Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-22 / 29. szám
453 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 454 hanem el kell fogadnunk a helyzetet, hogy a javaslat törvénynyé válik és akkor a mi protestáns lelkészi karunkra nehéz, de fontos feladat vár e téren és pedig az, hogy maguk is ugyan közvetlenül, de különösen az egyház presbyteriuma tekintélyének felhasználásával és befolyásának igénybe vételével igyekezzenek oda hatni minden egyes esetben, hogy7 a protestáns jegyesek születendő gyermekeiket könnyelműen más vallás felekezetihez át ne ajánlják. Tapasztalásból tudom, mily sokat tehetnek ez irányban a néppel közvetlen Összeköttetésben levő megbízható présbyterek, a kik felhasználhatnak oly alkalmakat és eszközöket is hitsorsosaink vallásos öntudatának erősítésére, a melyeket mi lelkészek, talán helyzetünknél és állásunknál fogva nem használhatunk fel. (Folyt, köv.) ' Antal Gábor. Néhány megjegyzés az orsságos ev. ref. lelkészi gyámintéset alapszabály tervezetére. Nagy fontosságú új alkotás lesz az, melyet ezen — úgy hiszem immár mindenki előtt ismeretes — tervezet lenne hivatva megvalósítani; bár azt hiszem — s ezt főbb, tehát alapelveire való tekintettel mondom, hogy érdeme a jelekből ítélve inkább az lesz, hogy ezt a régóta vajúdó kérdést egy nagy lépéssel közelebb viszi a megvalósul hatás felé. Mert ez a munka megkezdését mutatja, már pedig a költőként is: halad a ki megindult, míg porban fetreng a henye, gyáva erő. Sokat lehetne beszélni ezen gyámintézet fontosságáról, különösen a bekövetkező uj időket véve figyelembe. De hiszen mi Kor ezt különösen lelkésztársaim s meg mások is, kik helyzetünk, sorsunk iránt melegen érdeklődnek, oly jól tudják, — felesleges volna ezzel időt és papirt vesztegetni. Czélom különben is az, hogy mint érdeklődő és érdeklett a szóban forgó tervezetre nehány megjegyzést tegyek. A munkálatnak több igen fontos, mondhatnám alapelvi jelentőséggel biró rendelkezései ellen tétettek már kifogások részint egyházi lapokban, részint lelkészértekezietí vagy egyéb egyházi gyűléseken. És méltán! Mert hiszen nemcsak olyan pontjai vannak, melyek a szigorú igazsággal ugyan megegyeznek, de az igazán krisztusi, könyörülő szeretet s a gyámság fogalmával ellenkeznek : —- de vannak olyan rendelkezései is, melyek részint az egyéni szabadságot, részint a tulajdon fölött való szabad rendelkezést korlátozzák. Mellesleg megjegyzem, különös az is, hogy míg egyes régebbi egyházi szabályok egyik vagy másik kornak látszottak kedvezni, addig ez a mint tapasztalom, se ifjú, se férfi, se öreg koruaknak nem tudja tetszését megnyerni. Azt készséggel elismerem — és hiszem, hogy velem együtt mindenki is, hogy e tervezet teljes méltánylást érdemel, mint dicséretet érdemlő fáradozás eredménye, melynek értéke megmarad akkor is, mint alapvető munkának, ha el nem hamarkodás folytán egyes pontjai teljesen átalakíttatnak. Azt azonban kénytelen vagyok konstatálni, hogy az a statistikai anyag, mely a nagyérdemű bizottság rendelkezésére állhatott — de ez nem az ő hibája — nagyon csekély értékkel, mert kevés hitellel bírhat. Természetesen értem az egyházakra vonatkozó anyagot. Ezzel a kijelentéssel pedig nem akarok senkit se sérteni, egyszerűen tapasztalatomra hivatkozom. Például saját egyházamat véve föl, mikor idejövetelem előtt a pályázat meghirdettetett, stólán kívül 850 írtra volt felvéve a fizetés, pár évvel előbbi kerületi jegyzőkönyvünket pedig ha nézem, 460 frtot találok. Ilyen lehet több is. Szinte lehet sajnálni azt a munkát, mely ilyen fundameatomon kénytelen — teljes jó hiszemben — nagyszabású épületet emelni. Átalában úgy szokott lenni sok esetben — nem mindig— hogy mikor segélykérésről, vagy egyéb eféléről van szó, a mint vannak képzelt s lehető bajok, ép úgy vannak valőságbau létező, de még sem levő javak. Nem az ilyen hián}7os adatok okozták-e, hogy annak a tervezetnek pénzügyi számításai annyira kedvezőtlenek ?! Hiszen az igaz, vannak nagy bajaink anyagi tekintetben; de épen ezért szükséges, főkép ily czélra, ha a valóság szigorú mértéke szerint van minden kimutatva. Hiszem is, hogyha azokon a most kiadott Jelentő iveken hivatalosan ki lesz mutatva egyházi vagyon, lelkészi fizetés és minden — akkor a még létező homály el fog oszlani. Kívánatos is lenne, hogy a számítások ezek alapján eszközöltetnének a gyámintézeti tervezetben. A mi már most az alapszabálytervezetnek inkább kifogásolt passusait illeti, ilyenek a túimagas — bár mégis elfogadható befizetések, melyekkel azonban kiáltó ellentétben áll a segély csekély vorta. S ennél különösen meglepő az, hogy mikor legnagyobb szükség volna a segélyre: 5—20 hivatalos szolgálat után, akkor legcsekélyebb vagy semmi. — Ezekkel a rengeteg befizetésekkel a kezdet kezdetén álló egyházmegyei gyámoldáink semmi költséggel sem járó házi kezelés mellett sokkal kielégítőbb eredményeket érnének el. Persze ennél se napi dijak, se útís egyébb költségek nincsenek. A befizetés, segélyezés, úgy látszik, ad formám tanítói nyugdíj történik. S ez baj ! Nyugdíjazás és gyámolitás között nagy különbség vau. Csakhogy mig annál az alapbefizetés 5% volt, itt 10%. Pedig annál ott van az a nagy hivatalos apparatus föl a minisztériumig. Igaz, hogy ebből a 10%-ból még lelkészi nyugdíjalap is terveztetik. De megvallom, az engem megint nagyon elszomorít. Hát ennyire vagyunk ma? Ma, a mikor az evangelizácziót oly lelkesedéssel sürgetjük ? Én a lelkipásztorkodást nem tartom olyan hivatalnak, mint akár a tanítói, akár a tanári, akár egyéb világi pálya. Lehet, hogy kimosolyognak, de én azt tartom, hogy tapasztalatokkal megrakodva lehet csak igazán sokat használni e pályának. A mi eddig a hivatali szint adta ennek, az az egyházpolitikái reformok életbeléptetésével elmúlik lassanként. A jövőben azonban lesznek nyugdíjazott lelké-29*
