Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1893-08-13 / 33. szám

559 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 560 is. A gyűlés lefolyásáról a részleges tudósítást lapunk jövő számában fogjuk közölni. — A veszprémi egyházmegye ez évi őszi közgyű­lését folyó hó 22-én tartja Veszprémben az egyházmegyei gyűlések székhelyén. E gyűlésen teszi le a hivatalos es­küt az újonnan választott tiszti kar, melyre a Balaton­­vidék siralmassá vált anyagi hetyzete miatt épen nem könnyű feladat vár. Az erőnek, hatalomnak és bölcseség­­nek Istene vezérelje és tanácsolja őket szent leikével, hogy a vezetésükre bízott szent gyülekezeteink, melyek oly sok vészes viharral küzdöttek már, győzelemmel ál­hassanak meg ezen nehéz megpróbáltatás közepette is és előre látó gondoskodásuk folytán épségben megtartassa­nak anyaszentegyházunk tagjaiul. — Szavazatbontás. Mint a sz.-fehérvári „ad hoc“ gyűlésről közlött tudósításunkban is fölemlítettük, nagysá­gos G-ergey Károly ny. k. táblai biró úr kerületi tanács­­birói tisztéről ismételten lemondott, minek folytán a főtiszt, püspöki hivatal új szavazás elrendelésére kéretett fel. A beérkezett szavazatok folyó hó 6-án bontattak fel főtiszt, méltóságos püspök úr elnöklete alatt a következő ered­ménynyel : Eötvös Károly országgyűlési képviselő, a me­zőföldi egyh. megye tanácsbirája, kapott 115 szavazatot, Csorba Ede kaposvári ügyvéd, a b.-somogyi egyh. megye tanácsbirája 38 szavazatot. A többi 132 szavazat 43 egyén között oszlott meg. A kerületünkben fennálló gyakorlat szerint tehát Eötvös Károly és Csorba Ede urak között új szavazás lesz. — Értesítés. A sárospataki főiskolában — az aka­démiában épen úgy, mint a gimnáziumban — a beírások szeptember 1-én kezdetnek meg s tartanak 8-íkáig, azzal a megjegyzéssel azonban, hogy a gimnáziumba a négy első nap csak protestáns vallásnak vétetnek fel; szeptember 5-íkétől azonban más vallásfelekezetüek is felvétetnek 65 létszámig. — A magán-, pót- és javitó-vizsgálatok augusz­tus hó 28. 29 és 30-ik napjain fognak megtartatni. — Az igazgatóság. — Néhai Révész Bálint nagy becsű irodalmi ha­gyatékából megjelent a 4-ik kötet is, mely ünnepi és év­szaki egyházi beszédeket tartalmaz. Csiky Lajos, mint e drága hagyatéknak fáradhatatlan rendezője, lapunk utján is tudatni óhajtja mindazokkal, kik a múlt évben az első három kötetet megrendelték nála, de az ezen évben megje­lenő IV—VI. kötetekre még mindeddig nem küldték be hozzá megrendeléseiket, hogy nékiek ezen uj köteteket kész az előfizetési 2—2 frt árért küldeni meg. E körül­ményre különösen felhívjuk t. lelkésztestvéreink becses figyelmét, kik ha azt felhasználni elmulasztanák, bizo­nyára méltó okuk lenne később a sajnálkozásra. — Gyásztndósitás. Súlyos gyász érte lapunk fele­lős szerkesztőjét, nt. Németh István urat, és családját szeretve tisztelt ipának, tek. Pethő Péter urnák f. hó 5-én bekövetkezett halálával. Nem váratlanul költözött el ugyan kedvesei közül, mert már hosszabb idő óta súlyos beteg­ség nehezedett reá, mely lassanként megfosztotta élet­erőitől; de mégis nagy hiányt hagy maga után a gondos és szerető családatya, ki minden idejét, gondját és figyel­mét övéinek, hozzátartozóinak szentelte. Többi rokonai, barátjai és tisztelői pedig a talpig derék, becsületes em­bert gyászolják benne. Temetése f. hó 6-án d. u. 5 óra­kor volt, melyen a tisztelők és ismerősök nagy tömege jelent meg s kisérte az elköltözöttet földi nyugvó helyére. A temetést nt. Kis Gábor úr végezte, szép és tartalmas beszédet tartván a háznál s megható imát a sírnál. A gyászoló családtól kiadott gyászjelentés a következő: Öz­vegy Pethő Péterné született Dienes Éva maga-, gyer­mekei s az összes rokonság nevében mélyen szomorodott szívvel jelenti férjének Pethő Péternek élete 74-ik évé­ben hosszas szenvedés után folyó hó 4-én d. u. 2% óra­kor történt gyászos elhunytát. A boldogult hült tetemei f. hó 6-án d. u. 5 órakor fognak az ev. ref. egyház szer­tartása szerint az alsó-városi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni- Béke hamvaira. Az elhunytnak gyermekei: Pethő Irén, férjezett Antal Károlyné, Pethő Szidónia, fér­jezett Németh Istvánné; özvegye Dienes Éva; unokája Antal Zoltán; vejei: Antal Károly, Németh István. B. I. HIVATALOS RÉSZ. Pályázati hirdetmény. Az őrségi ev. reform, egyházmegyébe kebelezett kerka-németfalui kántortanitói állomásra — melynek java­dalmazása — tisztességes lakás és kerten kívül — a ter­ménybeliek pénzértékre számítása mellett 420 az az négy­­százhusz forint — pályázat hirdettetik; az erre irányzott, és szabályosan elkészítendő kérvények folyó évi szeptember 1-ig Egyházasrádóczra az esperesi hivatalba küldendők. Kelt Egyházasrádóczon, 1893. aug. 5. | Somogyi Gyula. esperes. Pályázat. Az őrségi ev. reform, egyházmegyébe kebelezett szentgyörgy-völgyi 2-od tanítói állomásra, melynek java­dalma, az iskolai épület emeleti helyiségében igen díszes lakáson kívül — 350 az az háromszázötven forint készpénz, mely negyedévenként a gyülekezet pénztárából fizettetik. Ezen fizetésért a 3 kezdő osztályt köteles a vállalkozó ve­zetni. Szabályszerüleg felszerelt kérvények /. évi szept 1-ig Egyházasrádóczra az esperesi hivatalhoz küldendők. Kelt Egyházasrádóczon, 1893. aug. 5. Somogyi Gyula. esperes. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: NÉMETH ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN főmunkatárs nevére czimzendők. Pápán, 1893. az ev. ref. főiskola betűivel, ny. Kis Tivadar.

Next

/
Thumbnails
Contents