Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-09-10 / 37. szám
615 DÜNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 616 Mit mondjak még ? Amit a feliratban elmondani nem lehetett, mert azt hinné egyházkerületünk, hogy erőszakolni akarjuk a dolgot. Vilonyán, VörösberénybeD, Iszka- Szentgyörgyön oly rettenetes állapotok vannak, hogy ha az előadott módon nem gondoskodunk existentiájuk biztosításáról, mire bezárul felettünk ez az esztendő, Iszka- Szentgyörgy és Vilonya ki lesz törölve az élők sorából. Lelkészeik híven, lelkiismeretesen teljesitik kötelességeiket, semmi kifogásolni valót eljárásukban nem találhatni, s tehetnek-e ezek róla, ha a szegénység miatt minden hallgatójuk kitér. Vörösberényben majdnem családi dráma folyt le. Egy szegény emberen felhajtották a hátralékot, az — persze pénzt is ígérnek, űzetnek is fejenként 20— 40 frtot — átakar térni a róm. kath. hitre, s kényszeritette feleségét, gyermekeit. Az asszony készebb meghal úgymond gyermekeivel együtt, de át nem tér . . . és elkezdődött a dráma, melynek tán a törvényszéken lészen folytatása. Látjátok-e ezt és az ezekhez hasonló esete, két? Yan-e még szive a kerületnek, hogy a nyomorgó eklézsiák pénzét saját zsebjére vágja, és nem hallja meg, mily sokan kiáltanak segedelemért. Mit ér áldozatokkal fentartott főiskolánk, ha 10 ezer ember elhagyja egyházunkat azért, mert terheik hordozásán nem könnyítettünk. Felemeltük azért esdő szózatunkat, még nem késő, még mindent helyre hozhatunk. Tegye a szivére kezét, ki hivatva van e dologban a döntésre, és Ítéljen. Ha lesz lelke ahhoz, hogy úgy számol be a kormánynak az államsegétyről, mint eddig: hadd vesszenek a szegény eklésiák. Veszprémi egyházmegyénk a baj látására felébredt, határozott hangon követeli az államsegélyt, és Isten, s emberek előtt felelőssé teszi ezért mindazokat, kik nem a kirendelt czélra osztogatják azt. Legyen elég 25 esztendő azon időből, a mikor bizonyos orczapirulás nélkül számot sem lehetett adni annak felhasználásáról. Legyen erre fátyol vetve, de ezután ne legyen úgy, mert mindenestől megemésztenünk. Videant consules! Díxi et salvavi animam meam. Thúry Etele. Egy kis észrevétel. (Ajánlva nagytiszteletü Barakonyi Kristóf urnák.) E becses Lapok folyó évi 3I-ik számában nagytiszteletű Barakonyi Kristóf egyh. megyei főjegyző úr szellemes tudósítást tesz közzé nevezett egyházmegyének legközelebb lefolyt közgyűléséről. Mindjárt a czikk elején erős hitét fejezi ki abban, hogy jelen tudósítása rectifica, tióra nem fog szorulni. Ezen hitében bizonyára nem is csalódik, ha tudósításából az utolsó kikezdést elhagyja, vagy más alakban terjeszti a közönség elé. Azt szívesen elismerem, — gyermekkorom óta iránta érzett őszinte tiszteletem parancsolja, hogy ezt kifejezzem — hogy nagyt. Barakonyi Kristóf úr sem szavaiban, sem tetteiben, sem írásaiban rectiíicatiókra nem szokott szorulni. Nem nevezem tehát jelen soraimat rectificatiónak, hanem csupán csak „egy kis észrevétel“-nek. Azt is felteszem nt. Barakonyi Kristóf úr egyenes leikéről, hogy elismeri, miszerint ezt a kis észrevételt el nem hallgathatom; sőt azt is hiszem, hogy ezen kis észrevétel azt fogja eredményezni, hogy nt. Barakonyi Kristóf urnák felőlem eddig fenállott jó véleménye — melyre büszke vagyok — továbbra is fennmarad. Ezek után előadom tárgyilagos észrevételeimet. Nt. Barakonyi Kristóf úr — zárjel között — azt állítja, hogy interpellálom „valami dogmaticus kérdéseket érintő hírlapi közlemény tárgyában,, tétetett. Erre azt jegyzem meg, hogy a főjegyző úr az jinterpellátió tárgyát alaposan félreértette vagy félremagyarázta, mert az „egy lelkész szájába nem illő nyilatkozatnak nyilvános lapbani megjelenése“ tárgyában volt téve. Ha főjegyző úr interpellátiómat figyelmesen átolvassa: azonnal meg fog győződni az én állításomnak helyes és jogosult voltáról. Nunc venío ad fortissimum! , . . Azt állítja nt. Barakonyi Kristóf úr, hogy interpellatióim „a közönségre azon sajátságos benyomást tette, melyet a szőrös kezek egykor Izsákra. A szó Jákob szava, de a kezek Ézsau kezei“ .. - Ezen állításnak jogosult voltát egyszerűen tagadom! A hatást én is figyelemmel kísértem s megfigyelésem alapján állíthatom, hogy ha egyenként megkérdeznénk a benyomásról a közgyűlés jelenvolt tagjait: ez esetben nt. Barakonyi Kristóf úr másod — vagy harmad — magával képviselné az általa úgynevezett közönséget. Ezt én is határozottan tudom és állítom! De sajátságos dolog is ez! . . . Egy csendes, hallgatag természetű káplán — ki még eddígelé a közgyűléseken mint szónok nem szerepelt — im, egyszerre előlép és interpellál egy igazán botrányos ügyben ... No hát fogjuk rá azonnal, hogy őt beugratták s hogy ő csak egy phonográph, melybe mások belekiabálták a mondandókat! ... E felfogás ellen tiltakozom s azt határozottan visszautasítom! Mások vak eszköze nem voltam és nem is leszek sohasem! Ezt a g}Tanusitást nem vártam épen a nt. főjegyző úrtól s itt én is szeretem hinni, hogy „a szó Jákob szava, de a kezek Ézsau kezei!“ Tudom én jól, hogy kiket tartanak néhányan az én titkos sugalmazóimnak, alias beugratóimnak! . . . Első sorban egy érdemekben megőszült s köztiszteletben álló lelkészt; másod sorban magának azinterpell .lt nyilatkozatnak hirlapbani közrebocsátóját. . . . Határozottan kijelentem, hogy az első sorban gyanúsított lelkész úr nem tudott az interpellátióról annak megtételéig egy árva jottát sem! A második sorban gyanúsított lelkész úr pedig több Ízben igyekezett engemet rábeszélni arra, hogy ne tegyem meg az interpellatiót. Mindezt kész és képes vagyok bármikor hiteles tanukkal is igazolni, a kik tudják az előzményeket épen úgy, mint én s a kik közül — akadályoztatásom esetén — más is megtette volna az interpellátiót- Ezek azonban nagyon is távol állanak velem egyetemben a két gyanúsított lelkész úrtól és tudják, hogy az üg ró épen azért hallgattunk a közgyűlésig, mert nem akartunk előre nagy zajt csapni. Hogy mindezek kijelentésével tartozom úgy magamnak, mint a velem egyetemben gyanúsítottaknak: ezt — biztosan hiszem — elismeri nt. Barakonyi Kristóf úr is*
