Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-31 / 53. szám

879 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 880 — Fj alapítvány* Méltóságos Láng Lajos egye­temi tanár ur, mint Pápa város képviselője a karácsonyi szünet alkalmából választói közé — eddig mindig megtar­tott jó szokása szerint — lejővén, Szilágyi József főgym­­nasiumí igazgató urnák 100 frtot adott a főiskola köz­­szükségeire alapitványul. Fogadja a képviselő úr főisko­lánkról való szives megemlékezéséért hálás köszönetünket. — A pápai ev. ref. egyházban több év óta fen Á\\ azon keresztyéni jó szokás, hogy az elemi iskolába járó szegénysorsu gyermekek ruhanemüekkel is segélyeztetnek. A segély gyűjtő ív e jelen iskolai évben is kibocsátatott s az említett nemes czélra adakoztak a következő jólte­­vok: Luise Wimpffen, Somody József, Szilágyi József, Körmendy Béla 2—2 frt; Eőry Szabó Sándor 1 frt 50 kr; Vikár Kálmánné, Török János, Németh István, Baranyay Zsigmond, Saary Lajosné, Barthalos István, Horváth La­jos, özv. Ajkay Imréné, Kis József, Dr. Antal Géza, P. Szabó Károly, Kis Gábor lelkész 1 — 1 frt; Baráth Fe­­rencz, T. D., Kis Ernő, dr. Kapossy, Kis Tivadar, 50 - 50 krt; Giczí Pál, Illés János, Héregi Imre 40—40 krt; — Nemes János, Gyenese János, Csurgay Gyula, Faa Pál, Oyimóthi János 30—B0 krt; Kovács Sándor, Tömböl Jó­zsef, Sári Miklós, Tóth József 20 — 20 krt; Vanyolai H. József 10 krt. A pápai iparos ifjúság 3 frt 47 krt. Ösz­­szesen 31 frt 27 krt. Egy jóltevő több mint 5 rőfre való szövetet, egy másik jóltevő 1 kabát és 1 nadrágot, ismét egy jól tevő nadrágot ajándékozott a szegény gyerme­keknek. Segélyeztetett összesen húsz gyermek, kiknek, hogy a jótétemény kedves emlékkel csatoltassék össze, a segély karácsonyi ének elzengése után karácsont meg­előző napon adatott át. Közli Kis Gábor lelkész. — Néhai Révész Bálint nagybecsű irodalmi ha­gyatékából megjelent a Vl-kötet is, tartalmazva halotti egy­házi beszédeket és alkalmazásokat. A munka szakavatott kiadója Csiky Lajos debreczeni tanártársunk, lapunk utján is tudatni óhajtja mindazokkal, kik a múlt évben az első három kötetet megrendelték nála, de az ezen évben meg­jelenő IV—VI. kötetekre még mind eddig nem küldték be hozzá megrendeléseiket, hogy nékiek ezen új köteteket kész az előfizetési 2-2 frt árért küldeni meg. — Az evangyéliomi elmélkedésekből, Dicsőít Jó­zsef debreczeni lelkész ur mély vallásossággal írott mun­kájából megjelent az utolsó harmadfél — 23 — 25 iv — is, tárgyalva a következő példázatokat: „A két adós“ (38. §.), A gaz adós (39. §.), Aé irgalmas samaritánus (40. §.), Az első és utolsó hely (41. §.), A szolga (42. §.), A hűtelen sá­fár (43. §.), A hű szolgák (44. §._), A bölcs és bolond építő mester (45. §.), A tíz szűz (46. §.), A búza és konkoly (47. §.) A gyalom (48. §.) A keresztyén Írástudó (49. §.) Addig is mig a| műről, mint most már egységes egészről mond­hatjuk el nézetünket, kiválóan ajánljuk t. olvasóink szí­ves figyelmébe. — Gyászhir. A komáromi egyházmegyébe kebele­zett kamocsaí egyház sok éven át volt