Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-03-12 / 11. szám

179

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP

180

Ismételten hivatkoztunk a társaság pénzügyeire-, mint a melyeket ezen újabb eszméknek nem szabad befolyásolnak, mert — fájdalom — újabb kiadások reáháritása nélkül sem lesz képes a Társaság az eddigi módon folytatni működését, minthogy bevételei és kiadásai közt az egyensúly a hátralékok folytonos nagyobbodása folytán megzavartatott.

E megzavart egyensúly helyreállítására két ut van: a bevételek fokozása s a kiadások csökkentése; amaz csak tagszaporulat utján érhető el, s erre a felhívás oly lelkesen szélit föl, hogy nem kétkedem sikerében, emerre vonatkozólag csak a kiadványok olcsóbb előállításával lehetne sikert elérni. Erre három mód mutatkozik: az ív szám kevesbitése, az Írói tiszteletdíj ideiglenes leszállítása s olcsóbb nyomdai előállítás.

Kezdjük a harmadiknál, mert ha ez magában véve is elégséges, akkor a többit nem kell igénybe venni. A Társaság fizet a nyomtató czégnek nyomtatásért stb. ivenként mintegy 40—50 frtot. És pedig ha a Szemlét vesz. szűk, melynek 1892-ik évfolyam 1 füzete az 1892-iki Évkönyv szerint 452 frt 47 kr: úgy ívenként (az első füzet 8 */2 iv) kap a czég, a füzési és expediálási költségek leszámítása után körülbelül 50 frtot. Nem ismerem a budapesti nyomdai viszonyokat, de valószínűnek tartom, hogy árlejtés utján a Társaság tetemesen olcsóbban nyomtathatná kiadványait, mindenesetre pedig a vidéken, akár Debreczenben, akár Patakon, akár Pápán 30% megtakarítást lehetne elérni, a mi 900 forintnak felelne meg s igen jelentékeny tényező volna a budgetben, úgy hogy a korrigálásnál a postai küldözgetéssel fölmerülő nehézségek e mellett számításba is alig jöhetnének.

Az Írói tiszteletdíjak — bár most sem magasak — addig mig a Társaság teljesen megerősödik %-ával, ivenként 5 írttal, volnának szállíthatók, ez megfelel évi 300 forintnak.

Végre az ívek száma is, nem ugyan a Szemlénél — melynek havi folyóirattá változtatása csak előnynyel járhat— , hanem a monográfiánál lehet öt-hattal az eddiginél kevesebb, ami szintén mintegy 300 frt összeg különbözetet okoz. Úgy hogy az összes megtakarítás ez utón 1500 forint lenne.

Szükségünk vau pedig erre a megtakarításra nem. csak a jelenre, hanem különösen a jövőre nézve is, mert ha például a Társaság alapitó tagjai alapítványaikat befizetik, az összeg többé nem fog 5%-ot kamatozni s igy ez utón is jövedelem csökkenés áll be, aminthogy az eddigi 12000 frt 5°/0-os papirjáradék évi 600 frt hozadéka helyett, ha konvertáltatott, a 4%-os koronajáradék már mintegy 80 írttal kevesebbet fog hozni.

Takarékosság a hol lehet s taggyüjtés fokozott erővel, csak e kettővel emelhetjük Társaságunk vagyoni s ezzel kapcsolatosan szellemi erejét, csak igy lehet kikerülni azt, hogy az 1892-ik évi jelentés szavai szerint „rövid pályafutás után mielőbb csak múltja legyen a társaságnak, nem pedig messze kiható jövője.“

Antal Géza.

Egy pár szó énekügyünkhöz.

Énekes könyvünk megújításának Programmjából olvastam, hogy az újítást főkép azon körülmény tette szükségessé, hogy énekeskönyvünk jobb darabjainál is a nyelv darabossága, a rythmus tökéletlensége, néhol teljes hiánya mai nap már zavarba hozhatja énekeink becslésében nemcsak a miveit közönséget, hanem a nép nagyobb zömét is, mely az iskolában már megismerkedett a más zengzetü t. i. szép zengzetü világi költeményekkel. Ehliezképest megkívánja a Programm, hogy a meghagyott Zsoltárok és dicséretek az újabb nyelvtani és verselési szabályok szerint javíttassanak ki, vagy írassanak át.

Ez mind igen helyesen van, csakhogy az a baj, hogy az eg}ret. énekügyi bizottság a megmaradt zsoltár és dicséret — dallamokat nem rythmizálta és nem rythmizáltatta, ami pedig szükséges lett volna a végből, hogy az énekirók a dallam rythmuszát a kótából látva, a szöveget ahhoz alkalmazhassák, hogy igy a dallam és szöveg rythmusza teljesen összevágjon; sőt még meg sem engedi, hogy ama dallamok rythmizáltassanak. Viszont azt meg egészen az Írókra hagyja, hogy a maguk saját tetszésük szerint állapítsák meg átírásaiknál vagy a javításoknál a metszetet s a szöveg rythmuszát, a dallam valódi rythmuszára való minden tekintet nélkül.

Ebből a bizonytalanságból aztán olyan zűrzavar keletkezett, hogy Isten a megmondhatója, milyen. Ugyanis egyik-másik énekiró ahhoz a verssorhoz, melynek zenei beosztása ez: 3+2+3, a szöveget igy osztotta be: 4+4—, egy másikhoz meg, melynek rythm. beosztása ez: 3+2+4+2, ilyen szövegbeosztást alkalmazott: 4+4+3, és igy tovább, mindig vagy legtöbbször úgy, ahogyan épen nem kellett volna.

De az átírok, tájékozatlanságukban, nemcsak a metszet törvénye ellen hibáztak, hanem hibáztak a rythmuszé ellen is. A spondeus helyére tettek jambust, trochaeust vagy épen csárdáshoz illő pyrrhichiust, — a molossus helyére tettek dactylust, anapaestust vagy a Rákóczy-indulóba való tribrachyst, — a chorijambus helyére tetttek pácon primust vagy quartust stb. stb. a mi pedig a dallamoknak valóságos meggyilkolása. Bizony mondom, csak elvétve találkozik össze egyik-másik verssorban a dallam és szöveg rythmusza s akkor is legtöbbnyire csak véletlenségből, úgy hogy a régibb és újabb füzetek tartalmát elnézve azt mondhatjuk, hogy igazi, a költészet szabályai szerint való munkálkodás még eddig nem volt, — tisztelet adatván a kevés kivételnek.

Ha már ezen a bajon segíteni akarunk, pedig muszáj is rajta segíteni, akkor az nem történhetik meg másként, mint úgy, ha a Kálmán Farkas indítványát elfogadjuk, hogy t. i. az énekügyi bizottság tagjai összegyűlvén, a meghagyott zsoltár és dicséret-dallamok kellő rythmuszát megállapítják, — az új dallamok felett Ítélnek s úgy a régi, mint az új dallamok kótázatát sokszorosítva, azt gratis vagy pénzért az énekirók rendelkezésére bocsátják. Természetesen jó lenne a kótázathoz 3—4 lapnyi vers, illetőleg énekirási szabályrendeletet is csatolni, mivelhogy