Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-13 / 50. szám
$03 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 804 oly kitartó, áldozatkész buzgalommal nem szentelte erejét és idejét a protestáns egyház felvirágoztatásának, mint ő. Teste-lelke összenőtt az egyházzal, annak eszméivel, hivatásával s állami és egyházi czéljaival. Egyszerre mély csönd állott be, midőn Yay Miklós báró, kezdetben remegő, de mindig erősebbé váló hangon beszélni kezdett. Elmondta indokát annak, hogy mi hozta össze közös ünnepélyre a mindkét hitvallású evangélikus hitfelekezetnek és zsinatainak tagjait. Fölidézte emlékét a száz évvel előbb lefolyt harczoknak s az elnyomatás és üldöztetés szomorú idejének. Hogy hányszor hiúsult meg jó reménye a protestáns hívőknek, hányszor vesztették el bizalmukat a jövőben s hogy mindannyiszor fentartotta őket a hitbuzgósag és Isten segedelme. Megemlékezett arról is, hogy a szabadelvű II. József pátense megóvta ugyan a protestánsokat a méltatlan üldöztetéstől, de csak a király kegyelme volt az. a mire az egyház támaszkodhatott. Törvényhozásilag az egyház jogait csak II. Lipót király állította vissza az 1790—91-iki XNVI-ik törvényczikkel, melynek szentesítése örök ünnepet jelent a protestáns egyház történetében. Beszédét, noha rövid volt, gyakran szakította félbe a helyeslések és kitörő éljenzések zúgása. A beszéd végén a taps valóságos viharrá nőtte ki magát, mely csak akkor csillapult, mikor Győri Elek lépett az emelvényre, diszmagyarban és ez ünnepély jelentőségéről szóló nagyhatású beszédet tartott, melynek kivonatát az alábbiakban adjuk: Nagy idők egyik Dagy eseményének, nemzetünk szelleme egy dicső nyilvánulásának, őseink egy,a késő utódokra áldásosán kiható alkotásának emléke oltotta szivünkbe a vágyat és elhatározást, a mely bennünket a mai ünnepre mint egy család két ágának igaz szeretet kapcsolta tagjait közös gyűlésbe, közös érzelmek egységes nyilvánítására egybegyüjtött. Egybegyüjtött annak az alkotásnak emléke, a mely az 1791. évi 26. törvényczikk nevét viseli s a melyet az evangéliumi testvéregyházak ragaszkodása, a polgárok békéjének és szabadságának szelleme egy évszázadon át őriz. És midőn a törvényczikk megalkotásának százados évfordulóját üljük, ünnepét üljük nem csak annak, a mi abban örökségként reánk háramlott, hanem annak is, hogy a béke és szeretet szelleme terjesztvén föléje szárnyait, arról a sírról, a melybe a lelkiismeret szabadságát és nehéz küzdelmekkel szerzett jogainkat élő halottként viszontagságos idők temették, a kő elhárittatott. Vázolja ezután főbb vonalakban az 1791. évi XXVI. törvényczikk megalkotásának összefüggő történetét s ezzel kapcsolatban nem mellőzi ugyan teljesen az egyházi szempontokat, de főleg azok eladására terjeszkedik ki. a melyeket emberiségi és állami szempontokból tart kiemelendőknek. Áttérve az 1791. 26. törvényczikknek különösen emberiségi s állami szempontból való méltatására, jelzi azt a hatást, a melyet a vele előidézett valódi megnyugvás hazánkra gyakorolt. Ez a hatás azonban — úgymond — nem olyan, a mely az ország határain túl ne szárnyalt volna. Kiterjedt az hazánk határain túl is, üdvös eredményt hozva az emberiségre. Mert mentői több tagja a nagy embercsaládnak szentelheti magát szabadon, zavartalanul, legszentebb érdekeiben nem háborgatva, gyűlölködéstől meg nem bénítva, az anyagi és szellemi haladás s erkölcsi tökélyesedés munkájának; mentői több oly fiszta forrása nyílik meg az eszmék világának, mint a minőt ez a törvény hazánk oly sok polgára számára megnyitott: annál sikeresebben, annál belterjesebben folyik ez a munka, a mely üdvös és hasznos az egész emberiségre nézve. Mig a vallási gyűlölködés folyt és viszály duit és szedte itt is, másutt is áldozatait, azokban a sötét időkben,a melyekben a vakbuzgalom és türelmetlenség üldözőbe vette lelkiismereti szabadságához ragaszkodó embertársát és űzte, üldözte gyakran emberi érzésből kivetkezve: mennyi köny, mennyi szenvedés, mennyi vér jelölte a vész angyalának útját. Ezt a sötét szellemet elűzte hazánkban is hosszú időre — és bízom az emberiségben — örökre a szeretet szelleme, a mely az 1791: XXVI. törvényczikk fölött le b egett. A vallási villongás megszűnése után, a megnyugvással csakhamar megindult munka, a haladás ügyének ápolása, az emberszeretet erősödése, az összetartozás érzetének élénkülése sokszorosan gyarapitá hazánk erőforrásait, fokozta képességét, hogy nehéz időkben szilárdul megálljon és fokozta képességét, hogy a népek családjában neki jutott szerepnek minél inkább megfelelhessen. Állami szempontból tekintve, nagy az érdeme az 1791: XXVI. tczikknek abban is, hogy az alapul vett elv kifejtésére és legnagyobb részében kellő alkalmazására törekedve, rendezte az evang. testvéregyházak viszonyát az államhoz, a mivel az államszerkezet lényeges részébe hozott hasznos közreműködés előmozdítására szolgáló öszhangot. A magyar állam ágost. hitv. evangélikus polgárainak nagyobb része egyszersmind nyelvére nézve is magyar lévén, a helvét hitvallásunk pedig majd mindnyájan a magyarsághoz tartozván, s mert mindegyik felekezetnél élő nyelv az ístenitisztelet nyelve: ennek következtében, a mint egykor üldöztetésük nagy kárára volt a magyar nyelv ügyének is, úgy viszont az 1791. 26. t.-czikk adta szabad mozgás és fejlődés nagy szolgálatokat tett a magyar nyelv ügyének és hathatósan közreműködött abban, hogy eme rendeltetésénél fogva állami nyelve jogaiba lépjen. És most — úgymond — még csak kettőt említek. Az egyik, a mi hangsúlyozva volt az 1791. 26. t.-cz tárgyalása közben, hogy t. i. az ország törvényhozói eminőségükben, polgároknak érezzék magukat és polgári állásponton álljanak. Fontos ez, mert ezen nyugszik a jogosult állami követelmények érvényesülésének egyik biztositéka. A másik elv : szem előtt tartása annak, hogy a magyarhoni evangélikusok szabadságukat, önkormányzatukat
