Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-21 / 3. szám

39

DŰNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

40

elvet felelevenítette s ha nem is teljesen, de jó részben kifejtette s életbe léptette az 1868-dik évi országgyűlés az Lili. t. czikkel. A teljes kifejtésnek azonban nem csak hogy el nem zárta útját ez az országgyűlés, de — bár indirecte — rámutatott az elv tökéletes megvalósításának szükségére, midőn a bevezető szavakban igy szól: „addig is, mig a valásfelekezetek egyenjogúsága törvény utján

általánosan szabályoztatnék.........Sőt a központi bizottság

ugyan akkor arra kérte a képviselő házat, hogy liatározatilag hívja fel a minisztériumot, hogy meg nem állapodván a jelen törvényjavaslatnál a legközelebbi országgyűlés elé oly törvényjavaslatot terjesszen, mely a vallásfelekezetek általános egyenjogúságát állapítsa meg s mindazt, a mi ennek útjában áll, törvény által hárítsa el“.

Tudjuk, minő kiváltságokat élvez a római kath. egyház. Megszűnés nélkül kérnünk kell hát a nemzetet, ennek képviseletét, hogy ugyanazokat a kedvezményeket, jogokat nekünk is biztosítsa.

Egy úgy nevezett kényes, sokak előtt gyűlöletes dologra is fel kell hívnom a figyelmet. Ez a római kath. főpapok rengeteg birtoka. Persze, a ki erre gáncsolólag veti a szemét, azt közönségesen földosztónak szokták bélyegezni. Ám legyen! Az is lehet, hogy a kik nyugodt lelkiismerettel lefoglalnák e birtokokat — természetesen az egyházi szernél] ek és dolgokról való becsületes gondoskodás feltétele alatt —, még azok között is sok találkozik, ki nem tartja időszerűnek e kérdést, a mint nem tartja időszerűnek ma, de úgy lehet csak éppen ma, sok ürügyet kereső politikus a polgári házasságot.

De hát egy részről azt kérdem, váljon azt kell-e várnunk, hogy a földosztó gúny névvel maga a herczegprímás, vagy valamelyik püspök, vagy talán Esterházy Miklós Móricz, avagy Zichy Nándor tiszteltesse meg magát? Másrészről, váljon akkor lesz-e ez a kérdés időszerű, mikor a római kath. főpapi konferenczia és ennek útmutatása után a (nem tudom hányadik) katholikus nagy gyűlés tűzi napirendre?! Ki volna oly együgyű, hogy ezt várná. De ki volna oly kíslelkü, hogy egy az ellenségtől eredő gúnynév miatt az igazság, a jó lelkiismeret szavát keblében elnyomná? Én nem, annyi bizonyos!

A ki ismeri nemzetünk történelmét, az tudja jól, hogy a főpapok nagy birtokaira nagy terhek nehezültek régen. Várakat kellett fenntartaniok; bandériumokat állítani, a káptalanok, mint hiteles helyek, állami f'unctíót végeztek; a népnevelés ügye is ezekre nehezült.

És ma? Ma ezek az óriási terhek úgy szólva teljesen levétettek e birtokokról. Bámulatos az az ügyesség, az a kígyói okosság, melylyel a főpapság jogainak legcsekélyebb feladása nélkül minden súlyos állami tehertől megszabadult! A szegény nép katonáskodik és fizet szinte az erejét fölülmúló adót s a főpapok lelkiismerete nem háborodik fel annak tudatán, hogy ők ingyen, a szerencsés véletlen, vagy a ravasz számítás révén megtartott vagyonban kéjelegnek.

A szegény tanítók fizetését, a kik pedig kétségtelenül nemes és nehéz munkát végeznek, nem lehet még 400 frt minimumra se felemelni! A vidéki papok közül is hány, de hány küzd a nyomorral! ... A katonaság temérdek pénzébe kerül az országnak; a miatt évről évre növekedik az adó — a főpapoknak meg annyi pénzük van, hogy nem tudva mit csináljanak vele, elküldik Kómába. Oh abból a száz meg száz ezerből, mi ide jut, mennyi nyomort meg lehetne orvosolni itthon e haza fiai, a testvérek közt.

Fel kell hát újítanunk, napirendre kell hoznunk az 1841-diki borsodi indítványt, mely a törvényhatóságok nagy részénak pártolását akkor már megnyerte. Ebben az indítványozó Borsod megye ezt mondja a többek közt:

„Mindezen adatokból is kitetszvén az, hogy a papi kezekbe jutott javak s azoknak jövedelmei az összes törvényhozás rendelkezése alá mint státus jószágok tartozván, azokról és azoknak jövedelmeiről, a midőn szükségesnek láttatott, az összes törvényhozás rendelkezett, de továbbá a köztapasztalás igazolja, hogy a papi jószágok jövedelmei . . . nem azon czélokra használtatnak, melyekre eredetileg adva valának, sőt a közelebbi kedvetlen történetek oda mutatnak, miként hazánk főpapjai nem felejthetvén a hierarchia ama kedvencz elvét és czélját, miszerint önmaga szabályokat osztogat, másoktól korlátozó semmi szabályokat el nem fogad, elővett eszközeit a czél által megszenteltnek tartva s igy abban semmit sem válogatva (akár csak ma: K. I.) magát minden világi felsőségek feletti állásban tartani törekszik, —- dús gazdagságába bizakodva, hivei felett gyakorlani .szokott szellemi befolyását most említett czélja elérhetésére használván (éppen, mint ma !) az ország lakosai között az utóbbi 50 év alatt már már meggyökerezett egyetértés felbontásával az egyenetlenkedés, bizalmatlanság s ebből eredett visszavonás buján nevekedő magvait elszórván, a családi leggyengédebb viszonyok felháboritásával (reversalisok!) az ország csendes békéjét felkavarták: a viszont összebékülést továbbá nem csak nem keresve, hanem azt maguktól mindinkább eltaszitva s tetteiknek és rendeléseiknek az országbeli megyék nagy többsége s még a nemzet képviselői táblája, de a királyi felség által lett rosszalásokon is meg nem hunnyászkodva, mind a mellett, hogy a hazának legfőbb javaival élt és és él, — a nemzet elkeseredését higgasztani s a rendeletéivel múltra és jövendőre okozott bajokat megszüntetni legkevésbbé sem igyekeznek, hogy az erköicsiség terjesztésére, a nép czélszerü nevelésére és az ezekben szükséges alkalmatos tanítók kiképzésére és fizetésére különben is egy részben fordítani kellető papi jószágok jövedelmei miként leendő elrendezése iránt az összes törvényhozás* intézkedhessék, egyszersmind azon ok és inger is, miszerint a roppant papi jószágok felesleges jövedelmei czélfc tévesztőleg a hierarchia túlnyomósága fentartására és további terjesztésére jelenleg fordittatnak és használtatnak, hathatósan megszüntettessék — a jövő országgyűlésen inditrányba vétetendjük azt, hogy a papi józságok jövedelmeiből kiszakítván előre azon meghatározandó öszvességet, mi az isteni tisztelet s ennek díszes fentartására úgy kívántatik, hogy az legkisebb fogyatkozást ne szenvedjen, — a papi személyek állásukhoz és hivataluk fontosságához mérsékleti illendő és meghatározott fizetést nyerjenek — az ezektől felmaradó jövedelem pedig részint a szükséges iskolák felállítására s a meglevők czélszerü elrendezésére, részint a tanítók kiképzésére $