Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-12-17 / 51. szám
;S39 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 840 lete, mely egyházunk érdekeinek megfelelőleg, a jövő nemzeti iskolájának hazafias képzetével jó eleve számot vetve, állami költségen, bölcs előre látással, a többi felekezeti intézetek csarnokaitól elkülönítve, emeltetik fel! E kép második felvonása a gymnásium részére 12—14,000 frtnyí államsegély elnyerése s ez által a tanári létszám és javadalom-hiánynak más hasonló viszonyok közt levő főgymnasium mintájára leendő kiegészítése. A második kép: a fentebb már adott alapokon a tanító képezde visszaállítása és annak a theol. academiával együttes berendezése a kellő tanerők beállítása a tanárok legméltányosabb dotátiójával. A harmadik kép: A gymnasiumi-, papnöveldéi és tanitóképezdei internatus szervezése és a convictus tovább fejlesztése. A negyedik kép: A felekezeti tanárok nyugdíj- és a lelkész gyámolda ügyeinek rendezése s alapjainak feljavítása. Az ötödik kép: A lelkészt javadalmak alapjainak biztosítása s gyarapítása. A hatodik kép: Egy felsőbb leány nevelő internátus, ovo- és tanitónőképző intézet szervezése. De nem folytatom. Ez utolsó kép körvonalai egy kitűnő szervezés és fegyelmezéssel megindult állami polg. leány iskola közvetlen szomszédságában Komárom város falain belül bontakoznak ki egykor a kerületünkre borult közöny ködéből s erre Nagytiszteletü szerkesztő ur kegyes engedelmével már közelebb visszatérek *j. Jelen soraimat pedig azon meleg óhajjal zárom, hogy e képek ne legyenek ködfátyol-képek s adja a Gondviselés, hogy azok a milleníumra legnagyobb részben megvalósuljanak vagy legalább is biztos alapokon a megvalósulás stádiumába jussanak! Mindezek elérésére pedig nem az egyházkerület kipróbált bölcs vezéreinek és kerületi közgyűlésünknek előre látással tett intézkedései elleni zúgolódással, hanem a bölcsek támogatásával juthatunk el. Ezt ajánlom az első cikk tisztelt írójának is nagybecsű figyelmébe. Világi tanácsbiró. A csodák vagy két tévedés*). Irta; MERLE D'A UB1GNÉ. (Folyt, köv.) A teremtés napján „a láthatók nem a láthatatlanokból lettek“, hanem a világegyetem Isten beszéde által teremtetett“. Ez egy nagy csoda volt, a legfőbb hatalom közvetlen ténye; ő teremté a mennyet és a földet, és mindent, a mi azokban van. Mi sem állitunk mást a keresztyénségről, mint a mit minden okos philosophus a természetről mond. Nem mondjuk, hogy ma is történnek csodák, bár Istenünk azt teszi, a mi neki jónak látszik és igen könnyen végrehajthatja a legbámulatosabb csodát is, ha neki úgy tetszik. Ezen második teremtésben, melyet keresztyénségnek neveznek, az egyház számára mi sem igénylünk többet, mint a menynyit a philosophusok a természet rendes folyására követelnek. Valamint a bölcsész elismeri azt, hogy a világ kezdetén Isten Teremtett; közvetlenül tett és függetlenül az ezutáni törvényektől létrehozá azt, a mi nem volt*, ép így,— mondjuk— a keresztyénség kezdetén Isten teremtett, *) Szívesen várom. közvetlenül hatott függetlenül az azutáni törvényektől; a világba supranaturalis erőt hozott be. Azon pillanatban, midőn a keresztyénség létre jött, egy nagy csoda, történt f egy páratlan csoda, mely ezer féle alakban jelentkezett; épen úgy, mint midőn Isten azon uagy csodát tévé, midőn kezdetben teremté a mennyet és a földet, s mely az egész teremtettségben ezer és ezer különféle látványban nyilvánult. Mi történt vallásunk kezdetén? Isten megjelent testben „az örökké való ige, mely kezdetben vala, aki Isten vala, a ki által teremtettek mindenek“, a mennyből a földre jött és mint ember élt a bűn világában. És ezen csodálatos manífestatiot semmi jel se kisérné? Jöhetett-e ő úgy e világra, a kiben az élet vala, az emberek élete és világossága, hogy azt senki se vette volna észre ? Ha valami tehetséges emberre hizonyos teendőket bíznak; ha pl. a király ministerré nevezi ki, az emberek egyszerre várják befolyásának nyilvánulását, a rábízott ügyek nagyban való javulását várják tőle. Midőn egy király meglátogat egy várost, a lakosok rendes foglalkozása félbe szakad; valami rendkívülit várnak s igen meglepetnek, ha fenségének, hatalmának külső jeleit nem látják. Az emberek mégis megütköznek, ha Isten megjejenvén lakó földünkön, dicsőségét manifesztálja! Mig a földön járt emberi, sőt szolgai alakban, azt akarnák, hogy minden a rendes kerékvágásban folyjon, hogy senki észre ne vehetné, miszerint Isten jelen van! Ah! ez esetben a dolgok rendes állapota rendkívüli lenne és a rendkívüli állapot egyszerű, természetes és igaz. Miért jött? „Imé azért jöttem, hogy mindenek megújuljanak.“ Új világot, új eget, új földet teremteni jött. A látható teremtésnél nem kevésbbé csodálatos szellemi teremtést jött véghez vinni. Kiütköznék hát meg azon, hogy Isten midőn teremteni jött, hatalmát kifejté s közvetlenül hatott, nem pedig az általa hozott törvények szerint? Hiszen valami egészen újat alkotni jött, olyat a mi még nem volt semmiféle törvénynek vagy szabálynak alá rendelve-Igen, én két teremtést tudok: a Mózes által leirottat és azt, a melyet az evangélisták beszélnek el; és én csak azon ütközném meg, ha a ke;tő között nem találnék hasonlatosságot. Azon nem ütközöm meg, hogy az első teremtésben Isten mondá: „legyen világosság! és lön világosság“. Azon nem ütközöm meg, hogy hatalmas szavának hangjára a földön források törtek elő, fák nőttek és gyümölcsöt hoztak és a vízben, a száraz földön és a levegőégben élő állatok jöttek létre. Azon sem csodálkozom, ha a második teremtéskor az a hang ismét hallatott, a mely az eget és földet teremté és a vak visszanyerő látását, a sánta járt, a süket hallott, a vihar és tenger lecsendesültek, a viz borrá változott, és az öt árpa kenyér s a két hal úgy megsokasodott annak kezében, a ki a világot és minden benne valókat teremté, hogy 5000 embert jól tartott vele. Ám gondoljatok ki teremtést csoda nélkül, akkor én is lemondok Krisztus csodáiról. De addig természetesnek tartom, hogy Isten a lelkem üdvét érdeklő teremtésben ép úgy kifejtse hatalmát, minLtestem formálásában. Szerkesztő.
