Dunántúli Protestáns Lap, 1894 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-13 / 19. szám

295

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

296

fogadjátok azt házatokba és ingyen se köszönjetek neki.“

Napjainkban erről az oldalról fenyegeti nagy veszély az egyházat. A hagyományok, a sakramentomok mágikus hatásáról való képzet (opus operatum) a látható egyház tekintélye azon szirtek, a melyek utunkban feltűnnek s- a melyekben oly sokan hajótörést szenvedtek. Óvakodjunk tőlük. Ne feledjük, hogy valami láthatatlan erő, saját romlott természetünk von és ragad bennünket feléjük; ha Isten igéjéhez szilárdan nem ragaszkodunk, el is bukunk, mint sok erős lelkek már elbuktak. A kegyes Sibthorp, a brit és külföldi biblia társulat alkalmazottja, ki a szent Írást oly buzgón terjesztette, mivé lett? Pusey sem pusey-ista, sem pápista nem volt, a midőn Németországból haza menve a rationalismusról irt jeles művét kiadá, a mivel nevét Németországban is híressé tévé. De lépésről-lépésre lejebb jutott a lejtőn. Es ma már Anglia várja azon pillanatot, a midőn néhány száz lelkésszel együtt áttér „A bűnök embere“ egyházába.

Maradjunk meg az igénél. A fő az ige és semmi más! De nem a holt bötii, hanem a benne rejlő szellem. Az ige és az üdvösség azon ereje, melyet Isten belé helyezett. Az ige, és nem a pápa, nem a clerus, sem semmiféle emberi hatalom; Jézus Krisztus igéje, maga Jézus Krisztus: ez az a hatalom melynek fői tétlen és örökkévaló tekintélyét el szabad és el kell ismernünk az egyházban.

V. Az ötödik fő jellemvonás: annak elismerése, hogy minden Istentől, Isten által és Istenért van.

Az egyház Martyr Péter egyik'legnagyobb doctorunk szavai szerint egy közjegyzőhöz hasonlítható, a kinél a végrendelet le van téve. A közjegyző nem változtatja meg a végrendeletet. Ha legcsekélyebb másitást tesz rajta, hamisítóvá leszen. Az ő hatalma csak addig terjed, hogy a végrendeletet megőrizze, mig ellenben a fiú joga és kötelessége messzebb terjed. Megvizsgálja a végakaratot és azt a legapróbb részletekig végrehajtja, ügy vélem épen igy cselekszik a mi református egyházunk is. Nem riad vissza Isten igéjének egyetlen rendeletétől sem; elfogadta azon eszméket, melyek az értelmet megalázzák és azokat, a melyek az emberi szivet legjobban kielégítik.

Itt a református egyház nem azou különféle tendenciáira czélzok, a melyeket jó tudnunk, hogy az általunk elfoglalt helyet felfoghassuk; hanem egyházunk jellemző tanára, t. i. a kegyelemből való elválasztás tanára. Ez a tan adja meg nem csupán a református keresztyén, de általán véve az egyik keresztyéni fő jellemvonást. „Minden Istentől, általa és érette“. Az Isten souverenítása előtt minegyházak közül leginkább a mi egyházunk hajol meg. Elismeri az ő fenségét e földön, vallván, hogy az idvességre minden egyes embert Szent Lelke által vezérel el. Elismeri fenségét a mennyekben, vallván, hogy a kegyelem egyedüli forrása az Atyának örök tanácsa. Református keresztyének! Ezen becses tannak letéteményesei vagyunk mi, az Ur bízta azt ránk, ne legyünk hütelen sáfárok. A legfelsőbb lény mutatta ki nekünk ezt az utat, ha erről letérünk, kárba vész minden fáradozásunk és Isten művét összekuszáljuk. Midőn a vezér a csata hevében parancsot

ád valamely fontos hely elfoglalására: a katonáknak menniük kell.

Mindazáltal a túlságba csapástól óvakodjunk. Ismerjük fel az igazságot más egyházban is. Én megvagyok győződve, bár milyen legyen is e tárgyra nézve a közvélemény, hogy itt a lutheri és a református egyház között kevés, vagy nincs is különbség. Talán majd egykor alkalmam lesz ezt kimutatni. Németországban a felől még a legnagyobb tehetségek sincsenek tájékozva. De azért távol legyen tőlünk az a gondolat, hogy azok elleneink mind, a kik tagadják az absolut elválasztást. Vannak sokan, a kik nem haladtak annyira az igazság ismeretében mint mi, de azért buzgóbbak nálunk.

Mindazáltal ezen igazság tudása ne gyengítse erőnket. Nekünk a kegyelem tana által kell győznünk. In hoc vince, mondja az idvezitő. Kérve kérem önöket, hogy minden egyes embert a szoros kapun való belépésre buzdítsanak; ez legyen a thémájuk örökösen s buzdításuk összes erejét Szent Pál eme mondására alapítsák: Isten az, a ki azt cselekszi bennetek, mind hogy akarjátok, mind hogj7 véghez vigyétek, az ő ingyen való jó kedvéből“,

(Folyt, köv.)

Csizmadia Lajos.

Könyvismertetés.

(A természetes keresztyénség. Irta: Rónay István.)

Egy vékonyka, 71 lapra terjedő kis füzet jelent meg nem régen a fenti czim alatt. A szerzője 1893. január 19-én halt meg, mint priglevica-szentivání plebánus. A sajtó alá rendező: Schmitt Jenő, ki az újabb időben nemcsak tisztán bölcsészeti, hanem theologiai kérdésekkel is foglalkozik s „Krisztus istensége“ ez. munkájával egy „szellemi vallás szövetséget“ akar létesiteni.|Tehát egy r. cath. pap és egy uj vallásos irányzat képviselője árulnak egy ponyván. Ez utóbbival most nem akarok foglalkozni, — az előbbinek munkáját ellenben méltónak tartom arra, hogy e b. lapokban megismertessem, mint bizonyságát annak, hogy a reformatio csakugyan hat; hat még a legsötétebb telkekre is, a kik csak azért nem lépnek fel nyíltan, mert hát a hatalom féket vet nekik s mert maguk érzik legjobban, hogy ott a sötétségben a legtöbbször igen jól érzik magukat, ha lelkűkkel minél kevesebbet törődnek.

A kis munkában aphorísma szeriileg adja elő az iró a maga gondolatait, a melyekben igazán szabadelvű harezosnak mutatkozik, ügy, hogy olvasva gondolatait, igazán kérdésbe tesszük nem egyszer: vájjon r. cath. plebános-é ez az iró?

így mindjárt az 5. pont alatt ezt a szabadelvű felfogást nyilvánítja: egy vallás sem születik meg egészen, hanem fejlődik az idők folyamán, — igy a keresztyénség is. Krisztus nem alpha és nem ómega, hanem a kér. mozgalom nagy jelképe, középpontja, kinek már a görög bölcsek is előhírnökei voltak. A keresztyénség építésében az iró szerint munkás volt mindenki, a kiben meg volt a teremtőerő s Schakespeare drámái szerinte a kér. világnézlet leg-