Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-15 / 28. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

436

436

Ezen számoknak összehasonlítása adja meg a kulcsot főgimnásiumunk tanulói előmenetelének s tanárai osztályozásának megítélésére. Az osztályozás helyességének elbírálásánál abszolút mérték nincsen, itt csak viszonylagosan, a nagy középszámhoz viszonyítva lehet Ítéletet mondani. Azt hisszük, hogy ez a csekély eltérés, mely a két számsor között mutatkozik, igazolja úgy azt, hogy a tanulók szorgalom és tehetség dolgában az országos középszámnak megfelelnek, mint azt, hogy a tanárok az osztályozásnál azon mértéket alkalmazzák, mely az országos középszám szerint alkalmazva van.

Az osztályzatok — különösen az elégtelen érdemjegyek eloszlása is megfelel azon számos tekintetből hangoztatott óhajnak, hogy a tanulói pályára képtelenek ne a gimnásiumi osztályok legfelsőbbjeiben, úgyszólva a gimnáziumi pálya végén, hanem annak kezdetén szorittassanak más pályára, a melyen használható és hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak. így látjuk, hogy több tantárgyból elégtelen csak az I —III. osztályokban fordul elő s még egy a 8-ik osztályban, ki előzőleg nem volt intézetünk növendéke. Két tantárgyból elégtelen is csak az I—IV. osztályokban van, mert a VI—VII. osztályokban előforduló 1—1 alig jöhet tekintetbe.

Örvendetes képet mutat végül a statisztikai rovatok közül az, mely a rendkívüli tárgyak tanulását tünteti föl. Különösen kiemelhetjük itt a zenetanfolyam látogatottságát, mely tanfolyamra 40-en iratkoztak be, hogy szép érzéküket fejlesztve, a puszta tanulás okozta egyoldalúságot elkerüljék. Hogy ezt az iskolán kívül álló közönség miként Ítéli meg, arra nehány lappal alább közöl az Értesítő egyik helyi lapból, szakértő kezéből nehány sort, melynek végszavait általánosítva legyen szabad ide iktatnunk: „Csak előre a megkezdett utón, hiszszük, hogy főiskolánk e tekintetben is mintául fog szolgálni sok más intézetnek.“

________ Dr. Antal Géza.

Egy pár szó a protestantismus védelmi harczáról.

A tatavidéki ev. ref. egyházmegye lelkészértekezletén felolvasta

egy lelkész .

(Folytatás.)

De a legnagyobb mulasztást azzal követtük el, hogy nem adtunk a népnek egy egyszerű, mindenki által megérthető összehasonlító hittant, mondjuk: népies polemikát.

Már a „népies“ jelző mutatja, hogy nem valami tudományos rendszerbe foglalt munkát értek, hanem olyat, amely egy alkalmas bevezetésben szólván a vallásról, s bebizonyítván annak szükséges voltát, külön álló velős fejezetekben ismertesse a prot. és kath. hit közt levő nagy különbséget, s bebizonyítsa annak ésszerű, ennek üres voltát s meggyőzzön mindenkit arról, hogy az olyan dogmákat, mint p. o. az infallibilitás vagy a transsubstantiatío stb. stb. józanul gondolkozni tudó ember nem is hiszi, hogy azoknak a kér. vallás belső mivoltához és a hitélethez semmi közük sincs, hanem egyenesen a vallásos gondolkozás elfajulásai, amiket az emberi bölcselkedés, meg más mellékes czélzatok csempésztek be az egyházba. — És mikor így párhuzamba állította a két felekezet tudományát, hivatkozzék a hívek józan belátására, hogy a szerint válasszanak. — Természetes, hogy ennek a munkának a legnagyobb kritikával és tárgyilagossággal, mindenek-fölött pedig igaz zamatos magyarsággal kellene megírva lenni, hogy ez a mi jőravaló és józaneszü olvasni szerető, magyar kálvinista népünk igaz lelki gyönyörűséget és épülést találjon benne, újra meg újra elolvassa, mig vérévé válik minden betűje, kivált pedig minden gondolata. Ilyen kellene, de nincs; talán a bibliaterjesztő társulat, vagy a régi prot. egylet adott ugyan ki egy ilyen formát: „Miért vagyok református keresztyén“ czim alatt, de ez nagyon vázlatos, nincs is a nép szája ize szerint Írva, épen azért nincs is elterjedve; én legalább nem láttam belőle többet egy példánynál, annak is van 10--12 esztendeje, ha nem több.

Az volna hát a legfontosabb és legsürgősebb teendő, hogy az egyetemes református egyház, a leghivatottabb erők felhasználásával, mielőbb kiszittetne egy ilyen könyvet, s gondoskodnék arról, hogy az valóban elterjedjen, hogy ugyszólva minden család asztalán ott találhassuk. Ennek pedig csak egy biztos módja van, t. i. az, ha ingyen osztjuk szét, ha mintegy rátukmáljuk a népre. Attól ne féljünk, hogy nem lesz elolvasva, mert kit a tudvágy, kit az unalom rávisz, hogy bele pillantson, s ha a könyv olyan lesz. a milyennek lenni kell, felkölti az a legközönyösebbek érdeklődését is, elolvastatja az magát.

Szinte tudom, hogy tisztelt hallgatóim egytől-egyig arra gondolnak most, hogy nagyon sokba kerülne ez a dolog, nem bírjuk mi azt meg; — hadd bizonyitsam be az ellenkezőt, az általam tett s inkább nagyobb, mint kisebb összeget mutató számítás alapján. — Abból indulok ki, hogy a népiskolai tankönyveket kiadó egyetemi nyomda az általa forgalomba hozott műveket semmi szin alatt nem adhatja a kiállítási áron alul, sőt valószinüleg drágábbért adja, és egy Gönczy-féle „ABC“ kötött példánya, a mihez körülbelül hasonló terjedelműnek gondolom én azt a kis polémika félét, 14 kr. bolti áron kapható, benne lévén abban már az elárusító százaléka is. — Egészen bizonyos, hogy, nagy mennyiségben nyomatva, az a kis könyvecske sem kerülne többe; már pedig ugyancsak nagy mennyiségben kellene kiadnunk, legalább is minden 10 lélekre számítok egy példányt, hogy minden rokonságban okvetlenül megtalálható legyen. Mivel pedig a magyar biroda