Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-09-10 / 37. szám
613 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 614 Vílonya, Vörösberény, Iszkaszentgyörgy, Arács, B.Kövesd, Tihany, Alsó-Őrs, B.-Udvari, Zánka, Monoszló» Szent-Antalfa, Rátót, Liter, Szentistván, különösen az első helyen említett három egyházunk, mind annyira elgyengültek, — részben a kivándorlás miatt is, hogy róluk gondoskodni szent kötelességünk, ha végelpusztulásukat, halálukat nem akarjuk; annyival inkább, mert határozottan kijelentette mindegyik, hogy ha az egyensúlyt helyre állítandók az egyházi adót feljebb emelik, csak azon napig maradnak egyházunk tagjai, s vérző szívvel bár, de kénytelenek egytől—egyig oly egyházba térni által, hol a nagy tehertől megszabadulnak. Ily szomorúan nyomasztó hetyzetünkben arra kérjük a főtiszteletü egyházkerületet, ha azt akarja, hogy egészen meg ne emésztessünk, az államsegélyt ne kölcsönül, hanem a mire az országgyűlés megszavazta, segély, még pedig állandó segélyképen adja arra szorult gyülekezeteinknek, mert mit nyer akkor, ha avval, nyomorral küzdő szegény egyházaink rovására, a Danaidák hordóját képező „Tartalék alap“-ot töltögeti, s maga kényszeríti mintegy őket, hogy olyan egyház aklába térjenek, a hol minden terheiktől megszabadulnak. A mostani —’ bár súlyos — egyházi adót megfizetik szívesen, mert szeretik anyaszentegyházunkat, a segélynyújtással hozzávaló ragaszkodásuk még erősbödik, s azt a segélyt, mely egyedül és kizárólag őket illeti, orczapirulás nélkül elvonhatja-e tőlük egyházkerületünk? Nem hisszük, nem hihetjük. Oda irányul azért hódolatteljes kérésünk, ha már a szegénység segélyezésénél nem az igazi szeretet parancsolta szükséget, hanem a lélekszám arányt veszi sínórmértékül és segélyezi egyházkerületünk, tekintsen el eddig követett helytelen eljárásától és segélyezze szenvedő, nyomorgó gyülekezeteinket gyökeresen, állandó segélylyel. De hogy ne láttassunk úgy cselekedni, mint aki fövényre építette házát: feltárjuk gyülekezeteink ezen második megalapításánál ama módozatokat, melyektől várjuk azoknak gyökeres és állandó biztosításukat. Úgy tapasztaljuk Főtisztelető Egyházkerület! hogy segélyezendő gyülekezeteinket 100—200 forint évi jövődelem biztosítása által teljesen megmenthetnők azon nyomorúságos helyzetükből, a mely miatt most félnünk kell a lehető legrosszabbtól, végmegsemmisülésüktől. Olyat azonban még indítványozni sem akarunk, hogy emez összegeket utalványozza egyházkerületünk állandóan, a mi anynyit jelentene, mintha örök időkre lemondanánk, még csak a reménységről is, hogy most segélyezendő gyülekezeteink maguk erején megállhassanak valaha. Hanem azt akarjuk, hogy a nyújtandó segélylyel olyan vagyont szerezhessenek, a melynek évi jövödelme, állandóan adni fogja nékik azon őszszeget, melyre létfentartásuk végett múlhatlanúl szükségük van. Ezt pedig akként eszközölhetnők, hogy az egyes nyomorgó egyházaknak szükséges összeg tízszeresét kölcsön venné egyházmegyénk, ezen összegen az illető gyülekezeteknek ingatlan vagyont vásárolna, melyet kötelességük lenne az egyháztagoknak megmunkálni, s annak évi jö- Vödelmét, egyházuk fentartására fordíthatnák, a felvett kölcsönt pedig 13 év alatt a kerületi segélylyel az egyházmegye letörlesztené, mert 10%-os törlesztéssel 13 évre egyleteknek is ad kölcsönt bármely takarékpénztár, s igy 13 év leforgásával felszabadulna a most három egyházunknak nyújtandó segély, s avval akkor ismét újra lehetne ugyancsak három egyházunknál kezdeni, a második megalapítás felséges munkáját. Mert 50 — 100 frtos egys mindenkori segélyekkel enyhítjük ugyan a nyomorgó egyházak baját valamennyire, de sebük csakhamar ismét kiújul, vérezni fog, s ki tudja, lesz-e gyógyszer, mely azt teljesen meggyógyítsa ? Ide minékünk alapjából használó orvosság kell, olyan, mely állandóan, évtizedekre kihatólag biztosítani fogja egyházaink fenmaradását. Ilyen orvosságnak tartja egyházmegyénk az ingatlan szerzést, mely egyházaink elgyengült tagjait anyaszentegyházunkhoz való kitartó ragaszkodásra, fokozódó áldozat készségre serkenti, mert úgy okoskodnak, hogy a mi vagyona most egyházunknak van, az a papé, tanítóé, ekkor lesz legalább valami, melyet magukénak mondhatnak, a mely elhordozhatlan terheik viselésében nagy segedelmükre leszen, és ez kötni fogja őket, új, eddig nem érzett vonzalmat kölcsönöz nékik a további munkálkodásra. Utalványozzon azért a főtiszteletü egyházkerület most 400 frtot évi segélyül, 13 évre kiterjedőleg veszprémi ref. egyházmegyénknek, számadás kötelezettsége mellett és a tőke szerzés, erőgyűjtés fent előadott módja szerint, biztosítjuk az egyházkerületet, hogy ezen 400 frt évi segélylyel 4000 frt olyan vagyont szerzünk szegény egyházainknak, hogy azok azután önállóan megélhetnek, állandó segélyezésre többé nem szorulnak, mert fenállásuk biztosítva lesz. Azért kérjük egyházmegyénk nevére az utalványozást, mert mi ismerjük egyházaink baját legjobban, mi tudjuk, hol, miként lehet segítenünk, s egy kis erkölcsi kényszert is akarunk vele a segélyezendőkkel gyakorolni, hogy elmondhassuk nékik, mi lesz a kötelességük ezután, ha mi birtokot vásárolunk számukra; mihez tartsák magukat, mit kívánunk tőlük, s micsoda feltételek alatt adjuk át nékik az ingatlant, melyhez egy krajczárral sem járultak. Eljárásunk eredményéről beszámolunk híven az egyházkerületnek. Főtiszteletü Közgyűlés! Feltártuk leplezetlenül egyházmegyénk égető sebeit; elmondtuk milyen jövő vár reánk! a végelpusztulás, ha meg nem hallgattatunk. Kimegy tőlünk ma három ekklezsia, azután következik a többi egymásután. Akinek érző szive van, az megért és meghallgat minket, az segítségünkre jön és még mindent megmenthetünk. Nem sok, 400 frt azon összeg, melylyel egyházaink második megalapításának felséges utján elindulhatunk. Ám, aki fontra teszi a szeretet munkáját s minket meg nem hallgat: majd vonja akkor felelőségre a következményekért egyházkerületünk. Őrállókul rendeltetvén, elmondtuk kötelességszerüen a mi reánk bízatott, a többi Isten után a kerület kezében van. Kiváló tisztelettel maradtunk Veszprémben, 1893. évi augusztus 15. 16. napjain tartott közgyűlésünkben. — A veszprémi egyházmegye közönsége
