Dunántúli Protestáns Lap, 1891 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-13 / 50. szám
799 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 800 valósággal templomi mély csendben csüngött az agg pátriárcha prófétai ajakán s a beszéd folyamán és végén felharsanó éljenzések a legmélyebb tisztelet mellett azon közóhajtásnak adtak kifejezést, hogy egyházunk ősz vezérének ne ez a beszéd legyen Simeoni éneke, hanem még tovább, még igen soká tisztelhessük őt, mint egyházunk legelső fiát, vezérét és dicsekedését. A beszédet követő éljeneknek elhangzása után az egyetemes presbyteri szövetség küldötte és titkára, a londoni Matthews, volt amerikai (torontói) theoh tanár emelkedett fel, hogy küldői nevében elmondja angol üdvözlő beszédét. Bárha nem anyanyelvűnkön szónokolt is, hatalmas alakja, meglepően sz^p prófétai arcza, meggyőződésteljes és méltóságos előadása erősen lekötötték a hallgatóság figyelmét. Beszéde magyar fordításban a következőleg hangzik: „Kegyelmes uram! 0 Felsége, az önök királya, hallomásom szerint képes arra, hogy alattvalóihoz, bár számos különféle nemzetiségűek, a saját nyelvükön szóljon. Örömmel élnék ezúttal én is a oiagyar nyelvvel, de mivel nem vagyok oly adományokkal megáldva, engedje meg, hogy angol anyanyelvemmel élhessek, midőn a tiszteletre méltó zsinathoz szólok. Üdvözleteket hozok önöknek számos országbeli keresztyén testvérektől, számos református testvértől, a kik tudnak valamit az önök országa és egyháza történetéről. Rokonszenveznek önökkel számos múltbeli dologért és örülni óhajtanak önökkel számos jelenbeni dologban. Az 1791-ik év sötét és bánattal teljes korszakot zárt le az önök történében. Lelkűnkből kívánjuk mindannyian, hogy az 1891. kezdete legyen a szellemi élet és keresztyén tevékenység egy uj korszakának, hogy beteljesülve lássuk az önök mártírom ságot szenvedett atyáinak hű imádságát: Magyarország, egész Magyarország Jézusnak oltalmazó áldása alatt! Az önök országa Közép-Európa keleti határán van, és ennélfogva századokon át csatamezeje volt a félhold és a kereszt közt folyt uagy küzdelmeknek. E küzdelmeket az önök hazája újra meg újra átszenvedte, de végre, áldozataiknak eredményekép, a félhold hadai visszaverettek, a kereszt diadalmas maradt és Európa megmenekült attól, hogy igába hajtsa a török. De mialatt résztvettek ez élethalálharczban, más háborút is kellett vivniok. Isten kegyelméből a reformáczió felgyuladt Magyaroszágon és most Isten egyháza meghasonlott önmagában. Az egyik rész elakarta fújni a meggyujtott gyertyát, a másik rész pedig óvni kívánta, hogy világitson. Ebben a harczban úgy, mint a másikban, bőven adták önök oda vérüket és kincsüket az evangélium védelmében, és ma egyházuk fennállása és virágzása azt bizonyítja, hogy valójában „a mártírok vére az egyháznak igazi vetése.“ És mialatt igy harczoltak, még „hamis testvérekkel“ is kellett küzdeniük, azokkal, a kik tagadták a mi urunknak Jézus Krisztusnak igazi és valóságos isteni voltát, és Istennek nagy kegyelméből Magyarországnak ez ev. református egyháza ismét győztes tudott lenni és különválni amaz emberek közösségétől. És igy, atyák és testvérek, csak természetes, hogy arra az egyházra, melynek ilyen története van, más országokból való, de ugyanazt a drága hitet valló testvérek gyönyörűséggel tekintenek. Az a presbyteri szövetség, a melynek nevében szólok s melynek keresztyéni üdvözletét önöknek elhoztam, az egész világ református egyházainak egységét képviseli, vagyis legalább azon egyházakét, melyek a presbiteri rendszerhez csatlakoznak. Mikor a mi XVI. századbeli Mózesünk, Kálvin János megütötte a kősziklát, megindult a reformáczió elveinek áradata és a hova azok a vizek elözönlöttek, ott élet vala, erkölcsi, szellemi, lelki élet, és ennek az áradatnak köszönhetik az önök református egyházát, a kontineusen a létöket. Az áradatnak egy másik része átfolyt Nagy-Britanniába és ott a folyam több ágra szakadt, és minthogy mindenik felekezet reformáltnak vallja magát — a Rómától való elszakadás értelmében — a „református“ szó nálunk nem eléggé megkülönböztető s mi a „presbyteri“ szóval élünk a régi reformáczió híveinek a megnevezésére. Fajunk gyarmatosító tevékenységénél fogva, mi presbiteri rendszerünket elvittük távoli országokba is. Amerika, Ausztrália, Uj-Zéland és most India, Khina, Japán, Brazília mind elfogadták a mi rendszerünket és a református egyház az összes országokban terjed. A szövetség czélja, hogy a különböző egyházakat barátságos és testvéri érintkezésbe hozza egymással, hogy rokonszenvet és támogatást nyújthassanak az erősek a gyöngéknek, s erősek és gyöngék együtt működjenek közre Krisztus egyházának a haladásán. Waldensi testvéreink 15.000 font sterlinget kaptak s a cseh egyház 5000 fontot, mit a szövetség gyűjtött számukra. Azért kívánjuk e szövetség fennállását, mert református egyházaink mind testvérek, mindannyi valósággal csupán egy egyházi és láthatólag is egybe kell kötve lenniük. Azért kívánjuk ezt, mert úgy vélekedünk, hogy sötét felhők tornyosulnak fejünk felett s vállvetve kell egymás mellett államink. Az önök nagy magyarországi egyháza nélkül a mi szövetséges református egyházaink gyöngék lesznek, és ennélfogva utasítva vagyok, hogy e nagy tiszteletit és befolyásos zsinatot felkérjem, adja beleegyezését egy ily szövetség létesültéhez és készségét nyilvánítsa, hogy elfogadja a felebaráti jobbot, melyet a világ többi református egyházai feléje nyújtanak, hogy nagy lépést lehessen teuui amaz igazi egyesülése felé ezen egyháznak, melyért a megváltó imádkozott. Református egyházbeli összes testvéreik nevében köuyörgök, hogy Istennek legdúsabb áldása lebegjen e zsinaton és hogy a nagytiszteletü magyar egyház még hatalmas erő legyen az országoknak és népekm.k az evangyéliom és az isteni kegyelem számára való megnyerésében." Ezen tartalmilag is kitűnő beszédre zsinatunk nevében, szintén angol nyelven Báró Vay Béla következő rövid, de szívből jövő szavakban felelt: Kedves testvérünk! Fogadja a presbyteriánus szövetkezet nevében kifejezett nyájas üdvözletéért köszönetünket. Köszönjük azt a jó véleményt, melyet országunkról s egyházunkról kifejezett. Legyen meggyőződve, hogy két kézzel ragadjuk meg az elénk nyújtott kezet s hogy tu-