Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-08-07 / 32. szám

513 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 514

TÄ8 C ZA.

Kocsi Csergő Bálintnak, a pápai ev. ref. iskola rektorának beszéde az 1680. szeptember 1. közvizsgálaton.*)

Cornelius Tacitusnál emlékezetre való dolgot olvasunk. midőn azt kérdi, mi az oka, hogy már az ő idejében is mind az ékesen szólásnak, mind penig más tisztességes tudományoknak bővsége és régi dicsőssége a rómaiaknál megfogyatkozott volna. Ennek okának lenni mondja az ifjúságnak restségét, a szüléknek gondatlanságát, a tanítóknak tudatlanságát, a régi jó szokásnak az ifjúságnak nevelésében hátra hagyását. Mert a mint ott mondja, a régieknek a gyermek-nevelésben az volt rendtartások, hogy az ő tiszta ágyból származott gyermekeket nem valami pénzen vett dajkának házában, hanem az ő tulajdon anyjának ölében és kebelében akarták, hogy neveltessék, azután penig a rokonságok közül olyanra bizattatott, a kinek rendes és megpróbáltatok erkölcse által az egész házi cselédnek gyermeke igazgattatott. Ennek előtte nem volt szabad olyat mondani, a mely rut volt a kimondásra, — annyival inkább cselekedni olyat, melynek cselekedetiben illetlenség volna. Sőt nemcsak tudományokat, de még a dologiul való megszűnésben remissiójokat és játékjokat is szemérmes magok-viselésével és magok-viselő szemérmetességgel megelegyitette. Mely fenyítéknek keménysége erre való volt, hogy kinek-kinek természeti az ő tökéletes épségében megmaradván, semmi gonoszságtól meg ne vesztegettetnék, hanem midőn a tisztességes tudományok tanulásának ideje eljönne, akar a vitézi dolognak, akar a törvényes állapotnak, akar az ékesen-szóllásnak gyakorlására volna hajlandósága, azokat teljes elmével, egyedül és egészben megfogná, beszivná és bevenné. Most penig — úgy mond — a született kisded valami hitvány görög szolgáló dajkára bizattatik, ez után az egész házban leggyakortabb alább való szolga gondviselése alá, a ki másképpen is semmi hasznos szolgálatra nem alkalmatos, adatik : ezeknek hazugságok és rendetlen erkölcsökkel a gyenge és tudatlan elmék mindjárt megvesztegettetnek. Az egész házban is senkinek nincsen arra gondja, hogy a kisded ur előtt mit szóljon, avagy mit cselekedjék. Ami nagyobb: a szülék is magzatjokat se jámborságra, se szelídségre nem szoktatják, hanem bujaságnak és szabados életnek bocsátják, mely által a szemtelenség, szülejeknek és másoknak megutálása beléjek avik. Ezeket és ezeknél többeket is számlál Tacitus elöl, a melyek mind a tisztességes tudományoknak, mind az ékesen-szóllásnak régi dicséretből megfosztották a rómaikat.

Hát minket szegény magyarokat vallyou mi fosztott meg a régi magyarokban tündöklő és fénylő jó cseleke*) Oratio lit. de recta juventutis educatione, habita Papae tempore examinis autumnalis mens. Septemb. 1. Hogy az gyermekeknek jó tanító mesterekről és társaikról gondot kell viselni.

deteknek, legközelebb az evaugeliomi igazság szerint való vallásunknak dicséretes buzgóságától? Mi az oka nemzetünkben a nagy temérdek tudatlanságnak és a hittől való átkozott gyakor szakadásnak? Mi az oka sok nemesi, úri, grófi s fejedelmi famíliáknak igaz hitünktől és vallásunktól való — soha meg nem siratható — eltávozásának?

Bizonyára azt mondhatjuk mi is Tacitussal, hogy ennek oka a szüléknek gondatlansága, a jó és hűséges tanítóknak nemzetünkben a nagy gondviseletlenség miatt lett megfogyatkozása és a régi jó szokásnak az ifjúság* nevelésében hátrahagyása. Mert jól lehet tudnák azok, a kiknek a scholáknak és abban a tanulóknak és tanítóknak fogyatkozás nélkül való gondviselésére legelsőben és kiváltképpen kellett volna vigyázni — tudnák, mondom, azt - hogy a scholák az ecclesiauak és politiának műhelyei, a melyekben a haza szolgálatára termett hasznos fiáknak el kellene készíttetni; tudnák azt, hogy a scliolák veteményes kertek, melyekben a nagy-reménységü nemes elméknek az öregeknek mind Helyekben, mind tisztekben jövendőbeli successióra kellenek neveltetni: mindazonáltal mégis a scholáknak gyarapításában, a tanulóknak és tanítóknak rendes és minden jóktul kívánandó állapotának feltalálásában és gyámolitásában köteles tiszteket elmulatták. Sőt a mi sajnálandóbb, az igazságnak ilyen tapasztalható világosságában is elmulasztják, élannyira, hogy a miképpen a Saul idejében az izrael népének a philístaeusokhoz kelleték menniek az ő szántó-vasok, kapájuk, fejszéjük és ásójok élesíteni: úgy a magyar Izraelben lévő nemes elméknek ama lelki philistaeusoknak megdühött seregéhez kellett, hitünknek s igaz vallásunknak nagy gyalázatjára s kimondhatatlan kárára folyamodni valami tudománykájoknak öregbítésére. De bizonyára nem volt ez tudománynak öregbítése, hanem halálos méregnek beszivása, melynek mérge már majd megfojtja telyességgel szegény hazánkat.

Magok menthetőbbek volnának nyilván sok atyák, ha azon gyermekeknek, kiket lelkek veszedelmére a jezsuiták scholajokba küldöttének, kicsiny korokban magok kezével metszették volna meg torkokat, mert igy fióknak csak testek ellen, de amúgy mind testeknek, mind pétiig lelkeknek ölök boldogsága ellen vétkeznek. Hanem ha ebből vennének magoknak vigasztalást, hogy most nem magok erőszakos kezével ölik meg magzatjokat. De nyomorult vigasztalás ez, mert midőn megengeded fiadnak, hogy méreggel 'elegyített ételt egyék, avagy nem te vagy-e veszedelmének oka; midőn a nyilván való ellenség mezejére küldöd gyermekedet, hogy ott minden oltalom és fegyver nélkül sétáljon, avagy nem te vagy-e veszedelmének oka. A jezsuita tanítás bizony méreggel megelegyitett étel: oltalmazd hát magzatidat tőle. Az ő scholája nyilván ellenséges mező, védelmezd hát magzatidat tőle.

Csak ezekből is megtetszenek, mely szükséges és használatos legyen a baknak az ő idejekben istenfélő, tudós tanítóiktól gondot viselni és mely ártalmas legyen azokat hamis tanítókra, mint annyi ragadozó farkasokra