Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-06-26 / 26. szám

411 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 412 Móricz János kenesei lelkész ur kitüntetése. Azon nagy szabású ünnepségeknek, melyek a Fel­ség 25 éves megkoronáztatásának emlékére a fő- és szék­városban lefolytak, egy kis lmllámgyürüje elhatott Kené­sére is, hol nt. Móricz János ev. reform, lelkész ur jun. 14-n ünnepelte híveivel lelkészkedése aranymenyegzőjét, azon kiváló alkalomból, hogy 0 Felsége apostoli koronás ki­rályunk őt, 25 évi hiv lelkipásztorkodása s az egyház és köznevelés terén kifejtett áldón hatott tevékenysége ju­talmául a Ferencz József lovagrend arany keresztjével tüntette ki. Az ünnepélyre eljött a szeretett főpásztor főt. Pap Gábor ur. kinek a lepsényi vasúti indóháznál fogadtatása igen impozáns és rokonszenves volt, Veszprém vármegye alispánja Véghely Dezső kir. tanácsos ur és az enyingi járás főbírája Kenessey Miklós ur a lelkesedés és szere­tet meleg szavaival üdvözölték a szelíd lelkű püspököt, ki 47 tagból álló lovasbanderium s 32 úri hintó által röpí­tett társaság kíséretében érkezett az ünnepi díszben álló községbe. Megérkezvén, rövid szünet után a templomba ment, hol az ének és ima elhangzása után a gyülekezet összes tagjainak íészvéte mellett a következő nagyhatású be­szédet tartotta az ünnepekhez. Nt, lelkész ur, szeretett testvérem az Urban ! Itt vagyok, hogy áklóan hatott lelkészi működésed jubileuma alkalmából üdvözöljelek. Eljöttem volna akkor is. ha ezzel különösebben nem én bízattam volna meg,— mert hiszen szivemnek irántad való igazi rokoni s baráti szeretettől áthatott érzelmei késztettek arra, hogy mint az egyházkerületnek ez időszerűit első szolgája az ünne­pélyen jelen legyek. Eljöttem hogy neked, ez egy­házkerületnek hosszas szolgálatában megőszült hajadra odaillesszem 52 évi protestáns lelkészi tövises élet­pályán szerzett érdemeidnek babérkoszorúját. 52 év hosszú idő egy ember életében, de mennyivel hosszabb ez akkor, ha nemérdemlett szenvedéseknek törésein keresztül járva kell ezt megfutni. A prot. lelkészi életpálya általában tövises, mert tapasztalatból tudjuk, hogy gyűlöli öt a világ. Majd tit­kon. majd nyíltan, gyakran még az eszközökben sem vá­logatva. kíméletlenül támadja meg; hogy ha hirdeti az igazságot sziveket hóditó ellen álhatatlan erővel, akkor felkelnek ellene a megsértett önérdekek. A megkövezett látnokok, a megfeszített Ur Jézus Krisztus, a vértanúi halált halt első apostolok és keresz­tyének és a máglyán eiégett bajnokok, mind arról tesz­nek tanúságot, hogy ezek ki vannak téve a hatalom har­­czának s az áldozatul esés lehetőségének. S ki van en­nek téve a prot, lelkész is. 0 is azért jött e világra, hogy bizonyságot tegyen az igazságról, hogy erkölcsi önállóságát, erkölcsi függetlenségét megtudja óvni őrizni fel és alá felé egyiránt. S te kedves testvérem ilyen lelkész voltál, felvetted gyülekezetedben isteni mesterünk nehéz keresztjét, s úgy vezetted a tökély felé. A te életed sem volt neked drága csakhogy örömmel követhessed a Jézust. A felvilágosodás fáklyájával jártál te évtizedeken keresztül e gyülekezet előtt. Felragyogtattad, terjesztetted az igazságot, a lelki erőt; mert hiszen csak lélekbeu erős nép lehet az, mely szabad tud lenni, és ha ki vívta, meg is tudja tartani a szabadságot. Szilárd alapott vetettél te az erkölcsiségnek. Ápoltad egyesek szivnyugalmát s munkáltad a nemzeti szellem előmenetelét. Megtetted mindazt, mi egy emelke­dett szellemű lelkésznek kötelessége. Vigasztaltad a szen­vedőt, letörülted a könnyeket, bekötözted a fájó szivek vérző sebét s lelki tábort állítottál, mely építi a Krisztus anyaszentegyházát, Te mentél elől mindig jő példával. Nem olyan voltál mint az útmutató fa, mely csak utat mutat, de olyan voltál, mint a jó hadvezér, ki elöljár és lelkesedve megy nyomában a sereg! De nemcsak a gyülekezetben, hanem a felsőbb egy­házi kormányzó testületben is helyet foglaltál. A nagyt. egyházmegye tauácsbirájává választott s két évtizedet meghaladott egyházmegyei jegyzői hivataloskodásoddal is nagy szolgálatot tettél egyházmegyédnek s mindig megtalál­tad az áriadnei vezérfonáít, mely kivezetett téged a leg­kényesebb ügyek tömkelegéből, sikerülvén neked ezeket bölcseséggel elintézni. Az egyházkerület is számvevővé választott s mint ilyen több évtizeden keresztül nagy szol­gálatokat tettél egyházkerületünknek. íme az egyház, az egyházmegye s az egyházkerületnek tett nagy szolgálata­iddal szolgáltad te a magyar hazának és nemzetnek szent ügyét is; mert hiszen az államnak is az igaz vallásosság egyedül a legbiztosabb alapja. A vallás, a felvilágosodás, az istenifélelem az, mely a népek előtt egyengeti az elő­­hal adást. Szeretvetisztelt testvérem! Testben öreg, de lélek­ben mindig fiatal lelkésztársam! Öröklő hálára kötelezted magad iránt a te gyülekezetedet, és ha e gyülekezet ezt a hálát le nem róná irántad, elitélné őt mindenki, ki a szépért jóért lelkesedni tud. De e gyülekezet hálás irán­tad, te nevelted ezt, s lehetetlen hogy ez valaha irántad háladatlan lehessen. Emlitsem-e azon szomorú időszakot, mely a nemzetre borult, mikor a nemzet alkotmánya a protestáns autonómia védsáncaiba vonta meg magát s midőn épen ezen erőd ellen intézett harczot az absolut hatalom? Te ott voltál, s bátor küzdő voltál enuek védelmezésében. Ennek a di­adalnak lehet köszönni azt, hogy a magyar nemzet előtt is megnyílt az alkotmányos élet temploma. Felséges Urunk, — apostoli királyunk megtalálta azt az utat, a melyen a magyar nemzet és király újólag találkoztak. Megkötötte azt a szövetséget a mely uj fényt kölcsönzött a nemzetnek. A mikor az alkotmányos élet újra kezdődött, te is­mét tényező voltál, nevezetes részt vettél Veszprém vár­megye akkori küzdelmeiben, vezetett téged is a közügy, s ez az oka, hogy e vármegye vezérlő férfiúinak is tisz-

Next

/
Thumbnails
Contents