Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1894-06-10 / 23. szám
355 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. kül, hogy akár extensiv, akár intensiv gyarapodásukat előmozditsák, most már teljesen véget ér. Olyan fonna helyzetbe jut egyházunk is, mint mikor a hajófödélen álmodozó ember hirtelen a vizbe esik. Úsznia kell s küzdenie hatalmasan, vagy pedig elmerül. Reákényszeriti a küzdelemre nemcsak az anyagi javakban duskálkodó katli. hierarchia, metyet már szerkezete örökös hódításra ösztönöz, hanem másoldalról a felekezetnélküliség, s a tétlenség mellett rögtön felburjánzó nazarenismus s hozzá hasonló szekták. Nem egészen indokolatlan tehát némelyeknek még egyházunk tagjai közül is oly irányú vélekedése, hogy ha az egyházpo itikai javaslatok megvalósulása oly sok változással, kétes küzdelemmel van összekötve, akkor miért küzdjünk értük éppen mi protestánsok? Ezen miért-reelső sorban azzal az axiómával felelhetünk, hogy: „a tétlenség maga a halál; a küzdelem az élet.“ Tehát e szerint a legnagyobb küzdelembe is előnyösebb belemenni, mint folytatni a kálvinista egyháznak benső erejét megernyesztő eddigi közömbös állapotot. De más egyszerűbb és közelebbi okokat is hozhatunk fel. (Folyt, köv.) Borsos István. A balsorsban legjobb megnyugtató az Istenbe vetett bizalom. (Folytatás.) E kétségek ellen legjobb megnyugtató az Istenben vetett bizalom. De szüséges , hogy: I. e bizalom kitartó legyen, 2. hogy kívánságaink Isten bölcseségével ne ellenkezzenek. I. Nem kell messze mennünk, hogy a két tulajdon igazságát — melyeket az igaz bizodalom kellékévé teszünk, megmutassuk. A történetben, melyet szent leczkénkben felolvastam, benne van ez. Ott egy olyan egyén állittatik élénkbe, ki a legnagyobb nyomorban élt: még is, mivel tudta, hogy rendes segéllyel nem lehet bajától szabadulnia, legnagyobb türelemmel viselte azt. Mig biztat valami emény, addig hiszen mi is közönségesen türelemmel viseljük kereszteinket; de ha nincs menekvés előttünk, akkor már sűlyedezünk, csüggedünk, s türelmünkkel hitünk is elfogy. Az özvegynő előttünk álló példája mind a két tekintetben igen nagy és hasonlithatlan. Szenvedése, hite, míndenik rendkívüli. A mint nehezednek kínjai, hite azon mértékben növekedik; s bizalma legerősebb akkor, mikor a segély tőle legtávolabb van. Egyenesen ahoz folyamodik segélyért, a kitől száll alá minden sege3 5 fi delem; s midőn már az emberek közt szabaditót hasztalan remél, az emberiség szabaditójához megy, erős hittel lévén, hogy ő majd könyörülend Ínségében. Könyörülj rajtam Uram, Dávidnak fija! igy kiált fel. Jézus pedig semmit nem felele néki. Halljátok az igaz keresztyéni bizodalom első nagy tulajdonát! Most mit csinál a szegény özvegy? Elcsüggeszti, s békétlenségre, zúgolódásra fakasztja-e a megváltó hallgatása? Óh nem. Jézus hallgat; de ő kiáltoz. Jézus nem felel; de ő tovább is folytatja kérését. Jézus elmegy, de ő utána kiált. Még ezt sem hallgatja meg; de ő eljővén térdre esék Jézus előtt és mondá: Uram! légy segítségül nekem! Végre csakugyan felel neki, — de minő válasszal? „Nem jó a fiáknak kenyereket elvenni, és az ebeknek vetni.“ Ennyiből állt az egész vigasztalás, a mit nyert a szerencsétlen. És ő ezzel is megelégszik. — Most következik már a 'második nagy tulajdona az igaz kér. bizalomnak. 0 elismeri, hogy a zsidó népnek azért, mert Ábrahám magvából származott, semmi előnye sem lehet más népek felett; elismeri, hogy Istennek teljes joga van tetszése szerint osztani ki áldásait, s tökéletesen megegyez az ő bölcseségével, ha az emberek egy részét nagyobb boldogságba helyezi, mint a másikat. De még sem kételkedig a felől, kogy azért a kicsinyebbekre is ne lenne gondja Istennek. Még pedig épen azon hasonlatból meríti e vigasztalást, mely őt lealacsonyítani látszott. Eszében tartja a fiák és ebek öszszehasonlitását; sőt magát ez utóbbiak közé számítja. Elismeri, mikép az igazság azt kívánja, hogy legelőször is gyermekeire legyen gondja a családfőnek. De ha ezek meg elégedtek, azután ne feledje el a házhoz tartozó kisebb teremtményeket is, s ezek szükséges táplálásáról i& gondoskodjék. Ily szerényen aláadja magát az isteni végzésnek, s e szerény önmegadás végre teljesen megnyugtatja. S ime hite győzedelmeskedik, könyörgése meghallgattatik; s leánya meggyógyuld e szempillantástól fogva. Óh serkentsen bennünket hathatósan utánzásra e jeles példája az özvegynőnek; — s hogy követésére annál inkább fellelkesüljünk, vizsgáljuk most már különösen is az igaz bizodalom e két tulajdonát, mely őt annyi nyomorúságai közt is oly példás megnyugvásban tartotta. Az első tulajdon hát ez, hogy bizodalmunk kitartó legyen. Minden kétséget kizáró igazság, hogy a mi első tekintetre előttünk leghasznosabbnak, legüdvösebbnek látszik, nem mindig legjobb az, ha tovább is vizsgáljuk. Sok piros gyümölcs féreg tanyája. A nagy szerencse derűjében rejtőzik gyakran a legnagyobb szerencsétlenség, és viszont a mit elébb mint szerencsétlenséget tekinténk, gyakran abban van egész jövendő boldogságunk alapja letévt?. Erre az élet naponként új meg új tapasztalásokkal tanít, A mi értelmünk nagyon korlátolt, s vágyaink oly hatalmasok, hogy gyakran azt a kevés észtehetséget sincs időnk helyesen felhasználni, a mivel birunk. Ekkép többnyire csak a külsőből ítélünk; s mily számtalanszor csalatkozunk igy. A milyenek Ítéleteink, olyanok kívánság gaink is. A mi jónak látszik előttünk, istentől is azt kérjük; a mi pedig rossznak tűnik fel, úgy terjesztjük elő imánkban, mint szerencsétlenséget, s könyörgünk, hogy
