Dunántúli Protestáns Lap, 1893 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1893-04-02 / 14. szám
239 240 DUNANTtTLI PROTESTÁNS LAP. 188%-ban, a legalacsonyabbat 189%-ben. Ez évtől fogva ismét emelkedő az irányzat. Természetes, hogy a jogakadémia és praeparandia megszűntével azokat a magas létszámokat a főiskola nem érheti el, de azért annak mostani helyét nem lehet felelőssé tenni. íme, ez a múlt évtizedek létszámemelkedésének és visszaesésének históriája, a maga ok- és okozati összefüggésében. S hogy ez a tünemény nem csak a mi főiskolánkban, hanem másutt is — kivéve a nagy központokat — többé-kevésbbé tapasztalható, arról tanúságot tesz a ministen jelentés, a mely szerint 1867-ben a református összes tanulók száma fölemelkedett 7261-re, 1892-ben pedig már leszállott 6198-ra, vagyis az alkotmány viszszaállitásának éve óta 1063-al fogyott. Ezek után, azt hiszem, határozottan kimondhatom, hogy az áthelyezési mozgalom tisztelt szóvivői által „második főbb indok“-ul említett „elnéptelenedés“ még csak „második főbb ürügy“-iil sem hozható föl *). Hiszen akkor nagyobb ürügy lett volna a főiskolát már ezelőtt 19 évvel, 187%-ben mozgatni, a mikor a 23 theologussal, 43 nyilv. jogászszal. és 228 gymnasialistával együtt ment a létszám mindössze 294-re; de még annál is nagyobb lett volna 185%-ban, a mikor meg éppen csak 280-ra ment az évvégi összes létszám, theologusokkal, gazdas. és neveléstant tanulókkal együtt. Jogászok akkor nem voltak. S akkor nem csak a létszám csekélységére lehetett volna «— akkor is mindenesetre csak látszólag — nagyobb nyomatékkai hivatkozni, mint most, a mikor csak magában a gymnasiumban a bejegyzett tanulók száma 312, tehát 84-el több mint akkor volt; hanem inkább lehetett volna hivatkozni az „első főindok“-ra, a pénzügyi nehézségre is, ami akkor aligha aggasztóbb nem volt. mint most. Hiszen tudjuk, 185%-ban, az építés folytán nem csak az építő pénztár merült ki, hanem még a főiskola különböző pénztári tőkéihez is hozzá kellett nyúlni, s ezen idegen, más rendeltetésű tőkékből is az épületbe több mint 30 ezer pengő forint volt beépítve. Ezt az akkor rengeteg tőkét is helyre kellett pótolni; a tanárok 840 és 630 forintnyi fizetésének emelése is égető szükség volt. De miből? Isten jó voltából támadtak kegyes pártfogók. Ezeknek alapítványai, s a főt. egyházkerület áldozatkészsége, jó akarata, bölcsesége és kitartó erélye a pénzügyi nehézségeken mindenkor diadalmaskodott, s bizonyára diadalmaskodni fog a jelen nehézségein is. Mint az emberek nagy többsége, úgy tanintézetek is — ha csak gazdag fejedelmi vagy országos alapítványaik nincsenek — egyszer-másszor megakadnak pénz dolgában. Sárospatak Pápához képest igen jól meg van fundálva, mégis róla a „Sárospataki Lapok“ f. évi 6-ik számában a főisk. ig. tanácsának januáriusi ülésszakáról szólló közleményben ezt olvassuk: *) Az a természettörvény, a minek hatása a létszámemelkedésben — és apadásban nyilatkozik, Komárom kedvéért nem szünetelne; kérlelhetetlenül érvényesülne ott is, s az a 70 ezer forint töke, a mit az állandóan (!) 200-nak fölvett szaporulat után a tisztelt «érdekeltség» a főt. egyh. kerület »rendelkezésére bocsát«, olyan neszé semmi fogd meg jól-nak bizonyulna, „A költségvetésben mutatkozó hiányt, mely az elsorolt rendkívüli személyi kiadásokkal együtt 7834 frt 50 krra emelkedik, megtakarításokkal mérsékelni nem lehetett. A pénzügy/ egyensúly helyreállítása végett javasolt, és részben alkalmazott módozatok elégtelenek lévén, az igazg. tanács kénytelen az egyh. kér. közgyűléstől a hiánynak a tőkékből való fedezhetését kérni“. Ha ilyen Patakon is megtörténik, mennyivel inkább megeshetik Pápán. Egyébiránt Pápán is nagyrészben az okozza az egyensúly megzavarását, hogy a praeparandia megszűnésével végkielégítésben részesített tanárok végkielégítési összegei, 3900 forint, mint rendkívüli kiadás, egyszerre nehezültek a pénztárra. A pataki iskola pillanatnyi zavarát Miskoloz ép úgy fölhasználhatná, és inkább hivatkozhatnék népes gyülekezetére, nem is említve, hogy hasonlíthatlanul külömb város mint Patak. Az áthelyezési mozgalomban sok egyeban kívül az a szomorú tanúság is rejlik, hogy az nem csak az erkölcsi fogalmakat megzavarja, de még a logikát is fölforditja. Fölhozzák argumentumul — szó szerint már nem idézhetem, de az értelme az — hogy Komáromnak az áthelyezés érdekében most már harmadszor megindított mozgalma tanúskodik éppen arról, hogy annak és vidékének az érdeke a valódi közérdek, a mi e szerint jogosan kívánja kielégítetését. Ezzel a logikával, ha az állana — a muszka már régen Konstantinápolyban ülhetne, ha t. i. a szegény török ezt az ő bőribe kerülő logikát, az európai diplomaczia jóváhagyásával, helyesnek elismerte volna, mert hiszen a muszkának még régebben, Nagy Péter óta van szüksége arra a városra és különböző hadjárataiban ezer milliókat költött is rá. De viszás látvány ezen mozgalom polemikus irodalma azért is, mert a szerepeket fölcserélve látjuk benne. Particularismusról azok beszéltek, a kiknek ezt a szót legkevésbé lett volna szabad kiejteniük, mert ez olyan kő, a mi csak az elhajitójára eshetik vissza. Emlitsem-e a „Komárommegyei Közlöny“ f. évi 5-ik számában „Végvonaglás“ czimen közölt vezérczikket, a mi, mint a czime is mutatja, a cynismus netovábbja, s abból csinál gúnyt, hogy Pápa most már a megye 20 ezer, s a város 30 ezer forintjának megszavazásával minden erejét kiadta. Akár csak a közönséges birkózó, a ki erejének képzelt fölényében, gyengébbnek hitt, és birkózásra kényszeritett ellenfelét még kicsinylő, lenéző gunynyal is traktálja. Az éppen a sajnálatra méltó, hogy az ilyen mozgalom a testvéreket is ellenfelekké teszi a nem nemes szevedé^ek felköltésével és az erkölcsi érzék eltompulásával. Ha a Pápa mellett történt valamelyik felszólalásban volt is sértő, a mi mindenesetre sajnos, de érthető; mert a kit megtámadnak, az nem csoda, ha védelem közben egyszersmind támadva, sebet ejt talán még azon is, a ki ártatlan, de a kit szinte ellenfelének tartott. Ezt annak még a kül-ő, positiv törvény sem számitja be annyira, mint a támadónak, a ki nem teheti magát annyira túl bizonyos erkölcsi tekinteteken. Ä főt. egyházkerület legközelebbi közgyűlése pedig az áthelyezés kérdésének eldöntésénél bizonyára egyik fő,
