Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-02-12 / 7. szám
99 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. A prédikátor mintaképei Dr. Stalker Jakab után angolból. YIL Felolvasás, A prédikátor mint keresztijén. (Folytatás.) Mások persze kételkedtek ebben. Meglehet, azt mondták, hogy a mit Pál látott, visio volt csupán, és ennélfogva ujélete tévedésen alapult. En azt hiszem, hogy az ő magyarázata az egyedül helyes; de nem is szükség taán hosszasan dogmatizálnunk a felett, hogy mit látott, mert voltaképen nem holmi visio elmélet volt az, mi hitét megalapitá. Nem azért lett ő s maradt folyvást keresztyén, mivel látta Krisztust az nap testi szemeivel, vagy úgy vélte, hogy látta, hanem azért, mert bizodalmát Krisztusba vetvén, feltárult előtte és megnyerte azt, mi után egész életében sóvárgott: nem vala többé elűzve és távoltartva, hanem közel jutott Istenhez, megnyerte a békességet, és Istennek szerelme kiáradott szivére. Élete eddigi folyamán kétségbeesetten kérdé: „Mit tegyek, hogy megmentessem“, — de most meg vala mentve. A lealacsonyitó kötelék, mely szellemét kötve tartja vala, megoldódott és — követvén Krisztust, ment győzedelemről győzedelemre. Ebben van minden megtérés biztosítéka, a keresztyénség legjobb erőssége, és a predikálás ereje. Nem csupán azért hiszünk Krisztusban, mivel kielégítő történeti bizonyítékunk van arról, hogy 1800 év előtt életben volt és olyakat tett, melyek bizonyiták, hogy Istentől küldetett; hanem azért, mert ma is élőnek bizonyul azon átalakítás által, mit véghezvisz azokon, kik bizodalmukat belé helyeztetik. Biztosan tudjuk, hogy Szabaditó, mert megszabadított minket. Boldogsággal látom, hogy vallásunknak ezen bizonysága megint felszínre jutóban van. Az önök fiatalabb tudósainak egyike Dr. Stearns of Bangor, Maine, fejtette ezt ki, imént közre bocsátott könyvében, a theologiai ismeret nagy szakavatottságával, és a Yale egyetem egy előbbi felolvasója, Dr. Dale of Birmingham, ugyanakkor nyomós magyarázatát adta ennek *). Ez képezi a predikálás éltető erejét. Mi Krisztusnak tanúbizonyságai vagyunk, nem csupán annak a Krisztusnak, ki rég ideje élt és csudákat tett, hanem annak a Krisztusnak, ki mos is életben van és még mindig visz véghez morális csudákat. Es bárki bizonyságának ereje abban áll, ha elmondhatja, hogy látta Jézust, kit másoknak hirdet, és érezte az erőt, mit másoknak ajánl, hogy keressék. 8. Szent Pálnak megtérése utáni egész élete egy szóban f'oglalódott össze, s ez a szó Krisztus. A jelenkorban gyakran láttunk keresztyénséget, melyben nagyon kevés volt a krisztusi. Mr Sage, of Resolis, kinek elmés mondásaiból múlt felolvasásomban idéztem, komolyan említi, hogy midőn Aberdeenben tanuló volt, a hittan tanára, ki egyszersmind az egyetem igazgatója volt, a keresztyén vallás tantételeiről három éven át tartott előadásaiban egyet10o len egyszer sem említette Krisztus nevét; és abban az időben egészen mindennapiak valának az olyan beszédek, melyekben a legcsekélyebb vonatkozás sem volt az Idvezítőre. Napjainkban ez teljesen megváltozott. Mindazáltal a körülöttünk levő keresztyénség rendkívül határozatlan. Majdnem minden érzelem, melyben van valami áhitatos vagy emberi, keresztyén nevet kap; és e kérdést sokan fölteszik: miféle szükségük van azoknak, kik a kesztyén nevet viselik, arra, hogy higyjenek és vallást tegyenek? Ez a kérdés, valósággal, még csak nehány esetben mutat az érzület olyan állapotára, mely nem kecsegtet reménynyel és a mely igen nagy pásztori tapintatot és ügyességet igényel; de ha a keresztyénséget a ma^a erejében akarjuk megismerni, nem ezen egészségtelen vidéken kell élnünk, hanem találnunk oly keresztyénséget, melyben az igazán krisztusi elem nem minimum, hanem maximum. Ilyen volt szent Pál keresztyénsége. Legkiemelkedőbb sajátsága vala, hogy Krisztus oly igen betöltötte őt. Kifejezi ezt ezen jellemző mondatában: „Én élek Krisztusnak“, mely csak görögös szólásmód e helyett: Az én életem Krisztus; és életének bármely részét tekintsük, úgy találjuk, hogy igaza van. Krisztus megnyerte és fogva tartotta sokáig szenvedélyes természetét. Szent Pál szive szenvedéllyel teljes vala és az egészen Krisztusé volt. Mi keresett szavakban fejezzük ki az Idvezitő iránti személyes érzelmeinket, és bizonyára elég gyakran érezzük, hogy az iránta való indulat közönséges kifejezései az olyanok, minők például az egyházi énekekben használatosak. Szent Pál ellenben nem habozik, hogy a közönségesen használt nyelvet alkalmazza Krisztusra, liogy„leirja azt a mindent elnyelő szenvedélyt, midőn a szerelem édes lázzal tölt el és könyuyüvé tesz mindent, mit szerelme tárgyáért végre kell hajtania. Szent Pál véghez vitt dolgai és önmegtagadásai majdnem emberfölöttiek; de ő egyszerű megfejtését adja azoknak: „A Krisztusnak szerelme szorongat minket“. Képes volt meg tagadni magától minden javakat, miért mások érdemesnek találták élni; de mit bánta ö? „Semminek Ítélem azokat —• mondja »— hogy megnyerjem Krisztust.“ Ha megnyerte csak ezt az egyet, a többit szivesen odaengedte másnak: Kicsoda szakaszt el minket a Krisztusnak szerelmétől? Nyomoruság-e, szorongató szükség-e, üldözés-e, éhség-e, mezítelenség-e, veszedelem-e, fegyver-e? Sőt inkább mindezekben a diadalmasoknál feljebb valók vagyunk, Ő általa, ki minket szeretett. Mert én bizonynyal elhittem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, és semmi egyéb teremtés el nem szakíthat minket az Istennek szerelmétől, mely vágyán a mi Urunk Jézus Krisztusban“. Ez a hang akár csak az első szerelem heve; pedig az élte delén álló férfi szavai azok. És vénségében szint’ ilyen vala még: előtte még akkor is Krisztus volt az élet csillaga, az élőknek reménysége, ki által semmivé lettek a halál rettenetességei: „Szorongok e kettő között, kívánkozván elköltözni, és maradni Krisztussal, mely sokkal jobb.“ *) Stearns, »The Evidences of Christian Experience«, Dale, The Living christ and the Four Gaspels.
