Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-05-07 / 19. szám
325 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 326 csolatosan az 1868. évi 53. t. c. módosítása, főként ezen törvény 12. §-ának eltörlése lenne célba véve. Épen ezen pont az, mely tiszáninneni egyházkerületi közgyűlésünk előtt ezen, egyházunkra és a felekezetek közti viszonyok rendezésére oly sarkalatos törvénynek, az 1868. Lili. t. cikknek teljes épségben való további fentartására nézve nagymélt. miniszterelnök úrhoz intézett ezen tiszteletteljes feliratunk legfontosabb okát képezi. Mi ezen törvén37nek változatlan fentartásához a kormány által célba vett s általunk is szívesen üdvözölt egyházpolitikai reformok törvénynyé vállása esetén is szilárdan ragaszkodunk, mert ebben látjuk a vallási béke háborítatlan fentartásának egyik legerősebb támaszát. Ezen törvénynek eltörlése felforgatná hazánkban a felekezetközi viszonyoknak azon rendezését, mely százados nehéz küzdelmek után ezen törvény által nyert végleges megállapodást, mely a vegyes házassági controversiák alapos megszüntetésével oltalmat biztosit egyházunk részére is. Oly országban pedig, mint a miénk, a hol oly nagy számban fordulnak elő vegyes házasságok, különösen szükséges, hogy azon felekezeti súrlódás és viszály, melyre a vegyes házasságok oly bő alkalmat adnak, az azon házasságból született gyermekek vallásbeli hovatartozásának törvény által való megállapítása által megszlintettessék s annak a sajnos állapotnak, hogy számtalan családnak kebelében állandóan napirenden tartassák a felekezeti viszálkodás, esetleg a lélekhalászás, eleje vétessék. Midőn ezen 1868. 53. t. c. változatlan fentartását óhajtjuk,-nem véljük, hogy ellenkezésbe jönnénk a vallás szabadságáról nyilvánított saját nézetünkkel, mert a szőnyegen levő egyházpolitikai programm a római kath. vallásnak ez országban élvezett hatalmi állását nem is érinti és ezen minden hatalommal rendelkező egyház ellenében a többi gyengébb felekezeteket védelem nélkül hagyni s a felekezetek közti viszonyokat rendező törvényt megbolygatni nem lehet célja az ország békéjét és fejlődését igazán akaró kormánynak; de nem hisszük azt sem, hogy a szabadságnak követelménye volna az, hogy a vegyes házasságból született gyermekek vallásának megállapításánál az állam teljesen érintetlenül hagyja a szüléknek u. n. természetes jogát, sőt azt hisszük, hogy épen itt áll az, hogy „snmmum jus summa injuria“, mert midőn különböző felekezetekhez tartozó szülők vannak arra hivatva, hogy gyermekeik vallási nevelése iránt megállapodásra jussanak, nem egyes honpolgár személyes szabadságáról, hanem két félnek jogáról és ellentétes érdekéről van szó, oly összeütközésről, mely elintézést igényel és lehet-e jobb módját gondolni az elintézésnek, mintha a törvény állít fel egy állandó normát, melyet tudva és akarva fogad el mindenki, midőn vegyes házasságra lép. Nagyin. Miniszterelnök úr! Azon erős meggyőződésben, hogy ev. ref. egyházkerületünk közgyűlésének ezen őszinte vélemény-nyilvánítása a szőnyegen levő egyházpolitikai kérdésekben az eszmék tisztázását csak elősegítheti s a kormányt hazánk békességének s jólétének előmozdítására irányuló tevékenységében kívánságainkról, irányeszm^iukről tájékoztatja — így csak jóra vezethet, ezen felterjesztésünket azon tiszteletteljes kijelentéssel rekesztjük be, hogy bizalommal fogadja ugyan egyházkerületünk a kormánynak az egyházpolitikai téren kilátásba helyezett szabadelvű intézkedéseit, de ezek mellett kérjük a kormányt, hogy az országgyűlés elé terjesztendő törvényjavaslatait akként •méltóztassék megalkotni, hogy a célbavett reformok mellett az 1868. 53. t. c. és főleg annak 12. §-a teljes épségében továbbra fentartassék. Mely tiszteletteljes felterjesztésünk mellett vagyunk Miskolcon, 1893. ápril 25. Nagym. Miniszterelnök úrnak alázatos szolgái A TISZÁNINNENI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET1 KÖZGYŰLÉSE. Házassági reform. (Folytatás) Ha a jelenlegi törvényes állapot egyébként megmaradna a jövőben is, csak az 1868. évi 53. t. ez. 12. §. töröltetnék el s helyettesittetnék a szülők szabad rendelkezési jogával: úgy a viharos jelent szemlélve, bepillanthatunk a még viharosabb jövőbe. Láthatunk sok házasságot, melynek megkötésénél önelégülten dörzsöli kezét Róma hű szolgája. De láthatunk készülő házasságot, mely előtt bezáratik a r. kath. templom, házasságot, melyet bár a legszentebb érzelem, a szeretet szül, mégis a megvetés bizonyos nemével említ a hív édes anyának, a vallásnak fékevesztett papja. Az a házasság ez, melynél a r. kath. fél természetes jogánál fogva odaígéri gyermekét a — protestáns egyháznak. Mert ha természetes joguk a szülőknek gyermekeik vallásos neveléséről szabadon rendelkezni: rendelkezhetnek ám a prot egyház javára is! De mikor tudjuk, hogy ezt az esetet teljesen kizártnak tartja a kath. klérus, mert a vegyes házasságokat csak azon feltétel alatt tűri, ha mindkét nemű gyermekek a katholikus vallásban neveltetnek s erre nézve az akatholikus féltől reversalist követel — azt kell mondanunk, hogy ravaszabban, egyedül az egy ügy ü nép hiszékenységére számitva, nem játszott még senki a jelszóval, mint mostanában a magyar klérus. Hogy milyen csúnya jájék ez, semmi se mutatja jobban, mint az, hogy olyanok részére követeli a szabad rendelkezési jogot, a kikhez semmmi köze, t. i. a a protestánsok részére. A saját híveinek szabad rendelkezési jogáról azonban tudni se akar. Ez esetben tehát a fogadatlan prókátor szerepére vállalkozott a magyar klérus. Ne vegye rossz néven, ha éppen a tisztaszivü, egyenes jellemű hazafiak felekezeti különbség nélkül elfordulnak a szabadságnak ilyen méltatlan harczosaitól; a rút önzésnek dísztelen lólába visszataszítja őket... Es ha csakugyan megtörténnék, hogy a szülő c szabad rendelkezési joga törvénybe iktathatnék s ennnek folytán a kath. szülők is ottan-ottan odaígérnék gyermekeiket a prot. egyháznak: mire gondolnak majd akkor Róma haragos szolgái? Nyugodtan maradnak talán? Nem hiszem. Sürgetni fogják, hogy a vegyes házasságokat csak r. kath. pap előtt lehessen kötni, mint régen. Igen, ezt a vesztett 19*
