Dunántúli Protestáns Lap, 1892 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1892-03-27 / 13. szám
203 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 204 A gyülekezet népességének kétszereséhez inért templom szorongásig megtelt. Székek, mellékpadok sem nyújthattak elég ülőhelyet, — sokan állva hallgatták az igét. Oh bár érezte volna ott mindenki emez igék varázs hatását: „Jobb egy nap a Te templomodban, mintsem ezer év egyebütt.“ Igen csinos orgona, buzgó ének. . . . sem szolga, sem szabados . . . hanem a hívek egygyek a Krisztusban ... óh mily megható ez! Éneklés után az Ur asztalához lépett Kecskeméthy Jenő almási lelkész, az esperes képviselője és az ifjú Timotheus. Szívhez és észhez szóló iktató beszédében felemlítette, hogy mind ez, a mi most történik, nem-e csak álomkép csupán? . . hogy ő láthatja a kis gyermek kora óta ismert ifjút mint paptársát, ... ő iktathatja be, mint véréből való vér. mint első unoka — testvér, .... minden a mit itt lát, azt mutatja, hogy ez nem ' álomkép, hanem egv kedves valóság . . . , A mi vágy álmaiban gyakran látogatta meg; íme valósult. Átgondolva és ügyesen fejtegette s ismertette a lelkészi teendőket — kezdve a keresztelésen, végezve a temetésen; légy hiv, úgymond, mindenekben: „örülj az örülőkkel, sírj a sírokkal.“ A jó életiskolából, az esperes-atya mellől jött ifjút kéri az egész gyülekezet szerétébe, majd szabadságot adott kathedrája elfoglalására s felhívta, hogy szóljon, mint a lélek megtanította szólani. — Megszólalalt az orgona, a gyermekkar szép, de nem szent énekét kisérve. Éneklés alatt felment az ifjú lelkész a maga szent várába. Székfoglaló beszédének alapigéje: Pál II. Tim. IV r. 2. A predikáczió elején üdvözli a gyülekezetét, — kéri őket, hogy legyenek segi—tői a munka kezdetén és folyamán, mert maga sem tudja, hogy tud-e repülni — mint a fészkét elhagyó madár, habár szárnyait erőseknek érzi, — tud-e világolni — mint lámpás, — lesz-e elég ereje — ha kell ostromolni a bűnt, — tud-e enyhitőleg, vigasztalóan szólni a bánatba borult szivekhez? Beszéde első részében fejtegette mi az ige? Mindaz, a mi az ó és uj testamentomban megiratott, a mi isteni kijelentés, az ige; de az igék-igéje a Krisztus. Tehát a teljes szent'rást és főkép a Krisztust fogja prüdicálni mind alkalmatos, mind alkalmatlan időben és ez oh mi szép, óh mily felséges foglalkozás ! A lelkész úgy a templomban, mint künn az életben, szóval és tetteivel prádicálja az igét, — kövesse mesterét a Jézust! A Il-ik részben fejtegette, mikép kell és mikor kell feddeni, dorgálni. Első tekintetre mily könnyűnek látszik ez. Mi könnyebb, mint az emberek hibáit meglátni, tetteiket szavaikat gáncsolni? Az apostol nem egyes kiváló személyek dorgálását érti. hanem érti azt, hogy a lelkész dorgálódjék az egyetemes bűnökért. Még igy is, ha a bűnöst találják szavai, mennyei hántást, sértést kell kiállalania; mennyit bántalmazták a prófétákat és a Krisztust, ők legyenek a lelkész példányképei a feddés és dorgálásban. A III-dik részben fejtegette, miképen intsen a lelkész szelídséggel. Mi a szelídség? A szívnek alázatossága, a léleknek nemes szerénysége; az emberekkel szemben a jóindulatú, nyílt szivü bánásmód, hol mindig a jóra törekvő akarat látszik ki. És még akkor is, ily szelídséggel szemben, hányszor tövis, keserv, bántódás jut osztályrészül a lelkésznek. Hiszem, hogy közietek irántam ily hántások nem fordulnak elő; de ha mégis jőne a sértés és jőne előre kigoudoltan, vagy jőne akaratlanul, akkor is szelídséggel kell azt viszonoznom. Felette nehéz a lelkész helyzete. A lelkésznek sokat nem enged meg a világ, mig a világiaknak többet enged meg. — A sértés, hántás megtorolhatásáért világiaknak szolgálatukra áll a törvény, jog és a fegyver; — a lelkésztől a világ még itt is a szelidséget követeli. így értelmezzük az apostol utasításait, a mik engem is köteleznek. Kérve, lelkesítve intézte szavait a gondnok s elöljárósághoz, a tanítókhoz, a felekezetekhez, végre az összes gyülekezethez. Igen szép. rövid fohászt rebegve Istenünkhöz, bezárta beszédjét. Magasztos érzülettel, szent felhevüléssel oszlott szét a fele részben úri hallgatóság, mert gazdagabb lett azon tudattal és reménynyel, hogy tiz tálén tűm os szolgát nyert a ref. lelkészi kar és az egyház, a ki bizonyára az egyetemes egyház és hívei számára mindegyik ingyen nyert ajándékot bőven kamatoztatni fogja. Az ünnepélyen a nagy számú müveit közönség között láttuk, s örömmel szemléltük Konkoly Th. Imre e. megyei gondnok. Antal Gábor lelkész, Németh István, Révész Kálmán tanár, Tolnai József ev. lelkész, Páli Zsigmond, Kis Mór. Horvát Géza orsz. képviselő s vil. tan. biró, Szűcs Zoltán, Molnár István mezőföldi s. lelkészek, s a rokonsághoz tartozó vidéki — mint helybeli urakat valláskülönbség uélkül. A jó örömszülők, áldozatot fáradságot nem sajnálva, édes örömmel hívták a vendéglőben felteritet 65 terítékhez vendégeikül az összes úri közönséget. A nők iránt, kik vidékről jöttek, Haugyás László ur és igen kedves neje mutatták ki magyaros vendégszeretetüket. A számtalan pohárköszöntőnek a helybeli és vidéki nők megjelenése vetett véget, azután rá húzta a czigány a „szívig járó nótákat,“ hogy ha már fellobbant a jó kedv s a „világi élet lánggal égett“, vagy ha tán „szív és pohár tele búval, borral,“ hát akkor „húzd rá czigány s ne gondolj a gonnddal.“ Éjfél után azok, a kiknek van és kedves az ő otthonuk, siettek megtérni házaikhoz a vidékre; elváltak a jó szülők is szeretett fiuktól s uj otthonától, hogy még üresebbnek találják a családi fészket. Te pedig ifjú lelkész! „élj, küzdj es- munkálj,“ „hass, alkoss, gyarapits“ ad multos aunosü! Szűcs Dezső. 4T A komáromi tractusban helv. confession levő árva ekkléssiáknak lajstroma. (Folytatás.) Harmadik árva Ecclésia Somorja. Vagyon Ns. Pozsony vármegyében, Csallóközben, szabad mezőváros, Protectora Mélt. Gróf Pálffy Károly Pozsony vármegye főispánja. Nem egy Ízben tolláltatott az exercitium, u. m. elsőbben 1652-ik esztendőben Pálffy Pál akkori Palatínus
