Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-12-24 / 52. szám

853

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

854

A csodák vagy két tévedés.

Irta:MERLE (Folyt, köv.)

Az igaz, hogy a csodák természetfölötti tények, de bizonyos tekintetben természetszerüek is. A dolgok magasabb rendjéhez, magasabb világrendhez tartoznak; igy magasabb törvény szerint történnek. Azon világban a csodák nem csodák; egészen természetszerüek. A keresztyén vallás alapításakor a magasabb világrend a saját törvénye szerint hatott az alacsonyabb világrendre. Mi lehetne szükségesebb, mint ezen actio? Mi lehetne természetesebb, mint azon mód, a melylyel ezek véghez vitetnek ? Kivánliatjuk-e egy katonától, hogy ne katonásan cselekedjék,egy tudóstól, hogy ne úgy beszéljen, miként egy tudós szokott? Hogyan kívánhatja bárki is, hogy Isten ne úgy cselekedjék és beszéljen, mint Isten ? Az lenne a csoda, ha Isten úgy cselekednék, mint ember; egészen természetes, hogy önmagához hűen cselekszik.

És olyan magasabb, az alsóbb rendű törvényeket módosító törvény, hallatlan valami volna? A természet tudomány nem nyujt-e erre nézve példákat? Nem látjuk-e minduntalan, hogy egyes természeti törvényeket más magasabbak félbe szakítják, felfüggesztik. Ott van pl. a nehézkedés egyetemes törvénye, melynek engedve, felemelt karom aláhull. De akaratom ereje elég ezen törvény legyőzésére. Csak akarnom kell s karomat ismét felemelhetem. A csodáknál is épen ez történik: az alacsonyabb rendű törvény és befolyás enged magasabb törvénynek és befolyásnak. A csodák a hatalmasabbnak joga.

Istennek az ilyen rendkívüli cselekedete magasabb az általunk ismert természeti törvényeknél, de azért a dolgok egyetemes rendjével összhangzásban van. Istennek azon nagy világtervéhez tartozik, mely magában foglalja az események természetes menetét és a supranaturális manífestatiokat. A földi királyok a modern nemzetek ideái szerint nem személyesen kormányoznak, mindent mínistereík végeznek el: ezek tanácsolnak, ezek cselekesznek, ezeké a felelősség. Rendes körülmények között igy folynak a dolgok. Azonban alakulhatnak a viszonyok úgy, hogy a királynak ki kell mutatnia, miszerint minisztereinél hatalmasabb; vannak esetek midőn azok ellenére cselekszik, leteszi, elbocsátja őket és másokat állít helyükre. Mily helytelen azoknak a vélekedése, a kik azt képzelik, hogy a király ezen közvetlen ténye ellenkezik az alkotmányos kormányzattal! Sőt inkább az ilyen királyi tény nemcsak alkotmányos cselekedet, de az teszi az alkotmányt tökéletessé. Ezt mondhatjuk Istennek a világ kormányzásában csodákkal való közvetlen intézkedéséről. Nagyon szűk látókörük van azoknak, a kik azt vélik, hogy Isten az általa hozott törvényekkel saját kezeit mintegy megkötötte. Nagyon alacsonyan vélekednek az ő nagyságáról, ha azt a veto jogot meg akarják tőle tagadni, a mit a legalkotmányosabb államokban is gyakorol az államfő. Helyezkedjünk magasabb álláspontra, és akkor a mi most megzavar bennünket, a legszebb harmóniába olvad össze.

Vegyünk más példát. Az igazi keresztyénség, az

igazi kegyesség ezen önző világban méltán rendkívüli dolognak tetszhetik, de a mint a keresztyénséget megismerjük, megszűnünk csodálkozni sok dolog felett, bárha a világ közönséges folyásával ellenkeznek is azok, mert a kér. vallás lényegéhez tartoznak. A rabszolgaság természetellenes, mert az ember szabadságra született, s a ki elég aljas önmagát eladni, megérdemli a megvetést. Mindazáltal hallottuk, hogy missionáriusok rabszolgákká lettek, hogy a rabszolgák közül egyeseket megnyerjennk; és ezen tettük által nem hogy megvetésünket keltenék föl, sőt legmelegebb csodálatunkat nyerik meg. Tehát egy egyszerű cselekedet, a mi különben felháborító, a mint keresztyéni indulatból történik, dicsővé lesz.

Épen igy vagyunk a csodákkal is. A mi rendes körülmények, viszonyok között szokatlannak látszik, egészen természetes lesz, a midőn Isten általa kijelenti magát. Ha a kijelentést elfogadjuk, a csodákat is el kell fogadnunk

Csodák nélkül nem revelálhatná hatalmát és istenségét az, a ki kijelentésben beszél. S nélkülök érthetetlen, nem pedig dicső és nyilvánvaló tény lenne a kijelentés. Egyedül a csodák adják meg neki a kellő publicitást Egyedül ezek hirdethetik, hogy Isten kijelenté a föld iránt való jóakaratát.

Nagy tévedés lenne, mint Neander megjegyzi, az egyes csodákat, mint elszigetelt tényeket tekinteni. Valóban igy nem lennének azok ésszerűek. Minden egyes csoda egy tagja egy nagy egésznek, egy része a teremtő Isten kijelentésének. Tegyük fel, egy törvényesen elitéit emberről a lánczokat leszedik, börtöne ajtaját megnyitják és így szólnak hozzá: „eredj, szabad vagy!“ Erre azt mondhatom, hogy ez törvényszegés. De ha ennek más eseményekkel való összefüggését ismerem; ha pl. tudom, hogy mindez egy, talán a levert lázadás után fővárosába viszszatért király rendeletéből történt, a ki trónját újra viszszafoglalá, s a ki fiának mennyegzőjét tartja, és a ki azt óhajtja, hogy örömében összes alatvalói, még a börtönök lakói is osztozzanak: akkor ezen, önmagában rendkívülinek vélt esemény, eme más eseménnyel való összefüggésében egészen természetes leszen. De nem csupán ez az egy eset lehet, több börtön is megnyílhat, egyéb terhek is könnyittethetnek, és miudezen események ebben gyökerezhetnek : „a király visszatért és népe iránt való kegyelmét ki akarja mutatni“.

A csodák is azon egyetlen tényben gyökereznek, hogy Isten a földre jött és kibékéltette >a szent Istent a bűnös emberiséggel. Ebből a fő tényből következnek a többiek. Ki csodálkoznék azon, ha az emberek csekélyebb testi bajain is segített, hogy lelkök örök javát is megadja ? Vajon meglepetéssel látjuk-e a fénysugarakat, a midőn a kelő nap dicső korongja megjelenik az égen? Ha egyszer egy elvet elfogadtunk, annak következményét is el kell fogadnunk.

Az a nagy csoda, hogy Krisztus az örökkévaló ige testet vett föl. Az a nagy csoda, hogy Isten maga a bűnös emberiséggel való közösséget helyre állitá, hogy örök életet adott a bűnösnek. Az a nagy csoda, a mit a szeretett tanítvány nem tud eléggé magasztalni, a midőn igy szól: „Az, ki kezdetben volt, a kit hallottunk, a kit saját szemeinkkel láttunk, az Ige testté lett, ezt hirdetjük néktek;