lelkipásztora Pápai Leander f. hó 20-án hosszas szenvedés után elköltözött a minden élők utján. Haláláról a szent gyülekezet a követ­kező jelentést adta ki: A kamocsai ev. ref. gyülekezet elöl­járósága szomorodott szívvel jelenti szeretett lelkipászto­rának tisztelendő Pápai Leándernek f. hó 20-án súlyos szenvedés után történt elhunytét. A boldogultnak földi maradványai f. hó 22-én d. u. 2 órakor fognak átadatni az örök nyugalomnak. Kamocsa, 1893. évi decz. hó 20-án. Béke poraira! — A „Protestáns Pap“ 1893. évi 12-ik száma a kö­vetkező tartalommal jelent meg. 1. Karácsonkor. Sza­­bolcska Mihály. 2. Néhány szó a belmissioról. Materny Imre. 3. Karácsom beszéd. Jóba József. 5. Év utolsó va­sárnapján. Gerok után Módra Imre. 6. Uj-évi beszéd. Thé­­busz János. 7. Uj év utánni vasárnaponi Beszéd. Szigethy Dániel. 8. Evang. és epist. perikopák. Uj-év — böjt. La­dányi. 9. Siri beszéd ifjú felett új-évkor. Máthé Elek. 10. Törvények és rendeletek tára. Kund Samu. 11. Különfé­lék. 13. Egyházi tiszti választások. Papjelőlések. Papvá­lasztások. Halálozások. 14. Tartalomjegyzék 1893-ról. — A „Protestáns Pap“ 1893-ik évi XIV-ik évfolyama közölt 12 vallásos tartalmú költeményt; 18 czikket a gyakorlati lelkészet köréből; 97 ünnepi és közvasárnapi egyházi be­szédet ; 4 szertartási és 14 halotti beszédet, ezeken kívül még rendes rovatai a „Törvények és rendeletek tára.“—• „Irodalom.“ „Különfélék.“ (Kérdések és feleletek a gya­korlati lelkészet köréből). „Vegyesek.“ Választások. Jelö- Haláíozások. A „Protestáns Pap“ az 1894-ik évvel a XV- dik évfolyamba lép. Programmja marad a régi. Előfizetési ára egy évre 4 frt (8 korona), félévre 2 frt (4 korona), negyed évre 1 frt (2 korona). Az előfizetések a szerkesz­tőkhöz (Lágler Sándor, Kálmán Dezső) Kölesdre külden­dők. (Tolna megye). — Az „Örálló“ előfizetőit s barátait van szeren­csénk tisztelettel értesíteni, hogy lapunk 1894. évi január 3-án tényleg megindul s azontúl hetenként kétszer, kedden és pénteken, pontosan meg fog jelenni. Munkatársakúl ígérkeztek eddig: Andorka Gyula kir. járásbiró, Antal Gábor ev. ref. lelkész, Baksay Sándor ev. ref. esperes, dr. Ballagi Géza jogtanár, a magy. tud. akadémia lev. tagja, Bartha Mór ev. ref. lelkész, Beksics Gusztáv orsz. gyűlési képviselő, Berecz Antal gimn. tanár stb. Ezeken kívül Ígéretet tettek lapunk szellemi támogatására dr. Vá­­radi Antal iró és lapszerkesztő, Trsztyénszky Ferencz theol. tanár és lapszerkesztő, Warga Lajos theol. dekán, Zsoldos Benő gimn. tanár. Az a remény biztat, hogy e díszes névsor rövid idő alatt még kitűnő nevekkel fog gazdagodni s e férfiak támogatására alapítjuk azt a re­ményünket, hogy az „Örálló“ a maga elé tűzött magasz­tos hivatásnak minden irányban meg fog felelni. E re­ményben kérjük és várjuk az érdeklődő közönség pártfo­gását. Tisztelettel: Dr. Bartha Béla, felelős szerkesztő és laptulajdonos. Csengey Gusztáv főmunkatárs. Steinfeld Jenő kiadó. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1893. az ev. ref. főiskola betűivel ny. Kis Tivadar.

Next

/
Thumbnails
Contents