden özvegy, minden árva az elhunyt félj, illetve apa befizetéseinek megfelelő °/0-ban részesülhet segélyezésben. Ezt azonban kimondani a convent sem látta helyesnek és méltányosnak, felvette tehát legalább e két osztályú megkülönböztetést, melynek igy sem igazságossági, sem méltá.nyossági alapja nincs, ellentmondván ennek úgy az eddigi

gyakorlat, mely minden özvegyet, árvát egyforma segélyben részesít; továbbá a méltányosság, mely épen azokkal érezteti támogatását, kiknek arra legnagyobb szükségük van; valamint azon testvériesség, érdekközösség érzete, mely a prot. lelkészi kart a múltban sokszor a szenvedés, a nyomorúság lánczaival, a jelenben pedig egy jobb jövő édes biztató elősugáraival, mint ugyanazon család gyermekeit kötötte s köti össze.

Másodsorban kifogásolja egyházmegyénk a tervezet egész segélyezési módozatát, calculusát. Hibánk volt nekünk eddig magyarországi ev. ref-oknak, hogy mindenkor csak a jelen szükségeinek kielégítéséről, csak a pillanatnyi nyomor enyhítéséről gondoskodtunk, messzebb, mélyreható, áldásdúsabb tervezgetéseknek megfelelő alapot teremteni, tevékenységet kifejteni nem tudtunk. Ugyan ebben a hibában szenved e javaslat is. Mert valóban a tervezett segély oly csekély, a segélyezés módozata oly aunyira ellentétben áll az áldozat, az évi befizetés menynyiségével, hogy nem tudja az ember lelkét teljes megnyugvással tölteni el.

Már maga az mily méltánytalan, rideg intézkedés, hogy a kinek férje, illetve apja 10 éven belül hal el, az folytonos állandó segélyezésben nem, csak is egyszersmiudenkori segélyben részesül, mely a 700 írton aluli fizetésüeknél 400 írtban, a 700 írton felülieknél 600 ftban állapittatik meg. Hiszen a segélyezésnek, a gyámolitásnak princípiuma, alapelve az, hogy az adassék azonnal s oly mértékben, hogy a megélhetésnek, az élet fentartásnak kellő alapul szolgálhasson. S hány 10 évet nem szolgáló leíkésztárs után marad család, marádnak gyermekek, sokszor több is, s bizonnmal a veszteség ilyenkor legérzékenyebb, a seb legégetőbb s a hátramaradt árváknak, özvegynek egyszerűen ajtót mutat a tervezet, a segélyben nem részelteti őket.

S mily kevés segély — oly nagy befizetés, apparatus mellett 10—15 évi szolgálat után évi 100 frt, 20 évi szolgálat utáu 150 frt jutalék! Tehát akkor, midőn a legnagyobb valószínűség szerint maradnak igazán fejletlen, neveletlen árvák, akkor adja a legkevesebb segélyt, holott arra akkor legnagyobb szükség leendene, s a legnagyobbat nyújtja 40—50 évi szolgálat után, melyet kevesen érnek meg közülöuk, s mikor már kiskorú, neveletlen gyermekek nincsenek.

Ugyancsak méltánytalau, rideg, rigorózus a javaslatnak azon intézkedése is, mely szerint a férjétől elvált vagy erkölcsi fogyatkozásban szenvedő nő segélyezéséhez való jogosultságát elveszti. Ki tudhatna közülünk a szív rejtekeibe, a cselekedetek, a tettek rugói, motívumai után kutatni, s kinek volna közülünk kellő bátorsága, azt a kit eléggé ver a sors, a kinek, akár saját hibája, akár mások bűne miatt úgy is hányt-vetett s küzdelmes az élete, még azzal is büntetni, hogy a megélhetésre szükséges falat kenyeret is könyörtilet, szánalom nélkül vegy<* ki kezéből. A lelkészi gyámolda ily szigorú, ily kéilelhetlen bíró már nevénél fogva sem lehet.

De midőn igy legfőbb alapelveiben, melyek szigorúan érintik a javaslatnak ugy financiális, mint erkölcsi s jó-