Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-15 / 28. szám

439

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

440

akik helyett a dolognak súlyát vállaikra vették. Mindkettőt szomorúan kellett tapasztalnom önmagámon. De úgy kellett nekem, miért hagytam törni a fejemet — a rettenetes melegben — oly dolgokon, melyekért soha még csak nem is fájhatott volna.

Hat esztendő óta minden évben felemeltem gyenge szavamat szegény egyházaink érdekében, sürgetve az államsegélynek kirendelt czéljára való fordítását, lelkészt értekezleteken, majd e becses Lapokban, majd az egyházmegyén. Ez utolsó jegyzőkönyvi határozattal kérte is azt (1891. egyhm. jegyzőkönyv 29.) a kerületen, de ott figyelembe nem vették. Múlt évi egyházmegyei közgyűlésünkön elfogadták azon, — már előbb a 1 elkészi értekezleten helyesléssel találkozott — indítván} ómat, hogy a nyomornak nem enyhítésére, hanem megszüntetésére tőkesegélyt kérjünk a kerületen, s azon szegény egyházainknak ingatlan vagyont vásároljunk. Ezt természetesen nem lehetett egyszerű jegyzőkönyvi határozattal elintézni, kértük tehát felirat utján. Ezt a feliratot közöltem a Dunántúli Prot Lap 1893. évf. szeptemberi számában, s a következőben. Azt hiszem e Lapok sok érdemli szerkesztője — a kerület fontosabb teendői közé oda sorozta egyházmegyénk kérelmét, s róla írván azt mondja vala, hogy korszakot alkotóvá lesz az 1893. évi egyházkor ül éti közgyűlés, ha javaslatunkat elvben elfogadja. Összeült a közgyűlés és megszavazott a veszprémi egyházmegyének 600 frtot, a nélküi, hogy az általunk proponált tőkesegélyezés részleteire reflectált volna.

A 600 forint hova fordításáról tehát egyházmegyénknek intézkedni kellett. Ezen ügy előadójául az elnökség engem bízott meg, s azon szerencsés helyzetben vagyok, hogy az 1894. évi márcz. 21-én tartott egyházul, közgyűlés ügyirataiból szószerint közölhetem az e tárgyban elmondottakat. lm az előadói jelentés szövege:

Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! Veszprémi egyházmegyénk közgyűlése a múlt évben elvben elfogadta azon előterjesztésemet, hogy nyomor szélére jutott egyházaink az államsegélyből tőkeképző állandó segélyt nyerjenek. Nem akarom hosszabban fárasztani a figyelmet, de mert a megbízatásom szerint készített s a főtiszt, egyházkerületre felterjesztett feliratunkban (az államsegély felosztását szabályozó szűkkeblű, egyházaink igaz és törvényes jogait mélyen sértő statútum megváltoztatását szivemből óhajtom) mondom, feliratunkban minden áron azt a hangot akarván megkeresni, a mely nem arra czélzott, hogy a füleknek kedves és gyönyörködtető legyen, hanem hogy használjon. És ha ezen igaz és egyedül törvényes hangjáért azután sokan nehezteltek reánk : ám legyen. Tanúbizonyságul hívom fel egyházmegyénk mélyen tisztelt lelkészi karát, különösen azokat, akik 1893- évi április 20-án tartott lelkészi értekezletünkön jelen voltak, ott és akkor nem ugyanazon eszméket hangoztatam-e és nyomorral küzdő egyházaink részvétre gerjesztő helyzetét nem ugyanazon módon czéloztam-e megváltoztatni, mint a feliratban benne van. Ugyanezt tettem 1893. évi rendes egyházm. közgyűlésünk második napján. A kik jelen voltak tegyenek róla bizonyságot.

Különben a felelősséget magamra vállalom érte Isten és emberek előtt, s ha voltak a tanácsban elölülők között, a kik annak egyes passusaiban találva érezték magukat, akkor egyházmegyénk czélját elérte, mert éppen azokat a húrokat akartuk megrezegtetni, a melyekért legjobban fájt nekünk.

Ma úgy áll a helyzet, mélyen tisztelt Közgyűlés í hogy a főtiszt, egyházkerület közgyűlése 600 frtot szavazott meg a mi veszprémi egyházmegyénk szegény egyházai számára (1893. évi jk. 172. pont.) nem úgy és oly módon, mint azt kértük, hanem csak egyszerű segélyül, s annak felosztását reánk bizta. Mély tisztelettel hajolok meg egyházi felsőségem ezen határozata előtt, de a tavaly már elfogadott és gyülekezeteink második megalapítása - nál leghelyesebbnek vallott és kimondott elvünktől, eme határozat alapján eltérni nem tartanám helyesnek, következetesnek, s most mikor az egyházkerület kötelességünkké tette, hogy jelöljük meg a szükséglet szerint azon egyházainkat, melyeknél első rendű a szükség, vagyis a segélyezés módját és sorrendjét állapítsuk meg.* itt vau az ideje annak, hogy tanácskozásunk főtárgyát már egyszer elfogadott segélyezési elvünk végleges megállapításai képezzék.

Vissza kell egy kissé térnem, a feliratunkat előkészítő okokra. Mit tapasztaltunk, mélyen tisztelt egyházmegyei közgyűlés! hogy mi, kiknek segélyosztó pénztárunk nincs, módozatokat tártunk fel e részben? Azt, hogy a kerület az államsegélyből a szegény egyházakat jogosan és törvényesen megillető részt nem adta nekik 24 éven keresztül soha segélyül, hanem kölcsön képen. Ezen reánk nézve különben elég sérelmes eljárás megváltoztatását 1891* évi egyházmegyei közgyűlési jegyzőkönyv 29. pontjában sürgettük, de szavunk a pusztába kiáltó szava lett. indítványunkat a kerületen elő sem vették. Mivel azonban a konvent 50 — 100 frtos segélyei mindnyájunkat meggyőztek arról hogy az ilyen természetű segélyek csak a pillanatnyi szükség csillapítására valók, s azt soha nem eredményezik, a mi fődolog, hogy alapjábau fel legyen segítve valamelyik egyházunk: ezért a konvent által építkezésre adott tőkesegély mintájára legczélravezetőbbnek tartottuk a továbbépítést. így született meg: azon gondolat, hogy a kerülettől bizonyos meghatározott összeget kérjünk 17 éven keresztül állandóan; az egyházmegyénk számára megszavazott öszszeg tízszeresét valamely pénzintézettől vegyük fel kölcsön, ezen vásároljunk ingatlant szegény egyházainknak, a kerület évi segélyével pedig 17 év alatt a felvett összeget törlessziik le.

Mikor múlt évi közgyűlésünkön erre nézve indítványomat megtettem, félre érthetetlenül hangsúlyoztam, hogy nem akarhatunk olyat, a mivel gyülekezeteink előtt örökre lemondanánk a reménységről, hogy saját erejükből fenálljauak valaha, tehát örök időkre való évi és állandó segélyt eszközöljünk számukra a kerületen, hanem inkább azt, hogy egy egyszer s mindenkorra szóló segélylyel biztosítsuk őket mai számítás szerint gyökeresen. Mivel azonban sem nékünk, sem a kerületnek annyi pénzünk nincs, hogy ilyen tekintélyes összeget leköthetnénk, a tőkese-