Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-05-14 / 20. szám
"345 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 34SS Szóljak-e még azon emberbaráti jótékony intézetről, mely egyedül nemes szived sugallatából kizárólag a te alkotásod, értem a jótékony nőegyletet, a mely fennállása óta évenként százakat fordit szegény gyermekek felruházá-sára, a kiket ez által nemcsak az idő viszontagságaitól év meg, hanem alkalmat nyújt nekik arra, hogy a hasznos ismeretekben, vallásosságba!], minél nagyobb elhaladást tehessenek, elzüllés helyett hasznos tagjai legyenek az egyháznak, derék polgárai a hazának. És ha igaz, hogy ezen egyháznak vagyona nincsen — pedig igaz — azon kérdés lép előtérbe, miből volt lehetséges mindezeket létesíteni ? Rendelkeztél talán Mózes varázs vesszejével, a mi a hajdankorban forrást fakasztott a kemény sziklában, hogy a kifáradt nép szomját oltsa? A csodák korszaka lejárt és mégis azt kell állítanom, hogy varázshatalommal rendelkeztél, atyai szelídséget, tapintatot fejtettél ki az áldozatkészség sikeres felébresztésére. Ezek voltak azon varázsigék, a melyekkel ezen alkotásokat létesitéd. Egyetemes egyházunk és így természetes annak parányi része a mi egyházunk sem bir földi javakkal, hogy hű munkásainak fáradozásait megjutalmazza, de bir egy kincsesei, a mely a földi javaknál többet ér és ez az igaz érdemnek elismerése és méltánylása Az érdem elismerése és méltánylása volt az, midőn felsőbb hatóságunk a díszes tanácsbirói székbe állított, majd a jegyzői toll vezetésével bízott meg Az érdem elismerése -és méltánylása, midőn a mai napon tiszteletedre ünnepet rendezünk, hogy arczképedet e tanácstermünk számára lefestettük (e pillanatban lehullt a lepel a díszes képről és .általános hosszas éljenzéssel üdvözöltetett az ünnepelt.) E kép nemes vonásai szolgáljanak például, mikép kell teljesíteni a kötelességet, mikép kell szolgálni az egyházat, mikép kell szeretni a hazát. Ámde, mint minden emberi alkotás, úgy e kép is alá van vetve a múlandóság törvényének, az időnek vasfoga ezt is megemészti; de egyet nem emészt meg, egy nincs alávetve a múlandóság törvényének, mert az mélyen szivünkbe van vésve, átmegy maradékainkra, a mikor már mi is elmúlunk és összevegyülünk a földdel : ez a hálaérzete, mely mindörökké megmarad. Tekintsd ezen ünnepélyt tiszteletünk és ragaszkodásunk hű kifejezésének és fogadd azon jó kivánatunkat, hogy tartson meg a mindenható Isten még igen sokáig, adjon erőt és kitartást, hogy ezen egyház, a mely 25 év előtt csecsemő korát élte, de ma már -erőteljes férfivá lett és mint erős szikla rendületlenül meg áll a fel-felcsapkodó hullámok között, — hogy ez egyház a virágzásnak minél magasabb fokára emeltessék. Isten éltessen soká. Nt. Tatay Imre lelkész ur a következőkben válaszolt : Tekintetes főgondnok ur! Mélyen tisztelt közönség! Mélyen megható reámnézve ez a mai nap. Megható azért részben, hogy azon szerény lelkészi hivatalos pályán, melyen működni szerencsés vagyok, ily fényes kitüntetés szokatlan, s mivel ily kitüntetést várni nem is lehet. — Igen megtisztelő azért e kitüntetés, igen megtisztelő főgondnok urnák szivemhez szóló és szívből jövő nyilatkozata. Ha visszatekintek azon 25 évre, a melyet Isten kegyelméből itt az egyház körében, mint lelkész