Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-17 / 24. szám
373 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 374 rálásánál némi költségtöbblet és egyesek anyagi előnye nem lehet döntő tényező. Ezek a dolgok azonban még távol esnek tőlünk. Egyelőre csak arra kell törekednünk; hogy a csakhamar bekövetkezendő változott viszonyok minket is megváltozva találjanak anynyiban, hogy megtudjunk tétovázás nélkül felelni azon fokozott követelményeknek, melyeket az új idők mindegyikünkkel szemben támasztanak. Borsos István. A balsorsban legjobb megnyugtató az Istenbe vetett bizalom. (Folyt, és vége.) Másik ellenvetése a hitetlennek a világon szembetűnő egyenlőtlenség. Ha egy bölcs Isten uralkodik felelünk — igy szól 6 —honnan vau hát ez az egyenlőtlenség? Ha Igazságos Isten a világ kormányzója, honnan van hát a szemé.lyekrei tekintet, különböző rang álláspont? Hiszen mindnyájan ugyan azon Isten gyermekei vagyunk, mi az oka hát, hogy csak némelyeknek viseli gondját mint gyermekeinek, mintha a többiek nem olyan nemes teremtések volnának, mint ő? . . . . Mindezen ellenvetésekre megfogunk felelni, ha az igaz bizodalom második kellékét is felvilágosítjuk, mely ez, hogy: II. Kívánságaink Isten bölcseségérel ne ellenkezzenek. *) Mindnyájan nem lehetünk egyenlőn boldogok. Az isteni gondviselésnek ilyen bizonyságát senki sem kívánhatja. Mert egyenlőtlenség nélkül egy pillanatig sem állhatna fenn a világ. Ha mindnyájunknak egyenlő birtokunk volna, egyenlő tiszteletben lenne részünk, egyenlő testi és lelki tehetségekkel bírnánk, akkor lenne csak kimondhatatlan rendetlenség, egy felfordult világ, hazonió azon házhoz, melyben sok parancsoló uraság s egy család sincs. Az egyenlőtlenség köti épen a legerősebben össze az emberi társaságot, s fő tényezője boldogságunknak. Ha mindnyájan egyenlő boldogok lennénk: senki se lenne boldog. Azért szükség — mint b. Salamon szól — hogy itt „a sze gény és gazdag összetalálkozzanak.“ (Péld. XXII. 2.). Ez uralkodjék, amaz engedelmeskedjék. Ennek több testi, annak több lelki ereje legyen. Ezen egyenlőtlenség biztosítja mind a kettő életét, a szegényét úgy mint a gazdagét; így lehet csak boldog az alattvaló, úgy mint az igazgató, igy élhet a kicsiny úgy mint a nagy. Ezen egyenlőtlenség mellett azért megmarad az isteni szeretet is, s nincs veszélyeztetve az emberi boldogság sem. Mert ez nem köttetett ranghoz. Megelégedés szintúgy lehet] a szegény kunhójában, mint a nagyok palotájában. S ha mi a nagyokat boldogabbaknak tartjuk mint magunkat, ez csak annak a jele, hogy azok körülményeivel nem volt alkal*) Egy katedrái óra alatt elmondásra igen hosszú lévén a beszéd, a fenti jegynél félbe lehet szakítani. műnk úgy megismerkednünk, mint a magunkéval. A gazdagnak több a vagyona; a szegénynek meg több a nyugalma. Amaz bőségben buborékol; ez meg mentebb a; fájdalmaktól, melyek rendesen testvérkezet fognak a bőséggel. Amaz több tiszteletben részesül, erre meg felelősség" teher van kevesebb bízva. Annak nagyobb tekintélye van; az alacsonyabb sorsú meg szűk körében mentebb az az irigységtől s üldöztetéstől. És a bölcs több ismerettel bir; óh mily boldogok az együgyüek, mert nekik meg kevesebb okuk van a kétkedésre. Szóval, minden állapotnak vannak előnyei és hátrányai; s ha egyiket a másikkal öszsze hasonlítjuk, úgy találjuk, hogy a nagy különbséget többnyire csak magunk képzeljük. Szokatlanságunk az-oka, hogy egyik helyzetet szerencsésnek, másikat nyomomnak tartjuk. A földmivelő s napszámos sorsát nyomomnak tartják, a kik más sorsban neveltetvén, ebben nyomornak lennének. S hogy mi a nagyok kényelmeit kívánatosnak s rendkívül boldognak tartjuk, onnan van, mert mi ritkán szuunyadozhatunk a kényelem puha vánkosán. De a megszokás minden különbséget kiegyenlít; — igy aztán az alacsony sorsú baját nem igen érzi; a gazdag is gyönyöreit minden érzékenység nélkül élvezi. Amaz inkább nélkülözheti a gyönyört, mert ő érzékeit nem szoktatta oly kényesen; s épen ez okból a gazdagnak meg kéjelgései igazán földerítő gyönyörélvezetet nem adnak. Mi győzhetne meg ezekről bennünket jobban, mint maga a tapasztalás? Midőn látjuk, hogy a szántóvető épen oly elégült, mint az országiár; a nagyok közt szintanoyi a panasz mint a kicsinyek közt; a szolga ép oly vidám és jókedvű mint az ur: ebből nem azt kell-e következtetnünk, hogy nem a rang s vagyon különbség az, a mi boldoggá vagy boldogtalanná teszi az embert? Oh, Isten bölcsességének megfoghatatlan titka, mely ezt a világot oly tökéletesen elrendezte, hogy itt a legdicsőbb rend uralkodik, a nélkül, hogy a legalacsonyabb sorsúnak is nélkülöznie kellene a boldogság élveit! Ti pedig, kik Isten rendelésével nem vagytok megelégedve, óh mondjátok meg, mit kívántok még többet? Hogy más állapotba helyezzen Isten benneteket, mert a mostani igen szerény és alávaló? Esztelen, méltánytalan kívánat! Isten ebbe az állapotba helyezett, mert ezt rátok s a világra nézve leghasznosabbnak tartotta; s kívánnátok, hogy ő e dicső világrendet ti érettetek felforgassa, mindezen tökéletességeket semmivé tegye? Miért? Hogy kétszerte drágább szövetből készült ruhába öltözhessetek, mint a mi most fedi testeteket; hogy néhány drága kővel s aranyiánezczal több csillogjon rajtatok; hogy gazdagabb asztalotok, háromannyi -ételetek legyen, mint a menyivel most kell beérnetek; hogy több inas udvaroljon körültetek; hogynehány pótlékkal toldassék meg nevetek — a minek egyébbiránt semmi becse sincs, s minden beesét csak az együgyüek siláuy képzeltéből veszi—? Óh kevélység! óh esztelenség! óh istentelenség! Panaszolkodhattok-e, hogy abban az állapotban, melybe helyezett Isten benneteket, a lényeges dolgokban hiányt szenvedtek? Ugy-e nem? mert föntebb épen az ellenkezőt mutattuk meg. Mire alapíthatjátok hát nagyravágyók többet követelő jogotokat? Talán nektek többet 23*
