Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-08-20 / 34. szám

563 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 564 nek rendkívül fontos tárgya volt: százados fő­iskolánk áthelyezése, vagy Pápán maradása, — sőt tekintve a mindkét részről felajánlott nagy­mérvű adományokat, főiskolánk sorsa, jővője for­gott szóban. A közgyűlésre megjelentek a tagok teljes számban. Az egész egyházkerület, sőt ta­lán nagyítás nélkül mondhatjuk, hogy a tárgy kiváló fontosságánál fogva az egész magyar ref. egyház figyelme a mi közgyűlésünkre volt irá­nyozva ez alkalommal. És mi a fontos közgyű­lést megkezdtük a templomban egy — bár igen szép és alkalomszerű — hétköznapi könyörgéssel, melyen a közgyűlési tagokon kívül nem vett más részt, mint néhány iskolás gyermek s 5—6 gyü­lekezetbeli — öreg nő. — Mintha az üres padok, mint megannyi kérdőjel, neheztelve mondták volna: hát a nép, a gyülekezet, a város? Nem vesz, vagy nem akar tudomást venni arról az ünnepélyről, mely kebelében folyik le? Hiszen ez ügy az ő ügye is, s az ünnepély az ő ünnepélye is! Milyen jó alkalom lett volna itt — atulajdon­­képeni isteni tiszteleti elemen kívül — a már kü­lönben felkeltett érdeklődést megfelelő módon főiskolánk felé terelni! A kath. egyház azon alkalmakat, melyekkel a népre hatni tud, nemcsak felhasználja, de ki­zsákmányolja. Hallottam egy bérmálási szertartásról, mely nem rég egy dunántúli városban folyt le. A vá­ros mindent elkövetett, hogy az ünnepély minél impozánsabb legyen, — a bérmálást teljesítő fő­papot mozsár-lövések fogadták s disz bandérium kisérte, melynek legnagyobb része református egyénekből került ki. — A templomi szertartáson szép számú református közönség is megjelent.— A szokásos czeremónia után a főpap — kinek nagy hírénél csak a közügyek iránti közönyös­sége volt nagyobb — az óriási közönség előtt kenetteljes főpásztori predikácziót tartott a „ke­resztyén katholikus hit“-ról, közben-közben be­sározván a prot. egyházat, a jelen volt prot. kö­zönség épülésére. Pedig ha abból a fényes ünnepélyből az ér­dek-keltésre szánt külsőségeket elvesszük, tulaj­­donképen nem más az, mint nálunk egy gyüle­kezetnek konfirmácziói szertartása. — S ime mig ők egy ily csekélyebb jelentőségű ünnepélynek is oly érdeket akarnak és tudnak kölcsönözni: addig mi egy sokkal nagyobb fontosságú ünne­pélyt, mely nem egy gyülekezet, hanem az egész egyházkerület ünnepélye, melyen nemcsak egy püspök s annak elmaradhatlan fényes segédlete, hanem az egész egyházkerület tisztviselői, és vi­lági nagyjai megjelennek; egy oly fontos ünne­pélyt megejtünk néhány iskolás gyermek s néhány templomi törzsvendég jelenlétében! S ha a mi népünk itt is, ott is — habár csak kíváncsiságból is — végig néz olyan ünne­pélyt, melyet részben nem ért, részben ért ugyan, de nem köszöni meg: vallyon nem szívesebben venne-e részt — ha alkalma lenne, s ha figyelme felhivatnék rá — egy olyan szertartáson, melyen épen ő róla van szó, s melyen nem látványosság­gal és türelmetlenséggel, hanem mint a 69. di­cséret mondja „egyező zengésekkel, értelmes di­cséretekkel“ imádják az Istent?? Adjunk tehát népünknek alkalmat arra^ hogy ott, a hol lehet, s akkor a mikor lehet, éb­ressze, élessze buzgóságát. Az önként kínálkozó s gazdagon értékesíthető jó alkalmakat ne sza­­lasszuk el, ne hagyjuk nyom nélkül elenyészni, hanem emeljük ki a közönséges napok sorából s tegyük magasztos ünnepéllyé. Ne mozsár-lövé­sekkel, ne lovas bandériummal, hanem hozzánk illőleg: lélekben és igazságban! Hadd lássa az a nép, hogy az ő egyházi és világi elöljárói mily nagy lelkiismeretességgel és szeretettel forgolód­nak e szent dolgok körül; — hadd tanulja meg az a nép — melynek áldozatkészségére oly sok­szor apellálunk — hogy a mi itt történik, az nem csupán a papok dolga, sőt azoké legkevésbé, ha­nem ő érette, az ő érdekében, az ő egyháza és iskolájának felvirágoztatására történik, a mi tör­ténik. S hadd tanuljon az a nép — a saját egy­házának építése mellett — az egyház közügyei iránt is érdeklődni, tanuljon velünk együtt lel­kesülni. Mert a gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy véka alá rejtsék, hanem, hogy világítson azoknak, kik a házban vannak. Természetes, hogy ez úgy lenne legjobban elérhető, ha egyházmegyei és kerületi gyűlése­ink felváltva, más-más vidéken, illetve egyházban tartatnának s ne törekednénk e tekintetben is czentralizáczióra. —• Az igy előállható kiadási több­letet bizonyára kárpótolná az ez által elérhető er­kölcsi nyereség. — Ki ne tudná, hogy egy-egy püs­pöki látogatás, annak ünnepélye, beszédei sok helyen szent elhatározásokat ébresztettek, s ha ez elmaradt is, a legtöbb helyen kitörölhetetlen nyomokat hagytak hátra a szivekben?!

Next

/
Thumbnails
Contents