Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-08-19 / 33. szám
515 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP és méltánylása ama nagy szolgálatoknak, melyeket egyházunk és iskoláink a magyar kultúra terén századokon át tanusitottak. Az állam tényleg iskolafentartóink sorába lép saját érdekéből, hogy iskoláink a fokozott követelmények mellett is betölthessék nagy hivatásukat. Hiszen az államsegélyes iskolákkal szemben nem gyakorol több lényeges jogot és befolyást, mint a többinél. Mert néhány tanár kinevezésének joga lényegesnek nem mondható, miután csak felekezetűnkhöz tartozót nevezhet ki s azt is a fentartó testület ajánlatára. Most tehát, mikor oly nagy áldozatokat kell hoznunk újból, hogy iskoláink az államéival versenyképesek lehessenek s mikor összes erőnket más feladatok is oly súlyos próbára teszik: maga ellen vétkezik minden iskola, — mely az államsegélyt fel nem használja, ha saját erejéből nem képes az államéival minden tekintetben egy színvonalra emelkedni. az államsegélynek eddig egy lényeges hátránya volt, az t. i., hogy az államtól kinevezett tanárok egy jó része nehány évi szolgálat után átment az állami iskolákba, mivel ott anyagilag «okkal jobb viszonyok közé jutott. Ily módon azonban iskoláink sok jó és begyakorlott erőtől fosztattak meg, kiknek helyébe mindig csak kezdők jöttek. A tanítás és nevelés podig olyan művészet, melyben főleg a gyakorlat tesz mesterré. De a segélyezés újabb elve mellett, mikor a segélyezett iskolában épen olyan fizetés lesz, mint az államiakban, ez a hátrány is megszüuik. Az a körülmény, hogy segélyezett iskoláinkban az állami tanterv lesz az irányadó s csak államilag approbált tankönyv használható, még nem fosztja meg egy iskolánkat sem protestáns jellegétől. Hiszen a mi tantervűnk is csak az államinak utánzata s eddig sem igen használtunk mást, mint approbált tankönyveket. Nem a tanterv s nem a könyvek adják meg a protestáns szellemet és színezetet, mert ezek csak üres keretek, melyekbe életet és szellemet a tanár egyénisége, érzés- és gondolkozás módja önt. Nem azzal teszünk tehát szolgálatot egyházunknak és iskoláinknak, ha az államsegélytől való indokolatlan tartózkodással a tengődés állapotában hagyjuk azokat, hanem ha minden eszköz felhasználásával oly helyzetbe hozzuk, hogy mint ezelőtt, még nem is nagyon régen, ismét vezérszerepet vihessenek közoktatásunk terén, s tündököljék bennük a valódi protestáns szellemtől áthatott műveltség és meleg hazafiai érzés. Szóval, ha iskoláink a valódi protestáns szellemnek megfelelő sajátságos nevelési irányzat által tűnnek ki s különböznek a többi iskoláktól. Mert ez adja meg létjogosultságukat. Ez által váltak ki s lettek vezetőivé nemzeti művelődésünknek. Mig az utóbbi időben meglehetősen színtelenekké lettek, tagadhatlanul nagy kárukra. Államsegéllyel emelkedhetnek ismét az óhajtott magaslatra. Mert csak kedvező anyagi viszonyok között juthatunk egy kizárólag hivatásának élő s a hazai tudomány és irodalom terén sulylyal és tekintélylyel biró tanári karhoz. S hogy ezt a tanári kart igazi protestáns szellem és lelkesültség hassa át s ezt a szellemet növendékeibe is átönthesse, ez már egyedül a mi feladatunk, melyhez nem kell semmi külső segély. Első rendű eszközei ennek: egy életre való prot. tanáregyesület alkotása, melynek körében a követendő egységes és nekünk megfelelő irányzat kiformálódnék, másodszor pedig a Debreczenben tervezett egyetem s annak körében a protostáns tanárképző intézet minél hamarább való felállítása. Borsos István. A tékozlófiú iránti pazar szeretet. C. tí. Spurgeon után MIKLÓS GÉZA. Lukács XV. r. 20. v. »És megcsókolá ötét«. Ha szíveskedtek megtekinteni a revideált fordítás széljegyzetét, úgy találandjátok, hogy a szöveg ekkép hangzik: „És -megcsókolgatá ötét.“ Ez igen helyes fordítása a görög szövegnek, melynek körlilbelől ez az értelme: „megcsókolá hévvel“ vagy „megcsókolá sováron“ vagy „megcsókolá sokszor“. Én azt tartom, ez igen világosan van mondva, s ennélfogva a revideált fordítás széljegyzetét „megcsókolgatá ötét“ fogadom el beszédem textusául, melyről a tárgy leszen; Istennek a megtérő bűnös iránt való szerfölötti szeretete. Az első szó „és“ kapcsolatba hoz bennünket mindazzal, a mi előbb történt.— A példázat nagyon jól ismert, de annyira telve szent gondolatokkal, hogy mindig nyújt valami uj tanulságot számunkra. Lássuk hát a csókolózás előzményeit. A fiú részén is van valamelyes, az atyáén azonban sokkal több. A tékozló, mielőtt kapta volna a szerelmes csókokat, igy szólt az idegen tartományban: „Fölkelvén, elmegyek az én atyámhoz.“ Sokkal többet tett azonban ennél, különben atyjának csókja soha sem szállt volnaorczájára. A szándék tetté vált: „s fölkelvén, elment atyjához“. Egy mérő elhatározás keveset ér; a cselekvés egyetlen szemelje uagy értékű. Az eltökélés a hazameuetelre - helyes; de hogy a kóbor fiú megkezdi a jó szándék megvalósitásának munkáját, azzal hoz magára áldást» 516
