Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-02-14 / 7. szám
103 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 104 KÜLFÖLD. Spurgeon Károly életéből. A nemrég1 elhunyt világhírű nagy baptista szónokról érdekes adatokat közöl Könyves Tóth Kálmán — Spurgeon hivatott magyar tolmácsa — a „Magyar Prot. Figyelmező“ 1870. évi folyamának 606 és következő lapjain. Mivel tudjuk, hogy e folyóirat igen sok olvasónk birtokában nincs meg, jónak látjuk a hivatolt közleményt egész terjedelemben újra lenyomatni. * Az 1861-ik évet Utreclnben töltöttem. Nem emlékezem már. hogy melyik hónapban, az a hir ütötte meg fiilemet, hogy a nagy domkerkben Angolhon egyik leghíresebb szónoka Spurgeon fog prédikálni. En is elmentem a templomba, s figyelemmel végig hallgattam azon szónokot, kinek mása ma aligha találtatik Európában. Alakja igénytelen, kövér arczában nincs a mély belátása tudós kinyomata, de szemeiből szokatlan tűz villog, s hangjában van valami delejes erő. Mozdulatai hevesek, gyorsak; — mint valami bezárt tigris járt föl s alá a szószékben. És mégis mennyi méltóság és bensőség rejlett szónoklatában. E hírneves férfin életrajzát kívánom én megismertetni e lapok olvasóival, talán lesz majd olyan egyén is, ki nevezetes müveiből ád a magyar szónokoknak szemelvényt. Spurgeon Károly independents lelkészcsalád ivadéka Atyja Calvedonban Essex grófság egy kis falujában indepens lelkész. Nagyatyja is kitűnő s buzgó lelkipásztor volt. Károly 1834. jun. 19-én született Calvedonban, de még mint kisded a nagyatyai házhoz vitetett. Itt töltötte első hét évét, s a kegyes család példája már akkor azon szándékot érlelte meg szivében, hogy a papi pályára adja magát. Tizenöt éves korában szüleinél tartózkodott. Itt járt a falusi iskolába, s csak annyit tudunk róla, hogy évenkint nyert jutalmat, örömest olvasgatta a könyveket, a templomba eljárogatott, az ifjúi mulatságban s testgyakorlatokban részt vett. Életének harmadik korszaka 1849-re esik. mikor is, hogy szegény szüleitől a költséget megkímélje, Newmarkefcben egy Lindwel nevű anabaptista iskolájában, tanítói állomást vállalt fel. Ezáltal pályájának eddigi jelleme teljesen megváltozott. Ha eddigi életfolyamán semmi nevezetes esemény nem merült föl. most már érdekesebb körülmények léptek közbe. Belső küzdelmek vívtak csatát lelkében. Kétség és sötét gondolatok vettek erőt rajta, melyek eddigi gyermekies hitével teljes ellentétben valának, ugyanuyira hogy egy predieatiójában ő maga is beismerő „én is voltam szabad gondolkozása Rósz órámban elveszítőm hitem horgonyát, leeresztem reményem vitorláját, s nem akartam, hogy a kijelentés sziklájánál kössek ki. A szelek s hullámok prédájául bocsátám hajómat; értelmemnek azt mondám, te légy a kapitány, agyamat kormányossá tettem, s kiindultam az eszélytelen útra. Gyors vitorlázás volt ez a szabad gondolkozás viharos tengerén. Tovább kormányoztam, az ég sötétült, de kárpótlásul a vízben ezer ragyogó alak tündökölt. Láttam szikrákat föl fölcsillámlani. örültem, s igy szólék: ha ez a szabadgondolkozás, bizonynyál üdvöt ád nekem. Gondolataim mint drága kövek fénylettek, csillagokat szedtem kezeimbe; de íme egyszer csak borzasztó kinézésű ellenségek bukkantak föl a viz alól, midőn feléjük vágtam, fogaikkal vicsorgottak felém; hajóm orrába kapaszkodtak, s gyorsan vonták azt maguk után, s inig egyíelül az órási sebességű rohamnak örvendhettem, másfelől borzadálylyal töltött el engem azon tudat, hogy hitem földjétől mily rémületeden messze ragadtatom. Mikor ily borzasztó gyorsasággal rohantam tovább, saját lótelemen is kezdtem kételkedni, kételkedtem, ha vájjon létezik-e a világ, kételkedtem, ha vájjon van-é több oly teremtmény, mint én. A hitetlenség legmélyebb fenekére zuhantam alá, nem hittem semmit és senkit.“ S hogy e hitetlenség fertőjéből mint menekült ki, azt is önmaga adja elő: „Kétkedésem tulsága bizonyitá be. annak balgatagságát. Midőn már csaknem a tenger fenekére értem, egy hangot hallék: „igaz lehet-e ezen kétkedés V“ E gondolat visszaadta elvesztett lényemet, a hit túlsúlyban volt a hitlenség fölött, s e percztől kezdve többé nem kétkedtem.“ De még ekkor nem tért meg teljesen. Csak annyit tett, hogy a kijelentés igazságát elméletileg elfogadván, Isten léteiét, az emberi természet bűnös romlottságát, s a Krisztus vérén való váltságot hitte mint sok mások, kik azért a megtéréstől messze állanak. Ez még az első lépés volt, de legalább biztos talajon érezhette lábát. A másik lépés, mely őt a belső változáshoz közelebb vitte, erkölcstelen tanulótársai megtekintése alkalmával szivében ébredt azon kérdés volt .' „ha ezek az akasztófát megérdemelték, nem járhatsz e te is egykor épen úgy, mint azok.“ A harmadik lépést azonban egy egyházi beszéd idézte elő benne, melynek alapigéi Esaiás 45: 22. verséből vétettek: „én reám nézzetek. hogy megtartassatok földnek minden határai.“ Ez egyházi beszédben a lelkész a fősulyt nem a „főidnek minden határaira“, hanem ezen szócskára „én reám“ helyezte, s ebből azou tanulságot vonta le, hogy Istennek szabadosán elválasztó kegyelme vezethet bennünket a hitre, s mindazok, kik e kegyelemnél fogva a hitet elsajátították. Istentől mind e világ végéig, mint kiválasztott gyermek őriztetnek. Mikor én ezt hallottam, igy szól önmaga, hogyha én egyszer a Jézus Krisztusban hiszek, engem Isten kegyelme s irgalma mindvégig megtart, hogy Isten nem enged kárhozatra jutnom, s szentül élhetek felebarátaim között, igy szóltam magamhoz : „ez az evaugyéliom épen hozzám szól, ez az én örök evangyéliomom.“ Jóllehet ifjú voltam, e gondolat rendkívül becsessé tette előttem az evangyeliomot. Elgondolám, hogy Jézusra nézhetek, s hatalmamban áll, magamat teljesen reá hagynom: kegyelmével ajándékozand meg, hogy mindvégig szilárdul állhassak. Horgonyomat a Golgothán erősitém meg, szemeimet Istenhez emelem, s azóta élek megszabadultau a kárhozattól.“ Istennek elválasztó kegyelme vitte Spurgeont az idvezitőhez. Ez időtől kezdve