eltölteni szerencsés ivoltam, a kezdet nehézségeit látom első helyen; de tuda! tával bírtam már jövetelem alkalmával, minő nagy teendők várnak reám hivatásom mezején. Jöttem tehát Istenben bízva egy oly fegyverrel, az igének fegyverével, hogy küzdhessek, hogy működhessek. E gyülekezet érdekének előmozdítására bennem volt a nemes buzgóság, bennem* volt a nemes igyekezet és feltett czélom volt erőmet'arra. áldozni, hogy azon a téren, melyet a gyülekezet bizalma, nekem, mint lelkésznek kijelölt, haszonnal működhessem. De ha visszatekintek a múltra, mégis némi önvád szólal meg bennem, hogy nem tudtam úgy teljesíteni kötelességemet, a mint szerettem volna. Az igaz, hogy 25 év alatt mégis közreműködtem, hogy az a haladás, az az előmenetel látható legyen, hogy azok a nemes, maradandó, áldásos alkotások létrejöjjenek, a melyekhez fűződik e mai nap öröme. De az is igaz, hogy voltak — Istennek legyen hála — a kikkel együtt működtem én s a kiket illet e mai napon a tisztesség. Igen, ha visszagondolok a múltra, azoknak szellemeit látom — mert hiszen sokan elköltöztek közülünk — kik a. főgondnoki székben ültek s munkálták e gyülekezet javát. Ott látom első helyen néhai dicső emlékű Molnár Imre urat, ki akkor volt főgonduok, mikor ide belépni szerencsés voltam. Az ő nevéhez fűződik egy igen közhaszmi intézmény felállítása e gyülekezetben. Ez a temetkezési egylet, melynek jótéteményeiben sokszor részesültek egyházunk tagjai. Öt felváltotta e széken Márkus István, az ő nevéhez az ő működéséhez fűződik az ujiskolai épület alapjának illetőleg fundusának megvétele. Őt Tóth Antal váltotta fel, a kiuek uevéhez fűződik a templomi orgona és toronyba helyezett időt jelző óra létesítése. Ezek azok tehát első helyen, kik velem közreműködtek a 25 év folyamán. De látom én még ezek mellett azon egyházuk iránt nemesen érző férfiak szellemét is: néhai Fekete János, Szőllősi Pál, Yégh Károly, Magyaródi József, Magyaródi István, Nagy István és még többekét, kik már csak emlékben élnek közöttünk, de méltók arra, hogy akkor, a midőn azon eredmény felett örömünuepet tart a gyülekezet, a melyekhez ők is hozzájárultak lélekkel és szívvel ugv mint áldozattal, akkor az ő emléküknek is kegyelettel áldozzunk és az ő emléküket részesítsük az elismerés koszorújában. Tehát midőn én ez elismerő megtiszteltetést elfogadom ez alkalommal, elfogadom azért, hogy & kegyelet adóját le rójam azon dicsők áldott emlékének, és engedjék meg, hogy ne tartsak fenn mást magam számára, mint azt a végtelen szerencsét, hogy az Isten az én életemet tartotta meg, nekem adá a kegyelmet, hogy megérjem 25 év után a múltba tekinteni, a mely az Isten előtt fénylik^ legyen jutalmamra, hogy én adjam át nekik az elismerés és hála koszorúját. De itt még nincs vége az érdemsorozatnak és hiba volna tőlem, ha elhallgatnám azt. Az uj iskola épületének felépítése ujabbkori alkotás és hogy ennek felépítésében, nagy érdemet szerzett önön magának e gyülekezett főgondnoka Pálffy Károly ur, neki elismerést kell szavaznunk, mert az ő buzgó ténykedése eredményezte azt, hogy e terem felépült. Én tehát óhajtom, hogy kedves főgondnok ur azon a téren, a meljen a múltban oly önfeláldozóan s eredményesen munkálkodott, munkálkodjék továbbra is. Kérem az Isten áldását életedre, kérenk
