Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-08-13 / 33. szám
549 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 550 eredménye nem lett ugyan, de eredménytelen sem lett. A hol a mag nem esett kősziklára, vagy az útfélre, ott termett hatvanannyit, százannyit! (Folyt, köv.) Kercza. RÁcz István. Az 1883 : XXX. törvényczikk. Ha valakit, kinek balkeze kis ujjába üszők esett, az orvos azon alternativa elé állitana, hogy vagy engedje levágatni a kis ujját vagy készüljön a halálra: alig kételkednénk azon, hogy a patiens melyiket fogja választani. És ime a mi egyházkerületünk, mely az előtt az alternatíva előtt áll, hogy vagy adjon át 3—4 gymnasíumi tanszéket évi 12,000 frt államsegély igénybe vételéért vagy engedje ki a népoktatást kezéből teljesen, az az készüljön a halálra — még habozni látszik a választás előtt. De hát habozik-e valóban ? Ha a jelek nem csalnak; & kerület többsége nem habozik többé. És a habozókat is csak egy képzeleti aggódás tartja vissza, meg talán az a remény, hogy államsegély nélkül is majd csak megélünk. Az üszkös ujjú ember reménye! Két oldolról is jött a nyomás, hogy a mit néhány év előtt perhorreszkáltunk, azt most — jobb későn mint soha — igénybe vegyük s bizonyára nem érdektelen jelenség, hogy e két oldalról jövő kényszert külön-külön egyházkerületünk két előkelő tagja ecsetelte legutóbb élénk szavakkal: Antal Gábor és Vályi Lajos. Antal G-ábor „az ev. ref. lelkészek fizetésének javításáról tartott fölolvasásában (lásd e lap 26. számát) egy „lelkész fizetés javítási alapot,“ s egy „lelkész fizetési javítási állandó bizottságot“ javasol, azon helyes tudatból kiindulva, hogy a kerület nem nézheti nyugodtan, mint nyomorog annyi és annyi lelkész oly csekély fizetésen, mely a napidíjasok fizetésénél alig különb. De a javaslat már t. i. a lelkész fizetés javítási alapra vonatkozó, bágyadt, s meglátszik, hogy Írója a lelkészi fizetések rendezésének egyedüli módját az államsegélynek teljesen és kizárólag e czélra — nem pedig iskolai czélokra — leendő fordításában látja. Nem is titkolja e nézetét maga sem : „Szerény nézetem most is az, hogy sem főiskolánk anyagi ügyei teljesen rendezettek mindaddig nem lesznek? gém egyházkerületünk más irányban maga elé tűzött fontos feladatai megoldására nem is gondolhat, mig a középiskolai államsegélyt igénybe nem vesszük.“ Vályi Lajos esperesi évi jelentésében a praeparandia visszaállítását állítja elsőrendű életszükségletnek. Határozott szavakkal mondja : „ismét és ismét hangsúlyozom : adjunk át minden haladék nélkül nehány gymnasiumi tanszéket az államnak s állítsuk fel — ha lehet — még ez évben a praeparandiát.“ A lelkészi fizetések rendezésének s a tanítóképző intézet visszaállításának elodázhatatlan volta hallatják mind erősebben szavukat, s jaj egyházkerületünknek, ha a közgyűlés e hangokra siket marad! Tenni kell mindkét irányban és pedig haladék nélkül; tenni pedig csak úgy lehet, ha középiskolai államsegélyt veszünk igénybe. Ismételjük a komáromi egyházmegye esperesének szavait: ha lehet még ez évben. Még ha jogokat kellene is feláldoznunk, akkor is azt kellene mérlegelnünk, melyik előnyösebb: a régi jogok megtartása vagy az egyház épületeinek imigy-amugy való tatarozása? s akkor is csak mérlegelés, nem pedig könnyen repülő frázisok után lehetne elutasítani a segélyt magunktól. De az államsegély igénybevétele még csak valódi jogok föláldozását sem kívánja; azt a képzelt jogot pedig, hogy 3—4 tanszékre a 25—30 év alatt bekövetkező üresedéskor a kerület maga válasszon tanárt, ue pedig a kerület által ajánlottak közül nevezze ki a miniszter, még kisebb ellenszolgáltatásért is szívesen átengedhetnők. Autonómiánk teljességéről ábrándozni az 1883 : XXX. t. czikk után, csak a viszonyokkal nem ismerősöknek bocsátható meg, mert igaza van Vályi Lajosnak: az autonómia „már csak névben él s többé nincs jelen.“ Hogy pedig ez igy van, hogy egy képzeleti értékkel bíró jog gyakorlásán kívül nem adunk át évi 12,000 írtért az államnak autonómiánkból semmi olyat, a mit az minden segély nélkül is ne birtokolna, két fejezet alatt ide iktatjuk az 1883 : XXX. t. czikk azon pontjait, melyek az állam és a felekezeti iskolák viszonyaira vonatkoznak. I. Az állam beavatkozása segélyadás nélkül. A törvény 3 §-a egyetemesen kötelezőleg megállapítja a gymnasiumi oktatás rendes tantárgyait. 8. §. A felekezetek által fentartott tanintézeteknél a tantárgyakban az egész tanfolyam alatt elérendő vég czélt és a tanítandó ismeretek mértékét, a tanrendszert, tantervet és a tankönyveket az illető felekezeti főhatóság állapítja meg és azt esetröl-esetre a vallás és közoktatásügyi miniszternek bejelenti; a megállapított mérték azonban nem lehet kisebb, mint az, mely a közoktatásügyi miniszter rendelkezése és közvetlen vezetése alatt álló intézetekben alkalmazva van és az illető intézetekre nézve csak a minimumot határozza meg. 14. §. Osztályok összevonását, azaz egy év alatt két osztálynak elvégzését csak kivételesen, az iskola felekezeti főhatóságának indokolt ajánlatára, engedheti meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter. 16. §. Megállapítja egyetemesen kötelezőleg a tanórák heti maximális számát. 17. §. Megállapítja egyetemesen kötelezőleg, hogy egy-egy osztályban hatvan tanulónál több rendszerint nem lehet. Ha a létszám a hatvanat csak kevéssel haladja meg, ez iránt az illetékes iskolai főhatóság által tett indokolt jelentésre a vallás- és közoktatásügyi miniszter a párhuzamos osztály felállítását mellőzheti, illetőleg elengedheti 23. §. A felekezeti intézet érettségi vizsgálatához a vallás- és közoktatásügyi miniszter kormány képviselőt rendel ki, mely okból köteles az illető iskolai főhatóság az érettségi vizsgálat idejét legalább egy hóval előbb a miniszternek bejelenteni. 24. §. A kormányképviselő az érettségi bizonyítvány kiadását felfüggesztheti. 23*
