Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-03-12 / 11. szám
181 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 182 a mai világban nem minden embernek van kedve költészettant venni, bár ha az aranyakra, meg a dicsőségre volna is némi vágyadalom. Ugyancsak ez úttal megállapítandó lenne az is, hogy azok a zsoltárok és dicséretek, melyeknek dallamai elhagyattak, melyik vagy miféle más régibb vagy újabb dallamra Írassanak át, mert ha ezt is, mint eddig, az átirókra hagyjuk, ebből is zavar támadhat. Én a magam oktából a 131. dicséretet megpróbáltam a „Kegyes Jézus“ dallamára átírni s mikor az átírás készen lett, akkor azt láttam, hogy az örvendező dicséret szomorú, bűnbánati-forma, lugubris énekké változott át. Később olvastam ugyanezen éneknek Rácz Géza által ugyanezen dallamra készített átírását, de bizony az is lugubris. Nem is lehet a „Kegyes Jézus“ dallamára mást, mint lugubris éneket Írni. Ha tehát az evangeliomnak legörvendetesebb izenetéről, arról, hogy Isten minékünk szerető, irgalmas, terheinken könnyítő, áldásokat osztogató mennyei Atyánkká lett, éneket akarunk írni, vagy az arról Írottat át akarjuk Írni, azt csak örvendező dallamra, p. o. a VIII. zsoltár vagy a 137. dicséret dallamára, vagy más ilyen fajtára Írhatjuk. Egyébiránt a 131. dicséret — némi igazítással, — dallamával együtt meg is maradhatna, mivel a CIV. zsoltár dallama, jól rythmizálva, szép dallam s némely vidéken, igy Komárom és Pápa vidékén is használatban van, ha bár azt nem is a legszebben énekelik. A 131. dicséret átirata. (Kegyes Jézus.) Bölcs Teremtőnk! egy áldott Úr Isten! Országiásod szent, csudás, végetlen. A világok, — égen, földön minden . . . Szódra lettek s lesznek örök rendben. Ily hatalmas, ily dicső Felséguek, A kit szentek, angyalok tisztelnek, Én porszülött, földi csekély lélek Mit szólhassak? — hozzá miként lépjek? Mig igy búsong, töprenkedik lelkem, Jézusomnak szent szózatját értem: A nagy Istent én Atyáddá tettem, Betrau mehetsz hozzá jó testvérem! Látom bűnön bánkódik bús lelked . . . Jó úton vagy! — s én mondom, megnyerted Szent Atyádnál a kívánt kegyelmet, Csak már eztán folyjon szentül élted! Megfáradtál a bajos életben, S nincsen, a ki terheden könnyítsen? Óh légy nyugodt! —jó Atyád az Isten . . . Egy szavára jóra fordul minden! . . . Édes Atyám! e szent biztatásra Bátran nézek most már szent orczádra. Óh adj áldást életem folytára! S méltass majd szent üdvre, boldogságra!! A. + S. ISKOLAÜGY. A prot. értesítőkből. (Vége.) Az igazgatói jelentések, a statisztikai táblázatok elszomorító színben tüntetik föl a jövőt; nem az elégtelen osztályzatunkat veszem — bár ezek száma is nagj — hanem az elégségeseket; az elégségesek jó része olyan, hogy a következő évben ezek szolgáltatják az elégtelenek számát; egy jó része pedig olyan, amire azt szoktuk mondani: épen csak na ... ! Elszomorító biz, hogy a többséget nem a jelesek s jók, hanem mindenütt az elégségesek képezik; pedig csak az az erős osztály, hol nagy számban vannak a jó középosztályzatuak, kikhez képest elenyészően csekély az elégségesek száma; erre nincs példa, de van az ellenkezőre fölös számmal pl. Csabán 115 között volt 12 jeles, 15 jó, 65 elégséges, 22 elégtelen; M.-Szigeten 279 között 18 jeles, 42 jó, 119 elégséges, 103 elégtelen. — Huszonkét intézetben volt összesen 5517 növendék, ezek közöl jeles volt 491, jó 1152, elégséges 2685, egyből elégtelen 548, kettőből 401, több tantárgyból 430; — az 189 V2 iskolai évben tehát végleg elesett 730, bár azt hiszem e szám szaporodhatott, mert a két elégtelen osztályzatuak között lehettek olyanok, kiknek egyik elégtelen jegyük valamely főtantárgyból volt s igy nem kaphattak engedélyt a javításra, meg azután az sem hihető, hogy a javító vizsgálatot mindnyájan sikerrel tették le; a jelen iskolai évben — nagyon valószínű — hogy e 430 szám az elégségesek nagy számából fog kikerülni ; igy pusztulnak évről-évre bizonyos perczent szerint, a megmaradt s szaporodó elégségesek nagy száma nem biztató a nemzet szellemi képzettségére ; az elesett elégtelenek más pályán hasznos polgáraivá lesznek a hazának, de a gyenge elégségesek megmaradnak a szellemi pályákon s alig fogják emelni a nemzet szellemi niveauját! De hát mi az oka a gyenge tanulók nagy perczentjének? Tanügyünk elmaradt a külföldtől, rohamos erővel akarták a hiányt pótolni; s ép e miatt nem ismerték föl a nemzeti középiskolák célját, s hogy minél előbb utolérjék a külföldet, teletömték az iskolát tudományszakokkal, melyekre szükség nem volt s nincs, — s órákkal! Azt hitték, hogy általános műveltségi szempontból mindent a középiskolában kell megtanulni; szaporodott az anyag, az óraszám, s kevesbedett az idő. melyet az ifjúság testi nevelésére fordíthattunk s ma oda jutottunk, hogy mindenki belátja a higiénia világításánál, hogy a jelenlegi áliapot tűrhetetlen; ne szépítsünk, ne tagadjuk, igenis megvan a túlterhelés ; ha egy-egy tanár ellenkezőt bizonyítgat, az csak azt árulja el, hogy nem ismeri otthon a növendéket. A hiány okát ne a tanárokban keressék, akik teljes buzgó lélekkel törekesznek a tanárnak egyedüli ambitiójára, hogy minden egyes növendékben síkért arasson fáradozásuk, hanem a rendszerben, a mely mellett csak jó tehetségű növendékek boldogulhatnak, mig a középszerű minél magasabb osztályba lép, annál inkább gyöngül a sok heti óra 11*
