Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-19 / 33. szám

517 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 518 Ha valaki közöletek, kik itt vagytok, rég óta mondogatja: „majd megtérek, majd Istenhez fordulok“: — hagyjon föl a szándékkal és tenni kezdjen, s lehet, hogy isten, ke­gyelméből, megtérésre és Krisztusban hivésre vezérli. Mielőtt ezen szerelmes csókok adattak volna, a fiú útban volt atyjához; de uem juthatott volna el hozzá, ha atyja meg nem teszi vala az út nagyobb részét. Midőn ti adtok Istennek egy hüvelyket, ő adand nektek egy rő­­föt. Ha ti egy kevés utat tesztek felé, ő, a mikor még távol vagytok tőle, futni fog, hogy találkozzék veletek. Nem tudom, hogy a tékozló fiú látta-e atyját, de atj7ja látá őtet. A kegyelem szemei éberebbek a megtérés sze­meinél. Sőt hitünk szeme is homályos Isteu szeretetének szeméhez viszonyítva. 0 látja a bűnöst, sokkal előbb, mint az meglátná őt. Nem teszem föl, hogy a tékozló nagyon gyorsan uta­zott. Úgy gondolom, igen lassan ment. Szemlesütve és szivszorongással. Hangos zokogással és nagy sóhajtással. Megvolt szándéka a hazatérésre, de félig meddig bá­tortalan volt. Ellenben azt olvassuk, hogy atyja futott. Las­súak a megbánás léptei; de fürgék a megbocsátás lábai. Isten képes futni ott, hol mi alig imbolyguuk, s ha mi im­­bolygunk feléje, ő futni fog mi feléuk. Ezen csókok sebtében voltak adva ; az esemény előadása olyan, hogy csaknem bi­zonyos előttünk, hogy igy volt az eset; bizonyos sietség­gel, a szó igazi értelmében. Atyja „hozzá futván, esék az ő nyakába és megcsókolá őtet;“ megcsókolá sováran. Egy pillanatig sem késett, mert bár lélekzete elakadt, de nem akadt el szeretete. „Esék az ő nyakába és megcsókolgatá őtetu. Ott áll a fia, készen, megvallani bűnét, azért hal­mozta el atyja csókokkal azután. Minél inkább kész vagy elismerni bűnödet, Isten annál jobban kész megbocsátani néked. Ha lelkedet megtisztítod tőle. Isten rögtön üres lapot állitand ki róla. Eltörli a bűnt, ha készséggel elis­mered és alázattal megvallod előtte. A ki kész volt ajkát bünvallásra használui, úgy találta, hogy atyja kész volt ajakát az ő csókolására használni. Íme az ellentét. A fiú alig mer gondolni atyja öle­lésére, mig atyja, alig hogy meglátá őt, esék az ő nya­kába. Istennek a töredelmes bűnösök iránti kegyessége igen nagy. Szinte kihajolni látszik dics-trónusából, hogy nyakába essék a megtérő bűnösnek. Isten a bűnös nya­kában ! Mily csodálatos kép! El tudjátok gondolni? Nem kiszem, hogy eltudjátok; de ha nem vagytok képesek elképzelni, remélem, hogy meg fogjátok valósítani. Midőn Istennek karja nyakunk körül és ajaki orczánkon, csókol­gatván bennünket, akkor sokkal inkább megértjük az ő leereszkedő szeleteiét, mint bármely prédikátor vagy könyv értésünkre adhatná. Az atya „meglátá fiát. Sok van e szóban „meglátá“. Meglátá, ki az; meglátá, honnét jött; meglátá disznóőrző ruháját; meglátá a piszkot kezén és lábán, [meglátá ron­gyait, meglátá töredelmes tekintetét; meglátá, mi most, és meglátá, mi lesz nem sokára. „Atjja meglátá őtetu. Isten képes úgy meglátni az embereket és asszonyokat, hogy mi nem tudjuk azt. Tisztára átlát rajtunk egy szem­pillantás alatt, mintha üvegből volnánk; látja^egész múl­túnkat, jelenünket és jövendőnket. (Folyt, köv.) Vallási Archaeologia. (Vége.) A vallási jelvénjrek, képletek, sok kárt tettek az ős­eredeti tiszta vallásnak. Igaz ugyan, hogy az eszmét akarták vissza adni, csakhogy nem tudták úgy, mint kellett volna; de ugyan a keresztyén vallásban nem ezt látjuk-e ? Szob­rok, képek, jelvények, kereszt, gyertya, füstölés, minde­­nik rejthet bizonyos igazságot, de mennyivel okosabb lenne, magát az igazságot látni, és nem képletesen elő­adni! Mennyire tisztán magyaráz Pál apostol, I. Kor. 10- r. 1—6, a tenger, a szikla, felhő . . „élő képek a végett, hogy ne vágyakozzunk a gonoszra !!“ Hol vették mago­kat a 100 karú bálványok, a három szemű Schiva, négy fejű Bráhma, az elefánt fejű Ganesa ? az ily vallási agy­rémek erőszakos eltorzításai az ős eredeti, egy isten is­meretnek. A tökéletesség fogalma, az eszményi szépség, mely a vallásban az istenit magában zárja, Jézus által lön vissza adva igy: „az isten lélek — és a kik őt imádják, lélekben és igazságban imádják !“ A költészetről valamivel több jót mondhatunk mint a képletekről, annyi igaz, hogy a görögöknél megható ké­pével találkozunk a szép fogalmának, nálok még a szín­darab is egy része volt a vallásnak, az istenek szerepel­nek emberekkel, gyújtauak és tanítanak. Hát most is hány zengzetes versben, vagy éppen énekeink némelyikében,, mily meghatóan le van írva a természet pompája, tüne­mények, erők, a mik egy okfőre mutatnak, azokban istent látunk, — vagy, a mi istenben láthatatlan, a teremtett dolgokból meglátható és megérthető! És igy szinte természetesen következett az, hogy a nap és csillag irnádás létre jött, azonban, az őseredetí egy istenimádás volt ez alá is rejtve, az erő és törvé­nyek arra vezetvén vissza. — De már az elferdítés, mi­dőn az ember az embert istenid, embereket költöztet a csillagokba, istenhez idomitván őket, igy születnek a myt­­hologiai alakok, szertartások, durvaságba csapó ünnepek 1 E rovat alá esnek a vallási traditiók, szentek imádása, melyek a tiszta egyszerűséget megzavarják, szentséget látnak ott, a hol egyszerűen emberi kötelességekről lehet csak szó. — És ez annyira el volt terjedve, hogy minden vallásban változatos alakban föltalálhatjuk, igy az ora­­culumok, hindu és aegyptomi, görög és római tele lévén azzal, csak annyi különbség van köztök, hogy Görögország az eszméket legeszményiebben tudta realisálni és ott, az egy isten eszméje mindig fenn volt tartva, s mig ez irány­adó volt, az erkölcsökre is kihatott, — Socratesben ér­vén el egész tisztaságát. — De már Róma egész más alakban nyilvánitá a vallási képeket, nála ezek vastag, practicus intézmények voltak, az államszerkezettel össze­olvadlak, annak szolgáltak, a joggal erősen össze forrva ez lett azután a „suprema lex.“ A Sacerdos, pontifex maxímus egyúttal politikai hivatalnok is volt. A Phoeniciaikról szinte csak igy emlékezhetünk — azon kor angolai lévén, kik kereskedést, általában az üz­let bármely nemét, a vallás fölé helyezték, „Melkár“ istenök csak akkor emelkedett tekintélyre, midőn a ke-33*

Next

/
Thumbnails
Contents