Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-27 / 52. szám

843

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

844

Életkérdés pedig azért, mert hatalmas versenytársainkkal, különösen pedig az egész államot domináló katholicismussal sem gazdagság, sem befolyás tekintetében nem versenyezhetünk, de ezen az egy téren mind valamennyinek elébe vághatunk, s mindenki előtt bizonyossá tehetjük, hogy egyházunk hasznos és áldásos hivatást tölt be hazánkban. Bebizonyíthatjuk, hogy nélkülözhetlen szükséges az itt, e haza földén. Ez az elismerés pedig biztosítja egyházunk számára a létezést, a köztiszteletet és virágzást. De ha ezen az egy téren is háttérbe szorulunk, ha nem tudjuk a protestáns nevet világosság és fénysugaraktól övezetien a köztisztelet polczára emelni: akkor lassanként saját egyházunk tagjaiból is ki vész az erős protestáns öntudat, mely annyi nemes tetteknek volt szülője, s a feledés és homálylyal együtt készítjük magunk számára a lassú enyészetet. Hiszen már most is nagyrészt csak a múlt dicsőségéből táplálkozunk. De ha örökösen csak 16-ik és 17-ik századbeli nagy őseinket emlegetjük, kik a nemzeti kultúra előharczosai voltak, a magunk tetteire pedig nem hivatkozhatunk, akkor félő, hogy utóbb is unottakká, sőt nevetségesekké válunk. Őseink a maguk hivatását betöltötték emberül, de az ő érdemeik nem képezhetik fölösleges jőcselekedetek tárházát a mi lanyhaságunk pótlására.

Első lépés tehát a nagy czél felé, hogy ez a meggyőződés, mely egyházunk hivatására vonatkozik s annak életkérdését képezi, általánossá váljék s mély gyökeret verjen. Ha ez megtörténik, akkor zsinaton s egyebütt nem tekintik az iskolák kérdését másodrendűnek, hanem érdeméhez méltóan foglalkoznak vele s nem sajnálják a tárgyhoz méltó fáradozást fordítani reája. S ez esetben aránylag kevés áldozattal mennyi üdvös javítás volna eszközölhető, melyek mindegyike egy nagy lépéssel közelebb segítene bennünket a czélhoz!

így mindjárt nem kerülhetné el a ügyeimet, hogy pl. a még nem létező egyetem szervezetének megállapításánál sokkal hasznosabb intézkedés lesz az, mely — habár kezdetben kisebb keretben is. — azt igyekszik biztosítani, hogy népiskoláink és középiskoláink számára elegendő számban kaphassunk jó és szakavatott tanítókat s tanárokat. Nem kevésbé szükség volna oly intézkedésekre, melyekkel a tanítók és tanárok munkakedvét növelni, fáradságos munkálkodásuknak sikerét pedig nagy mérvben fokozni és biztosítani lehetne. Erre a czélra szolgáló eszközök közt első és legközvetlenebb a különféle iskola vizsgáló bizottságoknak a mostanitól egészen eltérő alapon szervezése. A mely szervezésnél az alapelv t. i. csak az lehet, hogy az iskola vizsgálói állás nem valami egyházi hivatal jelentéktelen függeléke, hanem oly nagy fontosságú bizalmi állás, melynek betöltőjétől meg lehet kívánni, hogy azon a téren vezető és irányadó tudjon lenni azok előtt, kiknek működését felülvizsgálja. Hogy czélokat tudjon kitűzni s egységes irányt adjon az egyesek különben széttöredezett munkájának. Ilyen fontos állásra tehát minden melléktekintetek elvetésével csak oly férfiakat kellene alkalmazni, kiket szakképzettségük és munkaképességük leginkább ajánl, kik- nem sajnálják a sok munkát és fáradtságot. De azután tőlük sem kellene sajnálni némi jutalmazást Lehetne ezt a dolgot olyfélekép szervezni, a mint a tiszántúli egyházkerületben a gymnásiumokra nézve tervezték is, hogy t. i. egy rendes és állandó iskola vizsgáló biztos alkalmaztassák körülbelül az állami tankerületi főigazgatókéhoz hasonló hatáskörrel. Hasonló kezdeményezés már megtörtént Erdélyben a tanügyi előadói állás szervezésével, a mely hogy sok tekintetben hasznossá lett, az ottani iskolákra, azt hiszem, senki sem fogja tagadni.

Gyors intézkedést s bizony nagy áldozatokat is kívánna, hogy megelőzzük azt a veszélyt, melylyel a legújabban beadott törvényjavaslat fenyeget bennünket, mely t. i. a tanítói fizetések minimumát állapítja meg. Hogy ez a javaslat sok tekintetben hasznos és áldásos a népoktatásra nézve általában, az kétségtelen. De az is bizonyos, hogy törvénynyé válása után nem sokára a mi felekezeti népiskoláinknak egy jó része is államivá lesz, hacsak újabb áldozatokkal meg nem mentjük a magunk számára. Ennek a dolognak hasznos vagy káros volta felől ugyan eltérők lehetnek a vélemények, de az bizonyos, hogy protestáns tanügyünk ezzel is tért vészit s igy felekezeti szempontból sehogy sem lehet hasznos reánk nézve. Valamint egyáltalán nem lehet hasznos protestáns tanügyünkre nézve az sem, hogy gymnásiumaink mind nagyobb számbau kérnek és kapnak államsegélyt. Mert akárhogy veszsziik is a dolgot, azt tagadni nem lehet, hogy ezek nagyrészben az állam befolyása alatt állanak, annak tantervét követik, tankerületi főigazgatójának szellemében és kedve szerint működnek: épen azért ezek legjobb akaratuk mellett is csak felerészben munkásai a protestáns tanügynek s a protestáns szellemű nevelés és oktatás felésztésére és felvirágoztatására kevésbé alkalmasak. Tehát bizony az államsegély igénybevételét is lehetőleg kerülni kellene.

Mind ez persze sok költséggel, sok áldozattal járna. S hogy egyházunk tagjai különben is nagyon meg vaunak terhelve mindenféle adókkal, azt jól tudom. De azt hiszem, hogy az iskolaügyi mizériák orvoslása épen oly sürgős s épen úgy megérdemel bármily lehető áldozatot, mint akármelyik, a most legfontosabbaknak tartott feladatok közül. Azonban nagyobb pénzáldozatok nélkül is mélyreható változást és nagy föllendülést lehetne elérni protestáns tanügyünk, kiválóan azonban a közép- és felsőbbiskolai oktatás terén, csak buzgalom és lelkesedés kellene hozzája. Nem sok anyagi áldozat, hahanem csak buzgalom és lelkes akarat kellene ahhoz, hogy összes közép- és felsőbbiskoláink tanárkarainak kebelében a mostani lanyha egykedvűséget és csendes tespedést élénk felpezsdülés, erős szellemi élet és mozgalom váltsa fel, mely munkakedvet ébreszszen minden egyes emberben, a ki most félre vonulva egykedvűen nézi a dolgok folyását. Ily élénk szellemi mozgalom közepette szinte újjá születnének az emberek s mivel az igaz lelkesedéssel végzett munkán Isten áldása van, nemsokára tapasztalhatnék azt az óhajtott eredményt, hogy még ellenfeleink is komoly számba veszik a protestáns iskolákat s azok tanárai; tapasztalhatnék, hogy ismét a régi-