Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-06-19 / 25. szám
— — 399 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 400 Halmaink azonban műidig- vannak! Nem áltatjuk magúinkat azzal, mintha minden bajaink orvosolva lennének, de hogy ezek orvoslásának ideje is elkövetkezhetik, arra nézve épen a lefolyt negyedszázad történelme adja meg nekünk a reményt. Mert mire való lenne a történelem, ha nem tanulságra? Tanulságos nekünk egy ily munkás negyedszázad határán megállanunk, nem azért hogy innen most már a munkát abba hagyjuk, hanem hogy az elért sikeren végig tekintve, újabb bizalmat, erőt merítsen nemzetünk a jövőre nézve. A letűnt negyedszázad történelme gyújtsa fel az ifjúság szivében a ragaszkodást Magyarország alkotmányához, a törhetlen hazaszeretet, hűséget királyunk, tiszteletet törvényeink iránt. ^ És ha a letűnt negyedszázad határdombján állva szivünk bizalommal telik el hazánk jövője iránt, jusson eszünkbe a haza bölcse, ki méltó, hogy kegyelettel adózzunk emlékezetének, kinek nevéhez van fűződve a kibékülés története, legyen áldott a magyar történelemben Deák Ferencznek és hű társának gr. Andrássy Gyulának emlékezete. A történelem feljegyezte, hogy a kibékülés másik kiváló munkálója, Felséges asszonyunk, Magyarország rajongásig szeretetett királynéja. Feledhetlen jelenet marad az a történelemben, hogy midőn Deák, hazánk amaz egyszerű polgára, kiterítve feküdt a magyar tudományos akadémia csarnokában, akkor lejött hozzá Magyarország királynéja, hogy a nagy halott koporsója mellé térdepelve megsirathassa őt és benne Magyarország veszteségét. Van-e valaki e hazában, kinek szive meg nem dobban. hogy áldást kérjen az ég urától Felséges királynénk életére. Ma az anyai szivét ért' rettentő csapás alatt megtörve jár szeretett fia, feledhetien trónörökösünk egykor kedvelt tengeri utjain, igy keres a sebzett szív gyógyulást, de csak emlékeit találja az elköltözöttnek, s nem bir megnyugodni az anyai szív a veszteségen, mint nem tud abba belenyugodni a mi hazánk sem. De bár messze járjon, a magyar nemzet ragaszkodása, szeretete és hálája mindenhová elkíséri őt, és esdve kéri az ég urát, hogy adjon gyógyirt szenvedéseire. Végül a kibékülés harmadik és leghatalmasabb tényezője 0 Felsége koronás királyunk, kinek atyai szivét külföldi tanácsosai hosszú időn át elfordították tőlünk, de ki férfikora teljéhez érve feloldozta magát tanácsosainak gyámkodása alól és kibékült a magyar nemzettel és azóta mint alkotmányos királyunkat őt illeti a dicsőség a lefolyt negyedszázad eredményeiért. Adja a Mindenható hogy az évek hosszú során át tartson még hazánk javára szolgáló uralkodása. így ünnepük az 1867-i koronázás negyedszázados évfordulóját ma kunyhó és palota, város és falu, hatóságok és magánosok mindenfelé a magyar hazában, ez ünneplésben akart venni iskolánk is, a melynek falai közül is szálljon fel imánk Magyarország királyáért az égre, hogy szálljon fény nevére, áldás életére. Kis Ernő. EGYHÁZI ÉLET. Ä pápai egyházmegye közgyűlése 1892. junius hó 9 és 10-én. Egyházmegyei gyűlésünk rendes tagjai már 8-án kezdének gyülekezni, annyival is inkább, mivel e nap délutánján tartatott meg a lelkészértekezlet és a tanügyi bizottság ülése is. A lelkészértekezletnek azon fontos eredménye lett, hogy most már egyházmegyénknek sokat hányatott, sok viszontagságon átment könyvtára biztos födél alá — használható állapotba kerül. A tanügyi bizottság közgyűlésén a körlelkészek jelentése folytán konstatáitatott, hogy iskoláink ha nem is fejlődtek, de nem is hanyatlottak semmit. Másnap reggel 9 órakor vette ezután kezdetét általános érdeklődés mellett a rendes közgyűlés a pápai egyház templomában. Esperes ur rövid, de buzgó imája után, világi elnök ur üdvözli az egybegyűlteket, őket a tanácskozásban való részvételre és bölcs Ítélkezésre intve; azon indítvány megtétele után, hogy Ö Felsége a király megkoronáztatásának 25 éves emlékünnepe a mi jegyzőkönyvünkben is örömmel emlittessék meg — mi általános lelkesedéssel fogadtatott, a gyűlést megnyitottnak jelenti ki. Itt nyomban megemlittetett az is, hogy egyházmegyénkben a hálaadó istenitiszteletek 8-án reggel mindenütt megtartattak. Ezek után következett az esperesi és az egyházlátogatásáról szóló nagy gonddal összeállított, mindenre kiterjeszkedő jelentések felolvasása, nagy figyelem és érdeklődés között. A dadán, csetényi rendes lefolyású lelkészválasztások tudomásul vétetnek s megerősittetnek. Most egy szép és érdekes mozzanat következett, ugyanis olvastatott Révész Kálmán theol. tanár urbucsnirata, melyben pár őszinte szóval az egyházmegyétől búcsút vesz és annak kebeléből leendő elbocsátását kéri,— a mi esperes ur szavai szerint őszinte sajnálkozás, de általános jó kívánásunk mellett rövid idő alatt teljesittetni fog. Nt. Révész Kálmán ur, ki maga is személyesen jelen volt, szükségesnek tartotta még élőszóval is búcsút venni azoktól, kik között életének hat évét, talán legszebb korszakát töltötte el. Az elválás miatti meghatott érzés rezegtette meg hangját, midőn mondá, hogy ha megszakad is közöttünk a testi kötelék, de a lelki köteléket ő részéről majd csak a halál szakíthatja szét. Szeretetről és ragaszkodásról beszélt az a dörgő éljenzés is, a mi erre válasz gyanánt felhangzott. Kis Gábor pápai lelkész ur állt fel most és a tanító képezde visszaállításáért egy kérvény benyújtását indítványozza a főt. egyházkerülethez, a mi természetes egyhangúlag elfogadtatik. S hogy erre valóban mily égete
