Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-08-13 / 33. szám
547 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 548 szágokban, hol a tevékenység e téren még nem indult meg, tanácscsal, buzdítással szolgálnak? sót könyvekkel, nyomtatványokkal, térképekkel s esetleg pénzadományokkal segítik elő a vas. iskolák felállítását. — Czéljuk elérésében fáradhatlanok s fáradozásukat többnyire siker koszoruzza. Felemlítek egy érdekes s a mi viszonyainkkal bizonyos tekintetben analog esetet. Egy amerikai vasárnapi iskola egyesület az 1868. évben kiküldte elnökét (egy lelkész) Európába, első sorban Németországba, a vasárnapi iskola ügynek szélesebb körben terjesztése s illetőleg annak az intéző körökkel leendő közelebbi megismertetése czéljából. — Itt azonban munkája kivitelében, sót megkezdésében is makacs ellentállásra talált. A német Chauvinismus igy szólt: „A vasárnapi iskola igen jó lehet Amerikában, sokat tehet Angliában, de nem alkalmazható s nincs is rá szükség Németországban. Ellenkezik a mi szokásainkkal, hagyományainkkal. — A mi gyermekeink eléggé oktatva vannak a mindennapi iskolában és szabályszerű katechizáczió mellett elegendő vallási előkészületet nyerhetnek. — A vasárnapi iskola, a világiak által eszközölt vallástanitás, sohasem honosodhatik meg Németországban.“ Ezután alig néhány óv elteltével Tholuck, a haliéi hires theologus, megnyitotta saját termeit a vasárnapi iskolás tanulók számára, kiknek ó — a nagynevű theologiai professor — lett első vasárnapi iskolai tanitójuk. Ma pedig, a fentebbiek után alig 30 évvel, a német birodalomban több mint 3000 vasárnapi iskola van 300,000 tanulóval s magában a fővárosban van 108 vasárnapi iskola. — A hivatalos ellenzés is nemcsak hogy teljesen megszűnt, de sót néhány évvel ezelőtt a porosz egyház egyik legfőbb gyűlése elrendelte, hogy: „a lelkészjelölteknek a felszentelés előtt gyakorlottaknak kell lenniök a vasárnapi iskola szervezésében és vezetésében.“ Egy német vasárnapi iskola tanító pedig legközelebb igy irt az ottani viszonyokról: „Az Isten igéjének befolyása a gyermekek ezreire nagybecsű, sőt szélesebb értelemben véve nagy befolyással volt az az egész egyházi élet kifejlődésére Németországban. — Az Ur napjának megszentelésére nézve hatalmas eszköz a vasár, napi iskola, melyben népünk alaposan megismerkedik a bibliával, s mely ösztönt ad egy újabb missionáriusi tevékenységre. — Mi bízunk abban, hogy a vasárnapi iskola mindinkább-inkább hathatós eszköze lesz az Isten országa terjesztésének hazánkban.“ A német Chauvinismus tehát tisztelettel meghajolt a német vallásosság előtt. Mi e tekintetben alig vagyunk valamivel előbbre, mint a német prot. egyház 1863-ban volt. — Nemcsak a külföldi intézményektől, de még az erdélyi speczialitásoktól is félünk. (Igaz, hogy van is közöttük félni való!) Pedig a reformatiót is a külföldtől vettük át s theologiai irodalmunk is hosszú ideig, sőt sok tekintetben még ma is a külföldi theologia emlőiről táplálkozik. De nekünk nem is kellene meghajolnunk, csak vissza kellene térnünk a régi ösvényekre, — mert hogy őseink e tekintetben nem álltak a külföld mögött, annak nyoma több helyen található. Az 1576. évben Herczeg-Szőllősön tartott zsinat —melynek kánonai szerint kormányozták annak idejében a mi egyházkezületünket is — egyik végzésében ezt mondja: „Hogy pedig ezekre a szent dolgokra a keresztyének inkább reászokhassanak és az igaz tudományban naponként öregbülhessenek, azt akarjuk, hogy minden tanító necsak prédikáljon, hanem a gyermekeket is a keresztyónségnek fundamentomára és a hitnek ágazataira tanítsa, a mint a régi anyaszentegyházban való tanítók is cselekedtenek.“ Tudjuk, hogy a legutóbbi időkben a szekták, a nazarénusok, baptisták felismerték ennek nagy horderejét s különösen népesebb gyülekezeteinkben épen tulajdon fegyverünkkel, a bibliával támadják, gyengítik egyházunkat. A mi mostani népiskolai szervezetünkbe a vasárnapi iskolai munka legkönnyebben és legczólszerübben beilleszthető lenne — véleményem szerint — úgy, hogy kapcsolatba hozatnék az ismétlő iskolával, de a melybe, tekintve gyermek isteni tiszteleti jellegét, feljárhatnának a mindennapi iskolaköteles gyermekek is a kitűzött egy órára. E tárgyban, körülbelül egy évtizeddel ezelőtt, mozgalom indult meg nálunk is, mely azonban csak a theol. akadémiák növendékeire szorítkozott. Helyesen is, mert mig a theol. ifjúság olyan tudattal s olyan előkészülettel nem jó ki az életbe, hogy ez épen úgy hozzá tartozik a lelkószi teendőkhöz, mint más egyéb: addig ilyen fontos, de nehéz munkát egyöntetüleg megkezdeni nehéz. — A mozgalomnak fénye®
