Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-12-31 / 53. szám
877 DÜNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 878 dett, a megsokasodott munkák terhei gyorsan fogyaszták életét; így lön kora halála életének 53-ik évében. A harmadik oráczió Bárczay Bárczay Zsuzsanna kisasszony felett mondatott. „Az ébredő tavasz jöttével halt ő meg, talán azért, hogy oly csendes legyen halála, mint tavaszi lágy alkonyon leáldozó nap elnyugvása. Talán azért, hogy a tiszta tavaszi nap visszasugározza erényes élete szép vonásait s a feltámadás reményének koszorúját fonja koporsója gyászfedelére, mint felleg borúján felgyújtja a nap a derülő ég szivárványát“. Eletirata nyomán a következő „kitünőbb jellemvonásokat“ mutatja fel életéből: 1. az első jellemvonás a társas életre hatásában tünteté ki őt s mint követendő példányképet sugározá körül. 2. A második jellemvonás közvetlen a családi élet körében tünteté ki őt s emeli valódi léleknagyságra. 3. Harmadik jellemvonása a vallásosság. A hatodik oráczió egy koporsónak a földsirból kivétele és családi sírboltba áttétele alkalmával mondatott. Gondolatmenet: a szeretet utánozhatatlan fenségben egyedül megváltónkban tűnik fel; utánozható nagyságban pedig a női szívben honol. A női szeretet a férfiúi szeretethez hasonlítva: nap a hold mellett. De mégis nem oly bámulatos nagyságú az, mig meleg s viszont lánggal égő keblen doboghat, mig élvezetek helyein testvérlángtól hevíttetve, kettős hévvel gyúladoz; — ott lesz ez nagyszerűen fenségessé, hol kihűlt s viszontszerelmet nem adható kebelre borul, hol a halál sötét emlékvirágain lebeg, hol hervadt szépség hideg karjaival ölelkezik“. Általában az egész beszédben gyönyörűen Írja le az igaz szerelem változhatatlanságát- . . Inti a boldog házasokat, hogy mától kezdve még forróbban szeressék egymást; a boldogtalan házasokat, hogy költsék fel a szeretetet; melyet maguk temttek el. Vigasztalja az özvegyet rámutatva boldogsága letört fájának kihajtott sarjadókára“, fiára, ki növekedő örömlombjaival hajol az anyai kebelre; ki „midőn boldogságod napja lehanyatlott, felgyűl, mint szerelmi csillag özvegységed, bánatod borújában“. Az uj sírboltnál a halhatatlanság boldogító hitével vigasztal. Az igaz hazafi melegségével, érdeklődésével szólal meg a szerző a nagy hazafi gróf Teleki László felett mondott emlékbeszédben. Az orácziók általában tartalmasak, igaz keresztyén hitet és erkölcsöt lehelnek, de egyik másik — még ha a különös alkalmat figyelembe vesszük is — nagyon hoszszu. (8.—10. levél)! A halotti egyházi beszédek között a legkülönbözőbb alkalmakra valókat találunk. A 7. számú egy jólétben élt, világias gondolkozásu ember fölött Préd. III. 22. alapján mondatott. A bevezetésben szól arról, hogy a keresztyénség előtt miben keresték az emberek a boldogságot, az élet czélját; hogy, miként jutott a Prédikátor Írója is arra a következtetésre: „azokáért nékem láttatik vala, hogy semmi nem vala jobb,, minthogy az ember örvendezne az ő dolgaiban; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány hs bölcseség nincsen a koporsóban, a hova menendő vagy“. . . Ha életünket s ennek folyamát — .melyben temérdek ártatlanul szenvedőt látunk - nem a keresztyén éit túlvilági fényénél vizsgáljuk: akkor helyén valónak tartjuk, ha bölcs Salamon igy szól: „nem tartóztattam meg az én szivemet semmi vigasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkámmal gyűjtött jókban“. De miként a bölcs itt nem állapodott meg, hanem tovább ment s vizsgálódása folyamának higgadása folytán így szól: örvendezz ifjú a te ifjúságodban és vidámitson meg téged a te szíved, — de megtudjad, hogy az Isten mindezekért téged Ítéletre vonzon: igy nekünk se szabad itt megállapodnunk, hanem az uj szövetségnek a jövő életről szóló tanításaira kell függeszteni szemeinket. Ott pedig a többek közt az is megvan írva, hogy „csak a kik nem állatilag élnek, mondván együnk igyunk, mert holnap meghalunk“, ezek boldogulnak ... Az egész beszéd úgy szólva e tárgyra vonatkozó bibliai helyekből van öszszeállitva. A besséd 3 levél; az első rész egy mondat s kitesz 2 lapot. A második rész megint 2 lap, de már 3 mondat. A kiadó itt — de egyebütt is — e részben változtathatott volna valamit a szövegen. A 14. számú egyházi beszédben egy „gyanusitgatoti özvegy asszony“ koporsója felett, Jón. III. 21. alapján: szerelmesim, ha a mi szivünk minket nem vádol, bizodalmunk vagyon Istennél“ — rámutat az embereknek részint tudatlanságból, részint rosszakaratból származó könnyelmű, alaptalan Ítéleteire s ezzel szemben arra a biztos menedékvárra, mit az Isten a lelkíismeretben emelt fel. Felhívja a gyülekezetét, hogy alkalmazza a mondottakat magára és a már koporsóban nyugvó kér. társra. E beszédben igen finoman tilt a könnyelmű Ítéléstől, másrészről rámutat a Jelkiismeret elmaradhatatlan ítéletére és az. Isten igazságosságára. Érthet belőle mindenki, a nélkül, hogy bárki is sértve érezhetné magát. Nem veszi ugyan védelmébe a gyanusítgatott özvegyet, de nem is tör pálczát felette. Mint a néhány kivonatos mutatványból is látszik a kötet nem csak terjedelemre, de tartalomra nézve is gaz dag s annál becsesebb, mert a halhatatlan imairónak oly másnemű terméke, melyben ismét és ismét hozzó méltóan emeli hallgatóit a mindenek urához. Itt ott persze vannak kifejezések, a miket még Debreczenben se ért meg mindenki (epikureusi gyönyörélvezet, diogenesi nélkülözés, [140.1.] Gracchusok anyja, Cornélía, Phocion neje, Veturía stb.) de egy debreczeni lelkész, szájából ezek is természetesen jönnek, hallgatói nagy részét, kivált egy-egy előkelő egyén temetésénél, iskolázott emberek képezvén. A jó magyarság tekintetéből nem hagyható megjegyzés nélkül, hogy itt ott ez olvasható: „10 éveket töltött“ (33. 1.) „22 évekig volt az árvák pénzének hű kezelője“. Az efféle hibákat a kiadónak el kellett volna tüntetni. A kötet tanulmányozásra nagyon ajánlható. Olvasó. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Lapunk hátralékos előfizetőit tisztelettel kérjük a hátralékos előfizetési dijaknak minél előbb való szives beküldésére.
