Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-13 / 11. szám
163 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 164 Fájó részvéttel jelenté be a zsinat három tagjának (Kerkapoly Károly. Gödé Károly és Szalay Ferencz) elhunytál. kiknek emléke jegyzőkönyvileg- megörökittetik; egyúttal bejelentő, hogy Kis síron püspök, ki a múlt ülésszakon még mint püspök-helyettes szerepelt, most már mint megválasztott püspök foglalja el székét. Végezetre azon általános helyeslésre talált óhajtását fejezte ki, hogy a zsinati teendők ezen ülésszak alatt, vagyis legkésőbb virágvasárnapig elvégeztessenek. Tisza Kálmán maga részéről is csatlakozván ezen óhajtáshoz, felhívja 'Tóth Sámuel jegyzőt, hogy az alakulásra vonatkozó jelentéseket terjessze elő. E jelentés a következő adatokat foglalta magában: Tiszántúli főgondjiük Váhji János helyét Horthy Urán, ennek helyét peil g Széky Hátér tölti be; Kis Áron püspök helyét pedig Sz/rka Boldizsár; Szőke Jánosét Kiss Albert, Kráter Imréé't Konrád László, Ititnók Zsignwndéf Kiss Klek. A dunameiléki kerületből Kerhapoly Károly helyett Kamp Ferencz, Gödé Károly helyett Dömötör Lajos választattak meg, a szintén elhunyt Szalay Ferencz helyére a választás folyamatban vau. A tiszamelléki kerületből Szinyei Gerzson tanárképviselő helyett Boksa,y István póttag jött fel. Végre az erdélyi egyházkerület egyik képviselője Gróf Künn Géza akadályozva lévén a megjelenésben, egyúttal lemond az iskolaügyi bizottság elnökségéről. Ennek következtében elrendeltetett a bizottságok sorában bármi ok miatt megürült helyek betöltése. Ezután a névsorfelolvasása alapján konstatáltatok, hogy 91 tag jelen van, tehát a zsinat határozatképes. Ugyancsak Tóth Sámuel jegyző jelenti, hogy Szász Károly és Kis Áron püspök urak szives hozzájárulásával a múlt ülésszak jegyzőkönyve és naplója, valamint a derz. 6-án az ágostai testvérekkel közösen tartott ünnepély emlékkönyve kikerültek a sajtó alól. Ez utóbbiból kétféle olcsóbb és drágább kiadás készült, 10 és 40 krajczár árral. hogy a nép körében is mentői nagyobb elterjedést vehessen. A napló és az emlékkönyv azonnal kiosztattak a tagok közt. Mindeme nyomtatványokból a kerületek és megyék, valamint a fő- és középiskolák könyvtárai fognak kapni példányokat. Ezután elfogadtatott a tegnapi értekezlet folyamán megállapított tárgyalási sorrend. Felvétetett tehát tárgyalásra az első résznek az egyházmegyékről szóló második fejezete. A 35 §-hoz Bernáth Elemér oly értelmű módosítást ád be, mely lehetővé tegye a nagyobb egyházközségeknek egyházmegyévé alakulását, ügy e módosít.vány. mint az eredeti szöveg mellett, valamint az elhalasztás érdekében többen szólaltak fel. végre is a többség az eredeti szöveget fogadra el. A 36 §. Várndy Gábor indítványára megtartatott ugyan, de valódi helyére, az egyházkerületekről szóló szakaszba igtattatott be. A 37 ij. og velőre függőben marad. A 38 §-hoz több módositváuy adatott be. Gray Imre a d) pont alatt határozottan megjelölni kívánja, hogy az egyházak világi képviselői a presbyteriumok által saját kebelükből választassanak; Révész Kálmán a ej pontban vagy helyett és-1, az j) pontban jegyző helyett jegyzök-et kíván tétetni: végre Molnár Béla egy uj y) pont alatt az egyházmegyei ügyészeket óhajtja felvétetni a szavazattal bíró tagok közé. Többek hozzászólása hosszasabb vitát eredményezett, melynek vége az lett, hogy az egész § a szöveg szerint fogadtatott el. egyedül a jegyző egyes száma lett többes számba tévő. A 39. 40. 4L §-ok elfogadtattak. A 42 £-ba Szabó Károly indítványára a ,.mikénti11 szó helyett „követendő“ tétetett. A 43 §. függőben maiad, a 44 £ elfogadtatott. Következett az egyházkerületekről szóló harmadik fejezet. A 45 § elfogadtatott, a 46 § áttétetik a zsinat teendőiről szóló fejezetbe; a 47 § függőben hagyatott. A 48 k <0 pontja elfogadtatott. A b) pontnál, mely szerint az egyházkerületi közgyűlésnek szavazattal biró tagjai: „minden egyházmegyéből az esperes és egyházmegyei gondnok, s legalább egy lelkész: és világi képviselő; ezenfelül népesség aránya szerint minden egyházkerület maga határozza meg az egyházmegyei képviselők számát“ — egész váratlanul jókora konventi előcsa tár ozás fejlődött ki. holott e § egy szóval sem mondja meg azt, hogy kik válasszák az ehkerületre küldött képviselőket; mert azt, hogy az egyházmegyei közgyűlések válasszák, a függőben hagyott 43 § k) pontja mondja ki. Mivel azonban a tárgyalás alatt levő 48 § b) pontjához Hernádi F emér oly módositványt adott be. melyszerint az egyházkerületi képviselőket az egyes egyházmegyék presby térin mai három évre válasszák“ azon erős logikai összefüggésnél fogva, mely az egyházkerületi és konventi képviselők választásának módozatára nézve per analogiam kétségenkiv ül fen áll. lejátszódott a konventi vita legelső felvonása. A széles mederbe terelt vita folyamán bőségesen lehetett hallani a zsinat-presbyteri szervezet, a fokozatos képviselet. kérdésének különféle íD/pontokból kiinduló s eltép nagyban eltérő fejtegetései, melyekre most bővebben nem akarunk kiterjeszkedni, mivel biztosra vesszük, hogy a most hangoztatott érvek, ha nem is javított, de mindenesetre bővített kiadásban a nemsokára bekövetkező konventi vitában úgyis újra hangoztatva lesznek: azért is most csak a vita folyamán felszólaló tagok neveit említjük fel. A módositváuy mellett, vagyis a képviselőknek a presbyteriumok általi választása érdekében Metzner Béla, Lukács Ödön. Szarka Boldizsár, Koncz Imre, Yályi Lajos és Kiss Albert; az eddigi gyakorlat fen tartása, vagyis a képviselőknek a megyei közgyűlések általi választása mellett pedig gr. Degenfeld József, Tisza Kálmán, B. Vay Béla, Beöthy Zsigmond, Szász Károly, Antal Gábor, Pap Gábor és Décsey Lajos szólaltak fel; végre Körmendy Sándor egy stylaris módosítást nyújtott be. A vitát névszerinti szavazás zárta be, melynek eredménye az, hogy az eredeti szöveg (mely, ismételjük, egy szót sem szól arról, hogy kik válasszák a kér. képviselőket) Körmendy stylaris módositványával 51 szóval 31 ellenében, vagyis 20 szótöbbséggel elfogadtatván, a benyújtott, módosítván y m e 11 ő z t e t e 11. A 48 §. c) pontja elfogadtatott. A d) pontba „a főiskolák, főgimnáziumok és tanitóképezdék választott kép-