Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-02-19 / 8. szám
121 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 122 (Folytatás). Midőn a magyar nyelvi, majd a class, nyelvek közölt anyagának tanulmányozásával foglalkoztam, eszembe jutott, hogy egykor a sárospataki tanári kar egy derék tanügyi munkálatot készített, melynek kiinduló pontját, alapelvét az képezte, hogy az oktatás központja a magyar nyelv s irodalom legyen; ehez mérten a class, nyelvek anyagát s a rájuk fordított heti óraszámot korlátozták s az auctorok kiszemelésében meghatározott elv szerint jártak el. Szavuk elpendült, mert a prot. tanári karok magukra hagyatva, összekötő kapocs nélkül nem tudtak súlyt adui százados tapasztalataiknak a csak imént fölsarjadzott állami iskolákkal szemben; ama tanügyi előterjesztésben vallott elvek azonban figyelemre találtak máshol, honnan lassankint, egyenkint miut az intéző tanügyi körök önálló eszméi kezdtek érvényesülni a tantervekben s ma ott vagyunk, hogy a tanügyi kormány már teljes mértékben magáévá tette a magyar nyelvre vonat kozókat s elfogadta a class, nyelvek anyagának korlátozását, s most mi prot. csak kopiázzuk azt, amit tőlünk vettek; mily nyomatékos lett volna akkor egy prot. tanáregyesületnek a szava! Manap biz már alig lesz oly kiható működése, manap, mondom, midőn tanári egyéniségről alig lehet szó, midőn nálunk is megteremtették a magas közoktatási tanácsot — közoktatás terén soha nem forgott egyénekből—, azon elv alapján, hogy tanügyhöz mindenki ért! Mig a létesítendő tanáregyesület el nem jut azon magaslatra, hogy szava nyomós, döntő legyen a tanügy terén, addig élete nem élet, csak tengődés, melynek erőlködését a „hatalmasok“ csak nevetik; mig a tanár munkájában csak azt keresik, hogy az előirt betilt betiirölbetiire teljesitette-e, nem a tanári közszellemet, nem a tanári egyéniség egészséges érvényesülését, egyéniségek nevelését: addig a magyar tanügy nem fog föl virágzani, a prot. tanügy nem fogja visszafoglalni azt a teret, a hol magasan kidomborodó egészséges tanügyi egyéniségek egyéniségeket neveltek a vallásnak, a hazának! Több prot. főiskola óhajtása volt, hogy iskolai fő auktorokul csak az arany korszak írói szerepeljenek, a prózairók közöl különösen Livius s Cicero s kiváló figyelemben részesüljön az utóbbi iró. S íme mi történt? A mi conventliuk e két kiváló ivót egy-egy osztályra szorította, mig a kormány a maga iskoláiban a prot. iskolák óhajait szépen megvalósította. Liviust tárgyalják az Y. o. s folytatólag a YI-ban (vagy lehet helyette Sallustius); Cicerót kezdik VI. oszt.-ban folytatják bőven VII. oszt.-ban, kíterjeszkedve leveleire is, sőt folytatólag VIII. is olvasható Cicero valamely phil. müve (vagy helyette Tacitus); hasonló figyelemben részesül Vergilius. S valóban az a helyes, hogy Cicero foglalja el a főhelyet! A kon vent e nagyon is korlátozó intézkedése okozza, hogy a ref. főiskolákban auctor választásról szó sem lehet s alig mer egyegy intézet jobbra fölbátorodni, mint pl. Debrecen, hol V. van Livius, VI. Sallustius, Cic. VII. Cicero (nem veszem számításba az államilag segélyzetteket, mert ezekben szorosan simulnak az állami tantervhez). Már azt ugyancsak kétségbe vonom, hogy Cicero megismertetésére s azon haszonra, melyet az ifjúságnak Ciceróból kellene nyernie, elegendő volna az a kevés, amit adtak néhány intézetben, így H.-M.-Vásárhelyen VT. osztályban tárgyalták Ciceróból a Catil. elleni beszédekből az elsőt, Vll-ben pr. Arehia (ugyanitt Liviusból 30—50-ig levő részletet tárgyalták!); Debrecenben VII. csak pr. Rose. Am.; Nagy-Kőrösön VI- ban a Cat. ell. beszédekből az I. s Il-at; Székely-Udvarhelyen VI-ban a Cat. el. besz. az elsőt; Szatmár Németiben VI-bau Cat. el. besz. a II. s III-at s Vergil.-ból az I. éneket) ugyanitt a Vll-ben Livius XXI. csak 20fejzetet olvastak; Kecskeméten VI ban Cat. el. besz. az I. s Il-at; Kolozsvárott VI.-ban Cat. el. besz. az elsőt; K. K.. Halason VI. De imper. Cicero leveleit s philosophiai műveit egy ref. iskolában sem olvasták. Az ág. ev. az auctorok beosztásában is szerencsésebben járnak el, intézeteikben megtaláljuk Cicero: De amicitia, De officiis müveit; Tacitus Agricoláját, Germaniáját, Plautus Trinummusát, Captivijét. Viszont a késmárki főgymn. eljárását sem helyeslem, hogy VIII. osztályba (csonka évben!) olvasták (rendes anyag gyanánt) Tac. Germaniáját s Ann. I. könyvét, Hor. levelei s sat.-ból 10, s az egész Ars poeticát s Cie. De officiis müveiből az I. könyvet; e sok anyag alig hagyhatott időt az auctorok értelmezéséhez szükségesekre! Nem minden értesítő ad fölvilágositást az auctorok tárgyalásának módjáról, de tán fölösleges is ezt részletezni; nem hihetem, hogy auctort bárki is tárgyalna régiségtan, míthologia, irodalomtörténet nélkül; ép igy nem hihetem, hogy magyar nyelvi anyaggal kapcsolatba ne hoznák az auctorokat, s ne szemléltetnék Cic. szónoki beszédeiben, Horatius ódáiban a szónoki beszédet, ódái műfajokat, s ne törekednének a magyar órákon szerzett isme-retek erősítésére, mélyítésére, de a „gyengébbek“ kedvéért, a manap nagyon túlhajtott statisztikai következtetésekért, nem fog ártani azt is feltüntetni; hisz Danielovits Kálmán egy cikkében azon tényből, hogy több intézetünkben nem volt jelezve a tárgyalás módja, azt következtette, hogy azokban nem volt régiségtani, irodalmi stb. tárgyalás. Prot. intézeteinkben 4 helyen találunk idegen kiadást, a többi hazai kiadásokat használ; a ref. az alsó osztályokban nem használnak szemelvényes olvasókönyveket (bár táu haszuosabb lenne), mig az ág. ev. III. s IV. osztályokban szívesen alkalmazzák Dávid olvasókönyveit (5), Szamosi Tirociniumát, a kis Liviust; a ref.-nál Dávid olvasókönyvét csak Gyönkön találjuk, de valami öt helyen előfordul Szegedi Szemelvények Liviusból s OvidiusbóL cimü müve; nyelvtanul leginkább Holzweisig — Székely Latin nyelvtanát használják; lassanként kiszorul Bartal- Malmosi, a mely csak két helyen van; nem is csoda, hisz Bartal egyik legnagyobb hive, Pirchala is, nyelvtanaiban visszatért a régi iskolához; a sárospataki irod. kör kiadványai közöl az alaktan csak két helyen, a Kérészy- Szinnyey-féle mondattan 5 helyen van.