Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-07-08 / 27. szám

41:9

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

420

dik az egyik küzdő fél, annyival szaporodik a másik s így mindig egjenlőtlenebb lesz a harcz, mert egyre változik a két tábor aránya, folytonos előnyére az egyiknek, folytonos hátrányára a másiknak. — A sok kicsiny sokra megy az idők folyamán, a százak ezrekre szaporodnak; és ha mi találunk lenni a vesztes fél, úgy néhány évtized múlva az akkori idők statisztikusa még elszomorítóbb adatokat fog közölni egyházunk hanyatlásáról, mint a milyent ma is a legnagyobb fájdalom és szégyen érzetével olvashatunk Dr. Vargha Gyulától a „Prot. Szemle“ hasábjain. — Pedig csak úgy nem veszítjük el a harczot) ha a római egyház fegyvereivel mi is legnagyobb erőnket .állítjuk szembe; — neki ott van a számtalan nevelő zárda, a gyóntatószék, a műveletlenebb népre hatás minden formája egész a kárhozattal fenyegetésig, és mindenek fölött a sok vagyon. Arról pedig egészen bizonyosak lebe, tünk, hogy ezeket a legnagj’obb buzgósággal felhasználja ellenünk, s a szó szoros értelmében az marja, a ki bírja. Nekünk csak egy fegyverünk vau, de az hatalmas : vallásunk belső igazsága és a józan észszel megegyező volta Népünk belátására kell hát appellálnunk s úgy tartani meg őket és gyermekeiket az egyház számára. — Több módja van ennek ; ott van a belmissio különböző neme, a családok házi gondozása, vallásos eg37letek, népszerű fel olvasások s más efélék, a mikről mostanában annyi ta_ nulságos eszmét olvashatunk az időszaki egyházi iroda, lomban. — Egyiket sem kicsinylem, sőt a legnagyobb készséggel beismerem, hogy a közvetlenség nagyban fokozza üdvös hatásukat és valóban rátermett ember sokat építhet általuk. — De van két nagy bajok; egyik az, hog3r nem mindenütt alkalmazhatók, vagy az egyház helyi viszonyai, vagy a rátermett ember hiánya miatt; a másik az, hogy nem annyira a betegeket gyógyítják, mint inkább az egészségeseket óvják meg. — Mert ugyan kik lesznek tagjaivá azoknak a különböző ily irányú társulatoknak, Rik járnak el azokra a felolvasásokra? Bizony, nem a közönymsek, hanem a legbuzgóbb családok tagjai, a kiket már meglevő igaz vallásos érzésük ösztönöz rá. Ez is Dagyon szép és üdvös dolog, mert ezeknek erősítésére is szükség van ; hiszen ezek képezik azt a kovászt, a melyről reméljük, lioay lassanként az egyház egész testét átjárja; de a fŐczél, különösen a jövő időkben, mégis csak az volna, hogy azokat vonjuk be valamikép a hit világába, a kik csak látszólag tartoznak az egyházhoz, a kik annak csak névleges tagjai, mert ezek vesznek el leghamarább; ezek bizony vagyr semmi, vagy nagyon csekély ellenállást tauusitanak születendő gyermekük vallása kérdésében s a plébános urnák egy szép szavára is átengedik őket a kath. egyháznak, - természetesen átengedvéu azokban a késő utódokat is. — Ezeket kell hát arról meggyőzni, hogy a kér. vallásfelekezetek tudománya közt óriási különbség van ; be kell nekik bizonyítani, hogy az a protestáns, aki egyházával a katholicismusért szakított, szakított voltakép a józan ésszel is, és mikor a római egyház megkövesült dogmái terére átlépett, kirúgta lábai alól a folytonos haladás, a felvilágosult vallási gondolkozás alapját s a vizsgálódás szabadságát balgatagul elcserélte

a vak engedelmeskedés szolgaságával. A magyar népet, különösen annak protestáns részét, úgy ismerjük, hogy a kellő felvilágosítás után tud is, akar is különbséget tenni a józan észszel megegyező és ellenkező dolgok közt, s a túlságos misticismust és a vele sokban rokon babonát a vallásban sem szereti. — Ebből önként következik az, hogy a római egyház a maga szempontjából nagyon okosan jár el, mikor ezt a felvilágosítást híveinek nemcsak meg nem adja, hanem annak forrásait tőlök, a mennyire csak teheti, egyenesen elzárja s a hittételek igazsága körül a vizsgálódást megtiltja; de viszont következik az is, hogy a katholicismus azonual megszűnik ránk nézve rettegett hóditó lenni, mihelyt mi azt a felvilágositást a kellő mértékben megadjuk és minden alkalmat felhasználva módot szolgáltatunk a népnek arra, hogy a katholikus és protestáns vallásos felfogás közt levő nagykülönbséget alaposan megismerje és belőlük józan belátása szerint válasszon.

— Valljuk meg őszintén, hogy ezt eddig mi — összes kálvinista papság — nagyon elhanyagoltuk; nem használtuk fel eléggé sem az iskolát, sem a szószéket, sem a hívek olvasási hajlamát az ily irányú ismeretek közlésére. Talán arán3rlag legtöbbet, de magában véve nagyon keveset tettünk az iskolában, mert ott .a vallási tárgyak tanítása közben olykor-olykor megemlékeztünk a katholikus egyház téves dogmáiról is, sőt tankönyveinkben egy iczi-piczi összehasonlító hittan is van, de ez is alig ér többet a semminél, mert a különbségek egyszerű felsorolásából áll, minden tárg3’alás és czáfolás nélkül, a tanító képességére és buzgóságára bízatván e hiány pótlása, holott kétségtelen, hog3’ e felvilágosító magyarázatok a gyermek fejéből mielőbb kipárolognak, ha a megtanulás nem biztosítja azok állandóságát s igy a legjobb tanítók fáradozása is nagy részben kárba vesz.

Hát az igehirdetésünk milyen ? Átalános keresztyén szempontból kifogástalan, de gyakorlati tekintetben annál g3á)ngébb. Mi úgy prédikáljuk az evangéliumot, mintha Magyarország összes lakossága egyházunk hive volna, arról pedig, hogy csak kis minoritás vagyunk, egészen megfeledkezünk. Ha végig olvasunk tiz predikácziós könyvet, nem találunk bennük három sort, amelyik a kath. dogmákat támadja, vagy ha esetleg támadja, azt nyíltan ki is merje mondani; igy aztán kevésbé müveit híveink az ily czáfoló részek hallásakor még csak nem is sejtik, hogy tulajdonkénen ki ellen hadakozunk, s ez a munkánk is jó részben haszontalan. — Bezzeg nem ig3r tesznek a túlsó táborban; ott ugyancsak sokat beszélnek rólunk, eretnekekről; kivált a böjti napokban vándor útra kelnek a legjobb erők és valóságos támadó hadjáratot indítanak elleniiuk, még pedig nag3ron kíméletlen, sőt nem ritkán határozottan durva modorban. Mi meg azt hisszük, hogy teljesítettük az önvédelem minden kötelességét, ha elmagyaráztuk a Heidelbergi kátét. De ezt is hogy ? A túlságba vitt óvatossággal; hogy felekezetieskedéssel ne vádoltassunk, csak nagyon csínján és elburkoltan czáfolgatjuk a kath. tévtanokat, vagy meg sem emlékezünk róluk; pedig gyakorlati szempontból és a mi körülményeink közt