Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-06-12 / 24. szám
391 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 392 VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Tisztelt előfizetőinket felkérjük a hátralékos összegek beküldésére, illetőleg féléves előfizetéseik megújítására. — Az egyházmegyei gyűlésekről, közv etlen bevégeztük után kimerítő tudósításokat kérünk, hogy azokat idejében közölhessük. — Gyurátz Ferencz pápai ág. ev. lelkész ur előfizetési felhívását Gusztáv Adolf élete czimü munkájára a legmelegebb ajánlattal mellékeljük lapunk jelen számához. — A koronázás negyedszázados jubileumát a pápai főiskola a múlt számban jelzett módon ünnepelte meg. E hó 7-én este a főiskola két épülete fényesen ki volt világítva s az uj iskola emeletének közép pontján 0 Felsége megkoszorúzott arczképe körül e találó jelmondatok ragyogtak: „Mikor uralkodnak az igazak, örül a nép“ „Meghaladtad bölcseséggel és jósággal a hírt, melyet hallottam vala felőledr Másnap reggel 8 órakor templomba vonulta tanári kar és az ifjúságnak a szünidőről visszaérkezett része. Itt nt. Kis Gábor lelkész ur mondott fentszárnyaló alkalmi imádságot. 10 órakor pedig az uj iskolai nagyteremben tartatott meg az emlékünnepély, a városi és vidéki hölgy- és férfi közönség igen válogatott fényes koszorúja előtt. Az ünnepély minden szereplőjét viharos éljennel és tapssal jutalmazta a közönség. Az ünnepi megnyitó-beszédet jelen számunkban közöljük, az alkalmi beszédet pedig jövőre. Az ünnepi ódát Fiilöp József körmendi lelkésztársunk, főiskolánknak volt jeles növendéke irta. — A legnagyobb örömmel emlékezünk meg e helyen azon méltó kitüntetésről, melyben a királyi kegy a két testvér protestáns egyház két legidősebb püspökét legközelebb részesítette. A koronázási jubileum alkalmával O Felsége Kun Bertalan tiszántúli református és Karsay Sándor dunántúli ág. ev. püspök uraknak a Lipót rend középkeresztjét adományozta. Őszintén kívánjuk, hogy a két ősz egyházfő még sok éven át folytathassa az egyház és haza javára kifejtett vezérlő működését. — A pápai egyházmegye e hó 9-én tartá meg közgyűlését Szekeres Mihály esperes és Baráth Ferencz egyházmegyei gondnok kettős elnöklete alatt a pápai ref. gyülekezett templomában. Előre gondoskodtunk, hogy kellő időben tudósítást kapjunk; de bizonyos fátumok közbejötté folytán sem a tudósítást, sem az esperesi jelentést nem kaptuk meg lapunk zártáig. Talán a jövő héten szerencsésebbek leszünk. — A főiskolai gyorsírókor az évzáró versenyírást május hó 26-án tartotta meg. A haladók részéről ketten jelentkeztek versenyre, a kezdők részéről 9-en. A haladóknak diétáivá lett 2 perez alatt 323 szótag. Az első dijat, egy aranyat nyerte Szűcs József VI. o. t. (320 szótag) a második dijat (koronázási emlékkönyv) Silber Mór VI. o. t. (311 szótag). A kezdőknél az első dijat nyerte (1 arany) Vargha Kálmán IV. o. t.? a második dijat (Arany János: Toldi trilógia) Heimler József IV. o. t. A bírálók különös dicsérettel emelték még ki Hodossy Lajos IV. o. t. munkáját, megdicsértetett ezenkívül Fischer József IV. o. t. munkálata. — A Magyar Prof. Irodalmi Társaság évkönyve a folyó 1892. évre Kenessey Béla titkár szerkesztésében megjelent. Tartalmazza az elnöki megnyitó beszéden és a titkári jelentésee kiviil a pénztári kimutatásokat és költségvetéseket, a tagok, tisztviselők és vál. tagok névsorát, valamint a társulat alapszabályait. A gondosan szerkesztett Évkönyvből különösen figyelmébe ajánljuk t. olvasóinknak az alábbi sorokat: „AMagy. Prot. írod. Társaság titkári és pénztárnoki hivatala: Budapest, IX., Csepelrakpart 7. sz. II. e. 9. ajtó, a hova a Társaság szellemi és anyagi ügyeit illető megkeresések, tagsági dijak stb. küldendők. A Társaság sem a fővárosi, sem a vidéki t. tagok tagsági dijainak a beszedésére anyagi tekintetekből egyelőre még nem alkalmaz pénzbeszedőket, azért tisztelettel kérjük úgy a fővárosi, mint a t. vidéki tagokat, hogy úgy a hátralékos, mint a folyó évre már esedékes tagdijakat méltóztassanak mielőbb postautalványon beküldeni a társaság pénztárnokához. A jelen Évkönyvben közölve lévén az összes tagok névsora, a t. tagok e kimutatásból tájékozódhatnak esetleges tartozásaik felől is. Azoknál, a kik 1889 után léptek be, belépésük éve is ki van mutatva, a többieknél 1889 óta számíttatnak a tagsági évek. A kimutatásba bezárólag a f. é. április hó 15-ig befizetett tagsági dijak és az addig jelentkezett t. tagok nevei vannak felvéve; az azóta beküldött dijak és jelentkezett t. tagok nevei már csak a jövő évi kimutatásba fognak felvétetni. A folyó évi márcz. 25-én tartott ig. választmányi és a márcz. 26-án tartott közgyűlés határozata folytán azoknak a tagoknak a nevei, a kik még 1889 és 1890 óta hátralékban vannak, illetékes püspöki és esperesi hivatalaikkal fognak közöltetni, ha a jelen Évkönyv szétküldése után két héttel s illetőleg ha a í. é. junius hő végéig sem küldenék be hátralékaikat. Reméljük azonban, hogy azok, a kik egy nemes czél előmozdítására önként vállalták el társaságunk anyagi támogatásának az erkölcsi kötelezettségét minden kényszerítés nélkül tett aláírásukkal: ezt a kötelességet most is kényszerítés nélkül teljesitendik.“ — Tüdős István theol. magántanár, lapunk munkatársa, a kolozsvári egyetemen legközelebb bölcsészettudori oklevelet nyert. Tudori értekezését, mely Mirandulai Pious Jánosé, lete és bölcsészére czimet visel, hozzánk is beküldötte. Az ifjú bölcsészettudornak szivünkből gratulálunk s őszintén kívánjuk, hogy még igen sok jeles munkával gazdagíthassa irodalmunkat. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: RÉVÉSZ KÁLMÁN. Főnnmkatársak: NÉMETH ISTVÁN és BORSOS ISTVÁN. Az előfizetési pénzek, megrendelések és reclamatiók BORSOS ISTVÁN nevére czimzendők. Pápán, 1892. az ev. ref. főiskola betűivel.