Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-13 / 50. szám

805

DUNÁN TtILI PROTESTÁNS LAP

80S

saját kitartásukon kívül a magj ar nemzet 100 év előtt is tanúsított jog- és szabadságszeretetének köszönik.

Fontos ez, mert csak erősítheti a magyar államhoz való ragaszkodást.

Tévedek-e ezek után méltóságos és főtiszt, gyűlés, ha állítom és állítom a meggyőződés teljes erejével, hogy az 1791. 26. t.-czikket nem csak mi ismerhetjük nagy idők nagy eseményének, nem csak mi emlékezhetünk meg róla áldva és hálás szívvel; hanem mindebben őszintén osztozhatik velünk hazánknak minden fia, a felvilágosodásnak, az emberméltóság diadalának minden barátja.

De első sorban ez a megemlékezés, a köszönet és hála nyilvánítása bennünket illet.

E haza minden igaz protestánsának lelkében az ember, a polgár, az egyháztag mindig egybeolvadt fogalmak voltak.

De nem ezért illet bennünket első sorban a kegyeletes megemlékezés, hanem azért mert egyszersmind azoknak a kincseknek, melyeket ez a törvény a testvér evangyéliomi egyházaknak adott, mi vagyunk örökösei.

Az a tudat, hogy mindazt, mit az 1791. 26. t.-cz. akár tartalomban akár megalkotásának példájában, akár hatásában bármely irányban nyújtott, mi bírjuk teljességében, mi bírjuk egészen, megalkotása százados évfordulóját ránk nézve méltán ünneppé szenteli.

Ha rá gondolunk .a nemes lelkű fejedelemre, ki e törvény alkotásánál közreműködött, ha rá gondolunk azokra az elődökre, kik e mű létrehozásában annyi szabadságérzet mellett annyi törvényességgel, annyi lelkesedés mellett annyi türelemmel fáradának, lehetetlen, hogy elismerés, köszönet és hála érzetétől ne dobbanjon meg szivünk.

Tegyük le emlékükre ezen érzelmeink koszorúját e testvéries, együttes gyűlésünkben is.

Tegyük le első sorban a békeközvetitő, a felvilágosult szellemű, alkotmányos érzelmű II. Lipót királyunk emlékére.

Tegyük le a testvér evangyéliomi egyházak javának és jövőjének azon buzgó bajnokai emlékére, kik között gróf Teleki József és Balogh Péter vezérkedése mellett a Vayak, Rádayak s a két Domokos, a Prónayak, Podmaniczkyak, a Radvánszkyak az első sorokban harczolának.

Tegyük le azon katholikus férfiak emlékére, kik jogaik védelmében hű szövetségeseik valának és tegyük le azon prímás emlékére is, ki a törvény létrejötte után emelő példát multatva utódainak, a béke és szeretet igéit hirdeté.

Emléküket igaz dicsőség környezi, érdemeik magasztalására méltán nyílik a hálás utódok ajka.

Egy sötét és fényes korszakokkal változó század telt el azóta, hogy elődeink vissza szerezték s örökül hagytak ránk evangyéliomi vallásunk szabad gyakorlatát s önkormányzatunkat.

Egy százada annak, hogy az ellenzők részéről fölhangzott először, hogy a protestánsokat szabad vallásgyakorlatukban valódi és őszinte szeretettel szemlélik s

hosszú viszály után a vallási béke a haza oltárán megköttetett.

Azóta egy századon át, jó és rósz napokban, nemzedék nemzedék után őrizte, védte a becses örökséget s őrizzük, védjük mi is. S azóta egy századon át, ha fölbukkant is néha a szellem, mely a békét megelőzte, a haza polgárainak túlnyomó többsége, nehéz napokban is gondosan ápolta a felekezetek közti jó viszonyt s a vallási békességet.

Évszázados tanúság ez az érdemnek nagysága s a szellemnek, melyből az érdem fakadt, áldásos volta mellett. — S ez a tanuságtétel legfényesebb elismerése, legékesebben szóló magasztalása az örök dicsőségnek, lognagyobbszerü kifejezése az utódok hálájának. Ebben a tanuságtételben az egymást fölváltó nemzedékek lelke azt a sugallatot követte, melyet a köztünk ülő költő Szász Károly oly szépen fejezett ki, mondván : „Forgó szerencse, rosszat, jót, a mit hoz, Légy hű magadhoz, nagyjaidhoz!“ Él bennünk is e sugallat.

És követjük, midőn őrizzük, védjük és nem pazarolni, de gyarapítani törekszünk az 1791. 26. t.-ez. által visszaszerzett és ránk hagyott örökséget, melyet vallásunk szabad gyakorlásában és önkormányzatában bírunk.

Követjük, midőn gondosan igyekezünk ápolni a hazai két evangéliomi egyház közötti testvéri viszonyt, miről ime e mai gyűlésünkkel is élénk tanúságot tettünk. Követjük, ha nem csak közös gonddal őrködünk a közös örökségbe kapott kincs fölött, de teljesen át hatva a testvéri érzülettől, teljesen áthatva a válvetett működés fokozottabb sikerének tudatától és nem keresve azt, a mi elválaszthat, de keresve azt, ami összetart: megsokszorozzuk a figyelmet és erőt is, amellyel a közös örökség fölött őrködünk.

Követjük, midőn rendületlenül őrizve, védve a magunk jogát és szabadságát és tisztelve a másokét, mindenkor élénk viszhauggal fogadva és vallva azt a jelszót, hogy adassék meg államnak, egyháznak, egyesnek, szóval mindenkinek a magáé, ápoljuk a felekezetek közti jó viszonyt s vallási békét.

S követjük, ha nem feledjük soha, hogy van egy oltár , a haza a mely más vallásunkkal is közös oltárunk, a mely körül mindnyájunknak gyülekezni s szeretettel egyesülni kell. Követtük e sugallatot eddig is, kövessük azt ezután is. Erősítsük meg ez elhatározásunkat itt is, midőn ily testvéri szövetségben együtt vagyunk, a mai százados évforduló ünnepén is. Adjunk hálánknak ezzel is kifejezést. S meg nem szűnve tettekben is valósítani elhatározásunkat, nyilatkozzék ekképen is a dicsőnek magasztalása.

Magunk adván pedig önmagunknak e buzdítást, hálánk, magasztalásunk nyilatkozni fog ekképpen is. És a tettek, a melyekben nyilatkozik a szellem, a mely azokat vezérli, átszállítva a példát nemzedékről nemzedékre, biztosítják egyszersmind az evangéliomi egyházak jövendőjét és hazánk javára munkálnak. Hogy ez igy van, s igy kell lennie, tanúsítja a lefolyt század is. Mert áll az evangéliomi testvéregyházak népére is Arany Jánosnak