Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-06-19 / 25. szám
401 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 402 lsziikség volna, csak azok nem látják a kik nem akarnak látni. Adorjánházán: Kemény Lajos, Dudaron: Parragh Dezső, Acsádon; Barabás Lajos, Pápán: Jilek Peren ez, Szemerén : Kis Gyula tanító urak rendes állásaikban megerősittetnek. A szemerei adás-vevési szerződés helyben hagyatik; az acsádi egyház azon jelentése, hogy egy szép épületet vett 2000 írtért iskola és tanítói laknak helyeslőleg tudomásul vétetik. Az egyházmegyei alumneum Szekeres Mihály, Bállá Dezső, Barthalos Mór papnövendékek között egyenlő arányban kiosztatni rendeltetik. A pápai egyháznak a régi gabona rendszert készpénzre átváltoztató dijlevele beterjesztetik és ebből kitünt, hogy a dunántúli legnehezebb lelkészi állást betöltő ref. papnak fizetése: 800 fid készpénz, 12 öl fa és 21 ezer □ öl földnek használata, a mi tudomásul vétetett. Olvastatott Zsoldos Sándor és Hetessy Dániel urak javaslata a beültetett szőllő és gyümölcsösökért! kárpótlást illetőleg. Mire nézve kimondatott hogy a lelkész vagy tanító utódjától becslés szerinti kárpótlásra némi igényt tarthat. Végül még olvastatott Sziics Dezső urnák ama szomorú jelentése, hogy a taápi egyház fuvardijat nem fizet s egyáltalán bizonyos makacsságot és rendetlenséget tanúsít. A miért jegyzőkönyvileg megdorgáltalak és megrovatnak. Ezek után következett a testet lelket felüditő, szellemes felköszöntőkkel, adomákkal fűszerezett ebéd világi elnök ur és a pápai lelkész ur jelenlétében. Délután gyámoldai gyűlés volt, másnap délig pedig a hátralevő beliigyek intézteitek el rend és törvény szerint. Seregély Béla. Könyvismertetés. — Zwingli mint dogmatikus. Theol. magántanári vizsgára irta Tüdős István. Sárospatak 1892. — Szerző czélja a Zwingli rendszerét tévesen ismertető művek ellenében „az elfogult Ítéleteket helyreigazítani,“ „tiszta világításban állítani az olvasó elé a nagy reformátort,“ „rámutatni arra, hogy Zwingli munkássága mennyiben maradt fen az egyes tanokat illetőleg, mennyiben folyt be ref. egyházunk tanfejlődésére“ — egy szóval hű képét adni Zwinglinek, mint dogmatikusnak, saját hátrahagyott iratai nyomán. A bíráló tiszte ily czélu munkával szemben világos. Feladata nem állhat másban, mint vizsgálatában annak, hűen van-e a tárgyalt Írónak gondolatvilága visszaadva, nem magyarázott-e egyes tételeibe az ismertető olyat, a mire az illető nem is gondolt vagy a mi egész gondolatkörébe csak csűrés-csavarrással illeszthető, röviden szólva — a bíráló tiszte nyomról nyomra követni szerzőt idézeteinél s az egyes idézéseket az ismertetett iró szövegének összefüggésében fölkeresni s utánna nézni, hogy vájjon az értelem az Írónál és ismertetőnél egy- és ugyan az-e? Es mi mégis nem felelünk, mert nem felelhetünk meg e feladatnak. Pedig őszintén szólva, szeretnék. Szeretnék már csak azért is, hogy megláthassuk, vájjon igaza van-e szerzőnknek azon lesújtó Ítéletben, melyet ő Zellerre*) és Sigwartra vonatkozólag mond, hogy t. i. „jobban ragaszkodnak a formához, mint a régiek, s ha nincsen előttük minden könnyen felfogható alakban, félremagyarázhatlannl kimondva, rögtön kapnak rajta és saját felfogásuk szerint olyWh magyarázatot fűznek egy-egy gondolathoz, hogy a legldáltóbb ellentét áll előszeretnék azért is, hogy megtudhassuk Zellernek van e igaza, ki szerző szerint Zwingli theologiai rendszeréről a legalaposabban irt, s ki Zwingli tanának középpontjául az elővégzés tanát teszi, vagy pedig Stáheíinnek, a kinek nézetéhez szerző is csatlakozik, s a ki szerint Zwingli rendszerének középpontját a hit képezi. (Mellesleg megjegyezve, kissé különös, hogy a szerző szerint legalaposabb ismertető ismét szerző szerint épen a rendszer középpontjának fölismerésében tévedt!) De bármennyire óhajtanok is a bíráló föntebb vázolt tisztét betölteni, ismételjük, ezt nem tehetjük, nem pedig azért, mert Zwingli munkái nincsenek meg könyvtárunkban s a bírálat conditio sine qua non-ja, a pontról pontra utánna tekintés lehetősége, hiányzik. így nem marad más hátra, mint azon másodrendű s úgy szólva lényegtelennek nevezhető feladadat, hogy az ismertetés tartalmát helyesnek véve, az alakra vessünk néhány pillantást. A mi a munka felosztását illeti, a Bevezetésen és Befejezésen kívül szerző négy fejezetben tárgyalja Zwingli dogmatikai nézeteit, mely fejezetek a következők: Az Istenről szóló tan ; Az emberről szóló tan ; A Krisztusról szóló tan; A hitéletről általában. Ezen utóbbi fejezet újabb felosztásai : A hit; az ige; az egyház ; a szentségekről általában ; a keresztség; az úrvacsora; a jövő élet hite. Nem emelünk más kifogást e felosztás ellen, mint hogy épen nem látjuk indokoltnak azt, hogy szerző a jövő élet hitét a negyedik fejezetbe sorozta; ha már külön fejezetet nem adott ez eschatologiának, czélszerübb lett volna a jövő élet hitét az Istenről vagy az emberről szóló fejezetben tárgyalni, mint azon fejezetben, mely kizárólag a kegyelmi eszközökről szól. Mert a jövő élet hitének ezek mellé s egy közös czim alá sorozását az a körülmény nem indokolhatja, hogy a szerző szólni akar a hitélet czime alatt mindarról, a mi még az előző fejezetekben a reformátor dogmatikai rendszeréből elő nem volt adva. (101. 1.) *) Zeller a büle.sészettörténet terén elismert tekintély, s munkái minden tekintetben klasszikusok. Épen azért ő vele szemben, mégha jelen esetben megérdemelné is, enyhébb lehetne az Ítélet.
