Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1892-04-10 / 15. szám

245 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 246 veszi a gymnasialis tantervbe s ezek tanítására is igen figyelemre méltó methodikai utasításokat ad. E tekintet­ben főszabálya az, hogy mindenkor az anyanyelvből in­duljunk ki és arra alapítsuk idegen nyelvi oktatásunkat. Természetes hát, ha szerinte első feladata az iskolának, és pedig nemcsak a nemzeti iskolának, hanem a gymna­­siunmak is az anyanyelv alapos ismeretét nyújtani az if­jaknak s egyúttal bennök a hazai viszonyok, intézmények, történet stb ismerete által a nemzeti szellemet erősíteni. Sietek azonban megjegyezni, hogy e tekintetben Co­­menius nem esik azon határozottan téves túlzásba, mely a nemzeti nevelés egyedül üdvözítő voltát hangoztatja. Ettől megóvta őt helyes paedagogiai érzéke és kivált igaz keresztyén lelkiilete, melynél fogva az embert nem egyik vagy másik nemzet, hanem Isten fiának s ehez képest a különböző nemzetek gyermekeit egyazon atyától származó édes testvéreknek tekintette. A mint a földi élet csak át­menet az örök életre, ép úgy a nemzeti nevelés is csak elő­készítő az igazi, tudományos és vallásos nevelésre. Az iskolában gyakorlandó fegyelem tekintetében is egyike Comenius a legfigyelemreméltóbb és leghumánusabb paedagogusoknak. Az iskolát virágos kerthez hasonlítja, a mely kellemességével magához vonzza, nem pedig elriasztja a növendékeket. A tanító fegyelmi eszközei nem a harag, bot durva szitkoződás, melyek Comenius idejében napirenden voltak, hanem a nyájasság, szelídség és a gyermekek iránti igaz szeretet. Főként pedig azon — helyesen ke­zelve — ellenállhatlan hatalom, mely a világos ismere­tekben, a tiszta erkölcsi elvekben és a hitteljes vallásos­ságban rejlik és a mely előbb utóbb megfékezi, majd tel­jesen meghódítja a iegszilajabb és legmakacsabb lelküle­­tet is. De talán szükségtelen is tovább folytatnom. Gondos testi nevelés ; általános tankötelezettség; tervszerű, a lélek első ébredésével kezdődő oktatás; a reáltárgyak tanítása; nemzeti nevelés; az idegen nyelvek tanításának az anya­nyelvre alapítása; szemléltetés; a lelki s általában a ter­mészeti fejlődés ismeretéből folyó helyes módszer ; humani­tás a fegyelemben: ezek bármelyike egymagában elég, hogy azt, a ki szemben minden előítélettel és akadálylyal, fennen hirdette az emberiségnek, halhatatlanná tegye. Ha ezekhez hozzáteszem, hogy Comenius nemes, tudo­mányra törekvő és az emberiség előrehaladásáért lángoló lelke az ifjúság nevelésére szánt intézeteken kiviil még egy egyetemes collegium felállítását is terveli, a melyben a világ összes tudósai vállvetve fáradoznának az emberi­ség legértékesebb javai gyarapításán; ha kiemelem, hogy az ismeretekben és erkölcsökben való tökélyesbités mel­lett lelke főgondját a vallásos érzület ápolása, erősbitése, Isten országának minél nagyobb mérvben terjesztése ké­pezi : eleget mondottam arra nézve, miszerint a legnagyobb tisztelettel álljunk meg emléke előtt. Dicső szelleme iránt érzett hódolatunkat pedig legméltóbban azzal fogjuk kife­jezni, ha eszméibe mindinkább behatolván, az azokban rejlő és még mindig nem teljes mértékben értékesített kincseket felszínre hozzuk s uemes lelke czélzatának meg­felelően az emberiség előhaladása és boldogitása érdeké­ben gyümölcsözte tjük. Dr. Horváth József. VEGYES KÖZLEMÉNYEK. — Tisztelettel kérjük lapunk évnegyeden elő­fizetőit, hogy előfizetéseiket mcgujitaiii kegyesked­jenek. Egyúttal szabad legyen felkérni lapunk min­den barátait, hogy ismerőseik s az egyházi s iskolai ügyek iránt érdeklődők körében szíveskedjenek ezt terjeszteni. Az előfizetők számának növekedtéve! ugyanis képesek lennénk a lap terjedelmét nagyoh­­bitani, a mennyiben gyakrabban adhatnánk negyed­­s félives mellékletet. Borsos István a kiadóhivatal kezelője. — Lapunk felelős szerkesztője, a zsinat második ülésszaka is bezáratván, f. hó 9-én hazajövend. Szeretettel kérjük tehát lapunk nagyérdemű pártolóit és munkatár­sait, hogy a lap szellemi részét illető küldeményeiket ezen­túl az ő nevére kegyeskedjenek czimezni. — A húsvéti legatió választás e hó 8-án történt meg a tanulóifjúság szokásos élénk érdéklődése mellett. Nagyobb legatió volt 57, kisebb pedig 82. Amabból 12, emebből pedig csak 3 maradt legátus nélkül. Érdemesnek tartjuk a megemlítésre, hogy papnövendékeink ez alka­lommal rendesen 4- 500 forint jótéteményben részesülnek az egyházak és jólelkii egyesek adományaiból. — Sajátszerii hittérítői eljárás. Az orosz lapok különösen nagyra voltak azon fényes eredményekkel, me­lyeket hittérítőik Szibériában a budhisták megtérítése kö­j rül a rendőrség erélges támogatása mellett elértek. Rendőri | közreműködésre vihető ugyanis vissza, hogy a megtérésre I kiszemelt pogányok gyenge hite kevés idő alatt is úgy megerősíti, hogy mihelyt a megkeresztelkedésre felhivat­­! nak. meggyőződésüknek nyilvánításában a legnagyobb | készséget tanúsítják. Hasonló az eljárás a rém. kath. len­­í gyetekkel és a protestáns németekkel szemben is. Mikor az orosz egyháznak ezt a furcsa atyáskodását a napi la- I pok szellőztetni kezdték, a szt. synodus telháborodássai utasította vissza az állítólagos rágalmat. Erre azután a „Grashdanin“ szóról-szóra közli az irkutski kormányzó körrendeletét, melyben a rendőri közegek felhivatnak: különös gondjak legyen arra, hogy az érsek utazása alkal­mánál lehetőleg sok pogány jelenjék meg a keresztséig fel nevese, végettu Ehhez nem kell kommentár. I — A Welt alapról, melyre a porosz kormány György I király ellenséges szándékainak meghiúsítása czimén tette j rá a kezét, gyakran lehetett olvasni a napi lapokban az utóbbi hetek alatt. De azt aligha sejtette valaki, hogy egy tábornok is — Melchers — ebből az alapiad kapott rendes évi fizetést'. — Jeruzsálem zsidó lakossága, az orosz üldözések elől menekülők beköltözése folytán 10000-ről 130000-re szaporodott két év alatt, a régi Jeruzsálem tehát épül. Hát az uj Jeruzsálem mikor épül fel? — Házi és iskolai dolgozatok készítése. Ez a czim ott ékeskedik minden tanrend alján, hogy hirdesse azt a nagy haladást, melyet a törvényhozás által megállapított tanterv alapján Magyarország tanügye az utóbbi időkben

Next

/
Thumbnails
Contents