Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-17 / 24. szám
371 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. virágozzék s magyar nemzetünk művelődésének s jó irányiján fejlődésének továbbra is első munkása lehessen. Áldoznunk kell pedig első sorban arra, hogy a lelkészi kar, mint prot. egyházunknak előharczosa, oly helyzetbe jusson, hogy apostoli hivatásának súlyos gondok nélkül élhessen. A római egyháznak vagyoni fölénye miatt való aggodalmainkat mérsékelheti az a bizonyosság, hogy az állam, ismervén egyházunknak nemzeti fejlődésünk terén eddig tett nagy szolgálatait s a jövőben való nagy hivatását, egyházi czéljainkra szolgáló évi segélyét tetemesen felfogja emelni, a mint ezt az országgyűlésen befolyásos tényezők több oldalról elengedhetlenül szükségesnek nyilvánították. így azután egyházunk híveinknek túlságos megterhelése nélkül képes lesz a hivatásának teljesítése közben szükséges költségek fedezésére. Arra is kilátás van, hogy némely terhek, melyek hordozása szorosan véve állami feladatot képez, le lesznek véve egyházunk vállairól. Mert nagyon valószínű, a mit Eötvös Károly már a sz.-fehérvári gyűlés alkalmával említett, hogy a szőnyegen forgó egyházpolitikai reformok megvalósítása csak ajtónyitás, a mit más nem kevésbé fontos reformok követnek. Ilyen gyanánt már emelkedik is a közhangulatban a főpapság előtt oly kellemetlen saekularizáczió kérdése. Ilyen gyanánt tekintik az iskolai és egyházi téren keresztül viendő nagyobb mérvű államosítást. Valószínű, hogy ezek a kérdések, ha nem is mindjárt, de nem sokára napirendre kerülnek s egy részüknek megvalósulása nagy haszonnal járna nemzeti fejlődésünkre és egyházunk erejének növelésére nézve is. Bár—véleményem szerint épen a legkényesebbnek és legíontosabbnek tartott kérdés, az egyházi javak szekularizálása, ránk nézve nem túlságosan fontos és lényeges* Ám élvezzék a főpapok dús javaikat, csak a mi egyházunk is részesüljön méltányos segélyezésben az államnak tett fontos szolgálataiért. A jövő homályos ködében gomolygő tervek közül kettőt tartok olyannak, a mi ellen most és mindenkor egész határozottsággal küzdenühk kell egyházunk és nemzetünk jól felfogott érdekében. Egyik az, hogy az összes félekezetek lelkészeit az állam fizesse; a másik pedig az öszszes felekezeti középiskolák államosítása. Az elsőt a „Közpapok Lapja“ által indított mozgalom 37 hozta már évekkel ezelőtt felszínre, úgy tüntetvén fel, mintha ez lenne az 1848. XX. t. ez. igaz megvalósítása. Szerintem ez a legveszedelmesebb volna egyházunkra nézve, mert haladásunknak legnélkülözhetlenebb feltételét tenné tönkre; azt t. i., hogy a lelkész ne hivatalnoknak, hanem apostolnak tekintse és érezze magát. Bizony, igen sokan, mint fizetett államhivatalnokok, inkább a kényelem párnáin pihennének a Krisztus ügyében folytatott szakadatlan harcz helyett. Francziaország példája nem csábitó; sehol a vallás ügye rosszabbul nem áll, mint ott. Csak Amerika lehet ebben a tekintetben példányképünk: teljesen szabad egyház a szabad államban. Bármily magas véleménynyel leg3Tünk egyesek erkölcsi értékéről, mégis kétségtelen, hogy bárki is lelkesebben küzd és fárad, ha azzal egyúttal saját egyéni érdekét biztosítja, sőt előmozdíthatja. A középiskolák államosítása pedig egyházi és nemzeti tekintetben egyformán káros lenne. Egyházi tekintetben azért, mert elsőrangú eszközül szolgálnak középiskolánk arra, hogy valódi protestáns szellem hassa át azokat, kik belőlük kikerülvén, majd a nemzet vezető osztályát alkotják. S annak a szellemnek hatása meglátszik nemcsak a mi vallásunkatkövető növendékeken, hanem az iskoláinkban tanuló nagyszámú máshitü ifjakon is. Mert —úgy hiszem—azt a mostanában hangoztatni szokott vádat, hogy középiskoláink már nem ápolják a kálvinista hitbuzgóságot s nem terjesztik az igazi kálvinista szellemet: nem lehet komolyan venni. Azt nem mondom, hogy nem lehetne iskoláinkban még intensivebb erővel kifejleszteni az igazi kálvinista szellemet; de azt viszont állítani merem, hogy általában véve a tanárok nem maradnak hátrább az e téren kifejtett munkában a lelkészeknél. Nemzeti tekintetben pedig káros volna az államosítás nemcsak azért, mert ekkor az iskolák irányában nálunk még most is jelentékeny és áldásteljes áldozatkészség megszűnnék, hanem különösen azért, mert épen a középiskolai oktatás terén legkevésbé kívánatos a teljes egyformaság, mely megsemmisíti az oly sok nagyszerű eredményt létrehozó versenyt. Igaz ugyan, hogy az államosítás által egyházunk terhei könynyebbednének s a tanárok helyzete is a mostani viszonyokhoz mérve sokkal kedvezőbb lenne: csakhogy ily fontos és messzevágó kérdés elbi-
