Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-08-20 / 34. szám
Negyedik évfolyam. 34. szám. Pápa, 1893. augusztus 20. DUNÁNTÚLI 3KELŐFIZETÉSI DÍJ: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 4 frt, félévre 2 frt. Az; egyház és iskola köréből **6 HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petitsor többszöri közléséért 5, egyszeriért 7 kr sorja. Ezenkívül bélyegdíj 80 kr. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. TARTALOM: Régi czél, új eszközök. (Vége.) Rácz István. — A szeretet jutalma. — A belső-somogyi egyházmegye közgyűlése. Barakonyi Kristóf. — A gályarabok története (1674—1676.) (Vége.) Borsos István. — Vegyes közlemények. Régi czél, új eszközök. (Vége.) Mivel a szektáknak s a felekezetnélkülieknek kilátásba helyezett kedvezmény, a szervezkedési jog előre láthatólag fokozni lógja a tevékenységet a proselyta-csinálás terén —, másrészről pedig az anyakönyvek államositása által a lelkész és gyülekezete közötti érintkezés s a közöttük levő szoros és benső viszony bizonyos tekintetben meggyengül: a közeledő új egyházpolitikai helyzetet méltán tekinthetjük úgy, mint egy versenyt, mely az egyházak életképességét alaposan próbára teszi. — A gyengébb fél veszít, elmarad versenytársaitól, az erősebb pedig halad folytonosan erőről-erőre, nyereségről nyereségre. Nem rég egy országgyűlési képviselő — ki egyházunk tagja — e dolgokkal kapcsolatban nagyobb társaság előtt igy nyilatkozott: „A protestantismusnak jövője nincs, a jövő a catholicismusé, mert az tud uralkodni.“ Nem tekintve azt, hogy ez állitásban van-e és mennyi igazság, azt mindnyájan tapasztalhattuk, hogy a katholicismus akar, és bizonyos tekintetben tud is uralkodni. — Az azonban szinte természetesnek látszik, hogy az az egyház, a mely hatalmas szellemi és erkölcsi eszközök birtokában van s azokat úgy tudja használni, hogy azokkal a hiveket még a nagyobb rázkódtatások között is szorosabban kapcsolja magához: az az egyház a versenytől nem félhet, az elmaradni nem fog. Nem elég tehát, hogy lelkiismeretes katechizáczió, okszerű vallástanitás által bevezessük gyermekeinket a gyülekezetbe, hanem fel kell használni a kinálkozó hitóbresztő eszközöket, hogy a hivek hitbuzgósága necsak feléteesztessék, de folytonosan éles2Jta^É|hiaog^l|gyÖti az a szív mélyén gyökerező tettekben munkás, ma-Ha ilyen hiterősitő kat elhanyagolni nem lehet, — ha nem lennének, mint a jó alkalmatosságot áron is meg kellene vásárolnunk. Nem szólva bővebben ez eszközökről, csak egy körülményt említek fel. — Tudjuk, hogy népünk szereti a szokatlant, a rendkívülit, az ünnepélyességet. — Tapasztaljuk például, hogy templom-, harang- vagy orgonafelavatás alkalmával, a mikor valamivel nagyobb az ünnepélyesség s a szokottól eltérőleg több lelkész fungál: nemcsak helyből, de néha más községekből is nagy számmal sereglenek a hivek a templomba. — Igaz, hogy talán sok esetben ennek indító oka nem az igazság éhezése és szomjuhozása, hanem a kíváncsiság: de az ige nem csak a rendszeres hirdetés és hallgatás által, hanem pillanatszerüleg is működik. — S ki ne tudna esetet arra, hogy egy-egy legátus vagy szupplikáns által szépen előadott jó beszéd hosszú ideig emlékezetben marad a hallgatóság körében, néha még olyanoknál is, kik nem magáért az igéért, hanem kíváncsiságból mentek a templomba? Mi eddig ez eszközöknek kellő fontosságot nem tulajdonítottunk. Csak a legközelebbi székesfehérvári egyh. kér. közgyűlésről szólok. Tudjuk, hogy a gyülés-34 ADUIM! IT. REF. raiZIt Him* KÖZLÖNYE.
